The Yes Men Fix the World (Két férfi a világ ellen)
Kiválasztanak egy-egy nagy céget, amik megérdemlik a szopatást. Csinálnak egy hamis honlapot a cég nevében. Megvárják, míg valaki meghívja a vállalatot (az általuk megadott címen) valami rendezvényre, ahol előadnak valami iszonyat abszurd ötletet, teljes komolysággal, esetleg nyilatkozatokat tesznek a cégek nevében. A maga kifordult módján vicces, ahogyan a pasi egy multi nevében jelenti be élő egyenes adásban (BBC, 300 millió néző): a cégünk felelősséget vállal a balesetért, az áldozatok kárpótlására elkülönítettünk 12 milliárd dollárt.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája betiltotta az őket érintő felvételeket, így a film kizárólag fájl- és videómegosztókon terjed!Enechuel | 2013.09.11. 00:43:27na tessék...nem tudom ti végignéztétek -e én már a végén járok. Itt egy nagyon szörnyű katasztrófáról van szó elsősorban, ami egyszerűen egy józan eszű világban nem történhetett volna meg. Több ezer ember halt meg, és még utána is folyamatosan szellemi és testi fogyatékos gyerekek születtek, születnek a mai napig. A vállalat pedig szinte semmit nem tett......ti meg arról vitatkoztok hogy mit jelent a "multi" kifejezés. Személy szerint nekem aztán édes mindegy, ki , mit és hogyan hív, a lényegen nem változtat, hogy a világ mocska még mindig él és kurva nehéz lemosni a Földről sajnos :(Céline Dion és férjének floridai ingatlana eladó - mondjuk az eddigi legnagyobb magyar lottóötös nyereménye se elég rá (72 millió dollár, ~16 milliárd Ft)
Findzs | 2013.08.28. 12:06:52szék van a zuhanyzóban, hát igen az öreg már nem bír "állni"
egyébként nem diónak van sok pénze hanem a vénfószernek
palácsik effekt bejátszott nála is
Egy nap egy orosz milliárdossal (Szergej Veremeenkoval)
DemJan | 2013.07.18. 06:39:30Ennyi pénzzel minek?
1,3 milliárdot kapnak a holokauszt-túlélők
A kormány megállapodott a magyar származású, de külföldön élő holokauszt-túlélők kárpótlásáról a zsidó érdekvédelmi szervezetekkel. Három napon belül 1,3 milliárd forintnak megfelelő összeget utalnak ki nekik.hawkeye | 2013.07.12. 15:39:59Áll a bál: az osztogatók nyúlták le a holokauszt-kárpótlási pénzeket
2013, július 12 - 12:44
Friss hírek
Külföld
Natan Sharansky, a Szochnut vezetője és Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke csalódottságának és megdöbbenésének adott hangot a Claims Conference utóbbi vezetőségi ülésén New Yorkban. Sharansky és Lauder elmondta: a Claims Conference-t külső szervezeteknek kell megreformálnia.
A felháborodás oka, hogy nem hozták nyilvánosságra azt a 2001-es levelet, amely csalásra hívja fel a figyelmet a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban - ismerteti a mazsihisz.hu. Ezt Sharansky és Lauder „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte. A Claims egy későbbi levelet sem hozott nyilvánosságra, amelyben Julius Berman vezetőségi tag és jogi képviselő a kiszivárogtató levéllel kapcsolatban tett jelentést.
Berman 2002-ben lett a Claims Conference elnöke. Két évtizeden keresztül a Claims Conference alkalmazottai 57 millió dollárt tűntettek el. Az összeget a holokauszt túlélői számára kellett volna átutalni.
A vezetőség összetételével kapcsolatos jelentés azt javasolja Bermannak, hogy nevezzen ki egy bizottságot a Claims Conference struktúrájának és irányításának a felülvizsgálatára. A bizottságban a jelenlegi vezetés mellé legfeljebb három olyan személyt is ki kell nevezni, akik más szervezetek vezetői.
Sharansky és Lauder a javaslattal kapcsolatban hozzátette: szükséges, hogy a bizottság világos többsége fel legyen hatalmazva az új ajánlások elfogadására. A Claims-től független zsidó közösségek és Izrael állam képviselői is legyenek benne a bizottságban.
