
Gyerek kell a könnyebb élethez
Drágább lett az élelmiszer, a közlekedés, és az energiáért is többet kell fizetni, mint három éve, a rezsicsökkentéstől függetlenül. Azokban a háztartásokban, ahol több gyereket nevelnek, a jövedelem növekedése az inflációt meghaladó mértékű volt, a gyerektelen háztartásoknak azonban kevesebb pénzük marad.Mec | 2013.10.10. 17:23:01Két bruttó 800 ezres fizu kell, nem három gyerek!
15 tonna pénzt borítottak a köztérre Bernben.
Az akció célja, azon javaslatra való figyelemfelkeltés, miszerint a nagykorú svájci állampolgároknak alanyi jogon járjon havi 2500 frank, átszámítva 608 ezer forint. Az állam így biztosítaná polgárainak az emberséges létezést, és honorálná a közéletben való részvételt. Aki több pénzt akar, az dolgozzon.
Még több kép: ittpiszok alfred | 2013.10.08. 08:53:06Nem véletlenül ragaszkodnak foggal körömmel a bankjaikhoz. Ha azok megszűnnek, még dolgozniuk kellene, ahelyett, hogy a más országokban "verítékkel" (vagy inkább vérrel) megkeresett lézerjani féle pénzeket sarcolnának.

Havi egymilliós fizetés ágyban fekvésért!
Több mint 2,5 millió forintot fizet az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA azoknak az önkénteseknek, akik hajlandóak 70 napot ágyban tölteni, miközben vizsgálják őket.SilAsh | 2013.09.18. 09:58:18""Vegye be a hőmérőt hölgyem...igen, tövig." :D"
Lehet, hogy rájöttek az 51 -es körzetben, hogy hogyan lehet a parabola antennát beszerelni az ember s*ggébe? :D
Valahogy ki kell próbálni azt a sok kütyüt, amit "Paul" -tól szerváltak ^^
Amúgy komolyra fordítva a szót. Egy hétig nyomtam az ágyat fekvőgipszben, de nekem már végem volt. Még ha ki is bírják azt a hetven napot valahogy, mi lesz velük, ha fel akarnak állni, és járni egyet?

Ház egy 40 méter magas mészkő monoliton (Imereti, Grúzia)
Angol cikk még több képpel
Magyar cikk: Maxime Qavtaradze, egy 59 éves szerzetes, aki egy grúz hegyen élbungle | 2013.11.06. 13:10:28www.funpic.hu/hu/kategoriak/hazak-epuletek/47000_?categoryId=14&position=&large=1

Nagyon mellélőtt Sir David Attenborough vagy tényleg vége a természetes szelekciónak?
Több tudós is bírálja David Attenborough a Radio Timesnak adott interjúban tett kijelentését, miszerint „vége a természetes emberi evolúciónak”. Az elmélet cáfolói szerint az emberi fejlődés még egyáltalán nem ért véget, sőt számos példa is igazolja, hogy felgyorsult. Emellett lehetséges, hogy a modern technológiák fejlettsége miatt jövő embere fejletlenebb aggyal fog rendelkezni, mint a ma élők.7sleeper | 2013.09.17. 15:15:51:-)
"Szerintem maga pont ezt akarta mondani."
;-)

Magyarok tervezik a jövő óráját
Egy hihetetlen terv megvalósítását vette a fejébe egy kis magyar csapat. Gyűrűbe szerelt órájuk elkészítésére már több mint kétszázezer dollárt gyűjtöttek az interneten.dettybee | 2013.09.11. 11:39:33És azt kívánom jöjjön is be a tervezőknek a tuti, remélem valami márka is ráharap és terjeszti majd. Megérdemelnék, láttam már ennél nagyobb baromságot is divatban.

Lakodalom Orbánéknál: villámkátyúzás közpénzen, összesen nettó 1,637 millió forint értékben
Zötykölődés nélkül juthat el a násznép Orbán Ráhel lakodalmának helyszínére: a héten eltüntették a kátyúkat Csabdi és Tükröspuszta útjairól. A helyiek szerint ennek a „társadalmi eseménynek” köszönhető, hogy több évtized után rendezték az utak állapotát. Mint kiderült, az alsóbbrendű utat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézménye átadta az önkormányzatnak, de előzőleg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az adófizetők pénzén rendbe tetette.7sleeper | 2013.09.06. 20:45:36már látom is magam előtt, ahogy a zászlóhordozó viszi eme ősi nemesi család lobogóját
"kisgöncöl szekérkerékkel; a rúd fogója a sarkcsillag 11 ágú (középen narancssárga) csillag
jelmondatuk: Deflo Ratio Bid Educationis
/Orbánék mindamellett a másik vörösinges "Pásztor"-hoz képest valóban Magyarországért is einstandol, csakhát számukra Magyarország leginkább egyenlő a haverjaikkal, akik néhány pofátlan vörös cinikus, pimasz, mégkapzsibb leszármazói csupán, nem többek. majd kiveti őket a talajvíz még idegenben is.

Kell-e tisztítani azt, ami amúgy is tiszta?
Víztisztítás és szűrés több százezer forintért. Kipróbáltuk, mintát vettünk, bevizsgáltattuk. Szerintetek átverés vagy sem a víztisztító készülék?bungle | 2013.09.01. 15:55:45Én a felhasználó nevén röhögtem, mikor pár hónapja beküldte! :D
www.funpic.hu/hu/kategoriak/hiressegek/44976_?categoryId=15&position=&large=1

Brutális lesz a banki drágulás
Ötször drágább lehet az automatás pénzfelvétel, de még a netes átutalások ára is többszöröződik. Ha valaki két alkalommal összesen 50 ezer forintot akar bankja saját automatájából (ATM) felvenni, a tranzakciós illeték bevezetése előtti átlagosan 103 forint helyett ősztől 514 forintot kell kifizetnie. Egy rosszul megválasztott bankszámla esetében 1200 forint is lehet ez a költség.
Mennyiért juthatunk hozzá a saját pénzünkhöz - online kalkulátorbungle | 2013.09.11. 13:58:08Köszi, nem tudom nekem miért nem jelenítette meg...

Kevésbé intelligensek a vallásos emberek?
Legalábbis egy több mint hatvan vizsgálatsorozatot feldolgozó tanulmány szerint a nem-hívő emberek intelligensebbek azoknál, akik vallásosak. Ennek elsődleges oka a szerzők szerint a vallások irracionális, tényekkel nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható lényegében rejlik.
(A kép innen)bungle | 2013.08.28. 13:16:52Pornóért halálbüntetés helyett csak életfogytiglan Iránban
http://ateistaklub.blog.hu/2013/08/27/irani_porno_halalbuntetes
"Azt hiszem, hogy a vallás és a hardcore pornó között az a hasonlóság, hogy ha az emberek túl komolyan veszik, akkor eltorzul valami a lelkükben. Kezeljük helyén ezeket a dolgokat, mint meséket, és senkinek nem fognak ártani."









