Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...Ravennë | 2013.10.31. 23:14:21Nem kell... de ő így látta jónak/szépnek/helyesnek. :P„A szere-szeretőmnek szere-szeretője egy szere-szerecsen törzsfőnök, ele-elefánton tovalovagol és buzu-buzogánnyal lő. A füli-füliben két kari-karika, a szeme-szeme szikrát szór...” :D
Remélem a Disney vagy a Pixar megfilmesíti Bubbles, az árva elefánt és Bella, a labrador történetét! :)Tooni | 2013.09.18. 02:59:01Biztos többen kattintottatok volna rá, ha a videóban szereplő szemrevaló spinét teszik ki posztképnek ;)
http://i.imgur.com/nmPIbPj.jpg
Szemmel láthatólag szereti az ormányosokat :D
Richard Feynman - A felfedezés öröme - magyar felirattal
A "Felfedezés öröme" 1981-ben látott napvilágot és inspirálni és szórakoztatni fog mindenkit, aki kicsit is szeretne osztozni a tudományos felfedezések örömeiből. Feynman nagyszerű mesélő és történetei - gyermekkoráról, Los Alamosról, a Nobel-díj megnyeréséről - szórakoztató és élénk betekintést engednek egy nagy tudós elméjébe munka és játék közben.norbertvincze | 2014.10.19. 14:40:17http://www.o-ws.hu/cikkek/kaosz/ralph-abraham---kaosz-es-elet.html
A zene története
AVIREX | 2013.03.15. 00:54:10Szép nagy vastag betűkkel: JAZZ
Ó igen! :-)))
Jó volna tudni hozzá a történetet... Megírjátok? ;)
Darkman | 2012.05.21. 00:26:50Lomtalanításkor: nézd csak Guszti ott egy a vas nyomjad neki öcsém mert elviszik előlünk haljak meg ha nem! XD
Chop Chop - egy hősi kiszabadítás rövid története ;)
7sleeper | 2012.04.19. 14:51:26ha kotkodácsolsz sem duglak meg ;-D
Carl Sagan - Utazások térben és időben
A Kozmosz 8. részének utazói a csillagok együttállásának újabb és újabb formáival találkozhatnak. Megismerhetik ezen rendszerek egymásba kapcsolódásának titkát, valamint azt, hogyan mozognak szabadon térben és időben. Hogyan látta Einstein és Leonardo da Vinci a csillagokba jutás lehetőségét - s mi a helyzet az időben való utazással? Hogyan alakult ez a probléma az emberiség története során?brier | 2012.04.05. 12:03:30juuuj szeretem az ilyen dokfilmeket :) köszi
A filmből megismerhetjük az akkor 6 éves BKV addigi történetét, fejlesztéseit, a vállalat működését és a dolgozóinak nyújtott szolgáltatásait.
7sleeper | 2012.03.01. 18:00:37mert akkor még nem álltak fedett helyen velük..
A rasszizmus szívás - „rövid, vicces” (?) történetek arról, hogy miért ciki rasszistának lenni.
Purple | 2012.03.17. 11:50:52Ez akkora jó diplomatikus lealázás, mint a ház. :D Na erre reagáljon valaki a készítők, vagy a videót pártolók közül, kíváncsi lennék mit makognának erre össze. :DD
A repülés története
Nusihusi | 2012.02.05. 21:14:42Hiányzott belőle a MALÉV:)