
Világcsúcsot állított fel korosztályában egy 91 éves amerikai erőemelő, aki 85 kilós nyomásával 23,5 kilóval megdöntötte a korábbi csúcsot fekvenyomásban.

Zuhanórepülés dróton a semmibe az Alpok nemrég átadott, legnagyobb drótkötélpályáján. A elérhető maximális sebesség 115 km/h.

Nem volt elég a hálapénz az orvosnak
A beteg csak 10 ezer forintot adott, de az orvos azt mondta, akinek nyaralni van pénze, annak műtétre is legyen. A Péterfy Sándor utcai kórház vizsgálódik.
Egy slukk, két év
Július 1-én életbe lép Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye, miközben a környékünkön sorra dekriminalizálnak.sahinel | 2013.06.14. 19:22:49A szerelem füveskertje - Az afrodiziákumok a mítoszokban, a történelemben és napjainkban
http://konyvar.hu/christian-ratsch/a-szerelem-fuveskertje-az-afrodiziakumok-a-mitoszokban-a-tortenelemben-es-napjainkban/
Ez volt az első könyv amit ilyen dologban olvastam. Nagyon korrekt, és elmond sokmindent. Persze nem minden drogról, de főleg természetes a múltban használt cuccokról.

Távírányítós csótányt mindenkinek! :)

Élőben közvetítené halálát a fényevő asszony
Navenna Shine annyira hisz a fényevés módszerében, hogy körülbelül fél évig egy telekamerázott lakásban akarja űzni. Állítja, hogy nem csalt eddig - egy hónapja csinálja - és nem is fog.the thing | 2013.06.12. 08:26:21Bezárni egy sötét pincébe aztán had lakjon csak jól. XD

Örömszerzés kreatívan. Még az idősebb korosztály arcára is mosolyt csalnak. :)
Nusihusi | 2013.06.11. 14:43:16Ez nagyon jó ötlet, még több ilyen buszmegállót kéne csinálni:)

Kevin Costner unatkozik ;)
jenci43 | 2017.07.20. 11:20:16Ezt már én is kipróbáltam, minden stimmel. Valószínű van még a hajó orrában egy személy aki esés esetén leállítja a motort. Tökéletesen vissza lehet lépni a hátsó platformra, mert az a víz szintjén van.

Nesze neked liberalizmus, tolerancia, egyenlőség. Ezek a fő vezérszavai a homoszexuális párok elfogadására törekvőknek.
Érdekes tanulmány látott napvilágot a meleg párok által nevelt gyerekekről, idézet:"Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett."bungle | 2013.06.12. 12:38:59Ferenc pápa elismerte: létezik meleglobbi a Vatikánban
http://index.hu/kulfold/2013/06/12/vegre_egy_papa_aki_elismerte_a_meleglobbit_a_vatikanban/

A zöld aszfalt - már mindenhol engedélyezik, csak nálunk nem
7sleeper | 2013.06.08. 08:13:51kiköptem a kávét, pedig még tegnap ittam :-DD
"A Mucus út, if végigwalk rajtad én.." ;-)










De a koporsóba is felaannyi idő alatt kerülnek! :)