Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Havi egymilliós fizetés ágyban fekvésért!

2013. szept 17. 11:22
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Havi egymilliós fizetés ágyban fekvésért!

Havi egymilliós fizetés ágyban fekvésért!

Több mint 2,5 millió forintot fizet az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA azoknak az önkénteseknek, akik hajlandóak 70 napot ágyban tölteni, miközben vizsgálják őket.

A lusta emberek álmának nevezett állásra bárki jelentkezhet, hisz az egyetlen feltétel, hogy az illető mindvégig ágyban maradjon. A tudósok a mikrogravitáció emberi testre gyakorolt hatását vizsgálják ezzel, mégpedig úgy, hogy az ágyat fejjel lefelé kicsit megdöntik.

A kísérletre a NASA houstoni központjában kerül sor, és egy két hetes előkészítővel kezdődik, amelynek során azt mérik fel, normál körülmények között, mindennapi tevékenységek közben kinek hogy viselkedik a szervezete.

A ferde ágyban 16 órát kell nappali fény mellett, és 8 órát sötétségben tölteni. A vállalkozó szelleműek bármilyen számítógépes játékot, tévéműsort, illetve könyvet választhatnak maguknak, sőt az interneten is lehet szörfölni, és látogatókat is beengednek majd hozzájuk.

A rendszeres étkezésről, illetve az ágyban megoldott zuhanyozási lehetőségről a NASA gondoskodik. Az alanyok csak egyetlen esetben mozoghatnak: ha a tudósok elvégzik rajtuk a csont-és izomsűrűséget, a keringést illetve az immunrendszer állapotát mérő teszteket.

Ennyi a munka: feküdni kell. Játszani azért lehet közben Fotó: NASA

Ennyi a munka: feküdni kell. Játszani azért lehet közben Fotó: NASA

A 70 nap letelte után a kísérleti alanyok egy 2 hetes rehabilitációban vesznek részt, hogy visszanyerjék régi formájukat. Kárpótlásul havi több mint egymillió forintot, összesen körülbelül 2,5 milliót kapnak fizetségül.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a mikrogravitáció számos kellemetlen mellékhatással jár, amelyet a jelentkezők saját bőrükön tapasztalnak meg. A vérkeringés megváltozik, ezért a vér a fejbe és a végtagokba áramlik, puffadttá téve azt. Az izomszövetek összezsugorodnak, a lábak vénái pedig vékonyodnak, és a vérkép is romolhat. Az egyik legnagyobb probléma a kalcium kiválása a csontokból, ami az időskori csontritkulás mértékének tízszerese is lehet – írja a Daily Mail.

Blikk-információ

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

ágyban fekvés fura meló NASA