A Claims Conference-től független különleges bizottságot is felállítanak annak érdekében, hogy a Szochnut és a ZSVK által feltett kérdésekre választ kapjanak. Smuel Hollander, a Claims Conference ombudsmanának vezetésével készülne a jelentés. Hollander egyszemélyben lenne felelős a különleges bizottságnak, amelynek a jelentéssel hat hónapon belül kell elkészülnie.
„Sajnos nagyon régóta nő a szakadék a Claims Conference eredeti célja és aközött, hogy a feltételezések szerint a szervezet zárt klubként működik, amely nemigen átlátható és elszámoltatható a döntéshozatali folyamatban. A mostani jelentés hangsúlyozza, hogy sürgősen közbe kell lépni. Támogatom a jelentésben foglalt ajánlásokat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szervezet összetételét és vezetőségét átvizsgálják” – nyilatkozta Sharansky a Jerusalem Postnak adott interjújában.
mazsihisz.hu
Akar egymillió dollárt keresni?
Egymillió dollárt ajánlott fel Andrew Beal texasi milliárdos bankár és műkedvelő matematikus egy húsz éve megoldatlan matematikai probléma, a saját magáról elnevezett Beal-sejtés bizonyításáért vagy cáfolatáért. A sejtést a 350 év alatt megoldott nagy Fermat-tétel inspirálta, és maga a kérdés feltevése annyira egyszerűen hangzik, hogy még matek érettségi sem kell ahhoz, hogy az ember megértse a feladatot - éppen ezért ennyire izgalmas, hogy a probléma 1993-as felvetése óta senkinek nem sikerült azt megoldania.cila | 2016.03.09. 18:54:06Nem derült ki, hogy a két "2" számot más-más betütípussal szándékoztam írni. Ami, elvben jó, sajna matematikailag... :D
Jó dolga van egyeseknek. Kiagyalnak szögfüggvényeket, logaritmusokat, integrálokat. Még pénzt is kapnak érte.
Nekünk, melósoknak marad a centiméter-szalag, vízszintező, függőón, kiló helyett fél lapátnyi, stb. :)
Barnett Newman 1953-as Onement VI. festménye 44 millió dollárért (~10 milliárd forint!) kelt el. Mondjuk még mindig csak feleannyiért, mint a tavalyi narancssárga folt.
Azonnal kap 1,1 milliárdot egy templom az államtól
Azonnali hatállyal 1,1 milliárd forintot csoportosít át a kormány a tartalékból a XI. kerületi, gazdagréti Szent Angyalok plébánia temploma építési munkálatainak befejezéséhez és működési költségeihez.cila | 2013.05.16. 21:53:36Tudsz, esetleg, beszélni a tibeti lámákkal? (reinkarnáció tekintetlben).
Mert elkellene, legalább is egy Rodolfó, hogy "a határok a fejekben is eltűnjenek"
Hányadik napon teremtette Isten a dinoszauruszokat?
Egy dél-karolinai katolikus magániskola negyedik évfolyamának tudományórai tesztjében a kreacionista elmélet alapvetéseire kérdeznek rá - nincs evolúció, a Föld nem több milliárd, hanem csak párezer éves, stb. -, és az azokra rendre a tudományos tényekkel ellentétes válaszokat adó kisdiák meg is kapja a maga csillagos ötösét és száz százalékos értékelését.cila | 2013.05.02. 16:55:19Tesztek... Mik is a tesztek
Olvastam valahol, hogy valaki, csak azért nem lehetett űrhajós (!), mert arra a kérdésre, hogy "Mi a hasonlóság az etil-alkohol és a fa között?" azt válaszolta: "Oxigén jelenlétében mindkettő ég."
A teszt készítője, sajnos, nem sajnos, azt írta: "Semmi".
- Elkezdődött a Quarry luxushotel építése Sanghajban, egy korábban kőfejtőként szolgáló gödörben. A 600 millió jüan (21 milliárd forintnyi) befektetéssel legkésőbb 2015 elejére elkészülő épületet a dubaji Burdzs al-Arab hétcsillagos szállodával híressé vált brit WS Atkins cég tervezte az InterContinental Hotelcsoport felkérésére.
Kínában megépítik a Titanic mását
A tengerjáró ugyanazon az útvonalon indul első útjára 2016-ban, mint az elsüllyedt eredeti. A megrendelő egy ausztrál milliárdos.