
Gyilkolja a madarakat a gigantikus naperőmű
Február közepén kezdte meg hivatalosan működését a világ legnagyobb naperőműve, de az alternatív energiának vannak hátulütői is. A hatalmas tükrök megperzselik a föléjük szálló madarakat, az elmúlt hónapokban az erőmű több tucatnyi állatot megölt.Kiscsuri | 2014.02.24. 23:38:48Suliban sokat dumáltunk az ilyenekről. Én is azt a véleményt osztom, mely szerint nem feltétlen jó a megújuló energiaforrások ennyire magasztalása mivel vannak azért annak is hátulütői. Nem pont erre gondolok mert ez egy baromság. Repülők, kocsik, Paks etc... Ezek mind több verebet vagy akármilyen más állatot nyírnak ki naponta. Ott a senki földjén nem hiszem, h annyira veszélyben lenne egy faj...
Lányokat gyilkolnak a hagyomány nevében
Indiában évente hivatalosan ezer, a becslések szerint akár tízezer becsületgyilkosság is történik. Az ősi szokások nevében elkövetett véres önbíráskodások áldozatai azok a fiatal lányok, akik áthágva a szigorú vallási és kasztbéli megkötéseket, a szerelmet választják a számukra kijelölt férj helyett. Nemrég megjelent riportkönyvében Balogh Boglárka jogász, újságíró, emberi jogi aktivista e szörnyű hagyományt és az áldozatok mentésére szakosodott Love Commandót mutatja be.Gud | 2014.01.19. 23:35:25Nálam sem lapoz

Brutális rekorddal sokkol a német napenergia-termelés
Miközben idehaza hivatalosan és szakmai megfontolásból is csak a fanyalgásig jut el a magyar energetika, Németországban július 7-én egy ideig a teljes országos energiaigény 40 (!) százalékát a minimális fenntartási és üzemeltetési költségű szolárcellákból állították elő. Az új rekord: 23,9 GW, ami majdnem 12 paksi atomerőmű teljesítményének felel meg.bungle | 2016.05.11. 16:06:34Ezek csak most jöttek rá? :D

Szipus ;) Sepultura rajongó. Akár hivatalos klipnek is elmenne! :D
P0sz | 2013.06.24. 23:13:08Mert az hipster. iPod-ról meg telefonról zenét hallgatni már nagyon divatjamúlt.

Bemutatták a 2014-ben megrendezendő labdarúgó világbajnokság VB “hivatalos” hangszerét , a caxiki-t (oktató videó a használatáról itt).
Nem tudom ti mennyire utáltátok, nekem az egész Dél-afrikai VB alaphangulatát elcseszte a vuvuzela. :(ismeretlen | 2013.04.29. 07:24:12Én a cimbalomra, vagy a tekerőlantra szavaznék. Elképzelem, ahogy a jövőbeli Orbán Stadiont megtölti 100 ezer lelkes szurkoló, mindegyik ölében egy tekerőlant, és egyszerre szól a nyenyerererere, de szép kép.

Bámulatos detektívmunkát végzett 4chan Think Tank és az internetes közönség, hogy megpróbálják felderíteni a bostoni maraton álmerénylet árulkodó jeleit. Ezen a képen két hivatalos katonai, vagy titkos rendőrségi öltözetű férfi látható fekete hátizsákkal. Öltözetük szinte mindenben megegyezik, és valahogy nagyon kilógnak a többi ember közül, akik a versenyt figyelik.
A képek között látható a valószínűleg a bombát tartalmazó és felrobbant hátizsák, ami nagyon hasonlít a két katonának kinéző férfi hátizsákjára, valamint egy harmadik férfiére, aki a karjára akasztva tartotta azt maga előtt.
Ezen a videón pedig egy szintén majdnem ugyanúgy öltözött férfi látható, mint a másik két katonának, vagy titkos rendőrnek kinéző ember egy nem éppen mobiltelefonnak látszó készülékkel a kezében.Purple | 2013.05.01. 10:49:41http://www.urbanlegends.hu/2013/04/bostoni-robbantas-korlevelek-fotok-es-osszeeskuves-elmeletek/
Kurvasok értelme van megint ennek a színészkedős agymenésnek....

Jövőbe látás
Véletlenszámok a kvantumvilágból, információ a jövőből. Nem várt eredményeket észlelt egy kutatócsoport, mikor a világ különböző pontjain elhelyezett véletlenszám-generátorok statisztikáit elemezték. Kimutatták, hogy egy egész világot érintő esemény hatására a számok eloszlása eltér a normálistól - méghozzá már az esemény bekövetkeztét megelőzően.
A Globális Öntudat Projekt hivatalos honlapja (Princeton Egyetem)Szobabicikli | 2013.04.07. 17:58:04Mintha már láttam volna hasonló témájú dokut:
http://youtu.be/ArQvwI9tg1o
Brutálisan megvertek egy fiatalt az éjjel Óbecsén. Szemtanúk szerint négyen rugdosták és verték, majd kővel is megdobták. A Pannon RTV nem hivatalos információi szerint a megvert fiú magyar nemzetiségű. Kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.fehérember | 2013.03.22. 09:23:00kidumálták a rohadék szerbek nehogy gond legyen
A Google hivatalos Youtube-csatornáján tette közzé a Project Glass (korábban itt) fedőnevű, okosszemüveg fejlesztését célzó projekt legújabb promóvideóját. Úgy tűnik, Ok Glass lesz a végleges név.
A nálunk is forgatott World War Z első hivatalos előzetese









