Lányokat gyilkolnak a hagyomány nevében
Indiában évente hivatalosan ezer, a becslések szerint akár tízezer becsületgyilkosság is történik. Az ősi szokások nevében elkövetett véres önbíráskodások áldozatai azok a fiatal lányok, akik áthágva a szigorú vallási és kasztbéli megkötéseket, a szerelmet választják a számukra kijelölt férj helyett. Nemrég megjelent riportkönyvében Balogh Boglárka jogász, újságíró, emberi jogi aktivista e szörnyű hagyományt és az áldozatok mentésére szakosodott Love Commandót mutatja be.
Az indiaiakhoz képest Shakespeare és a világirodalom nagyjai semmit sem tudnak a tragikus szerelemről, ugyanis Indiában sok helyen a szerelem csak halálos méreggel teli, tiltott gyümölcs lehet. Az ország évezredes hagyománya szerint a szabad választáson, szerelmen alapuló házasság intézménye gyakran ma is a társadalmilag elfogadhatatlan kategóriába tartozik.
A másfél milliárd lakosú Indiában a becsület és a tisztesség mindennél többet ér, az erkölcs pedig a női testben lakik, amit az indiai apák, fivérek és férjek birtokolnak a nők korlátozása által. A férfi hírneve és társadalmi státusza is a nő becsületétől függ, ezért az engedetlen nők sorsa egyes térségekben szinte minden esetben halál, hiszen vétettek a legősibb törvény, a becsület, a család jó hírneve ellen, aminél Indiában nagyobb sorscsapást elképzelni sem lehet.
Dicsőséges gyerekgyilkosság vagy a nemzet szégyene?
Észak-Indiában tavaly csak április 9. és június 30. között tizenkilenc hivatalosan rögzített becsületgyilkosság történt, ami azt jelenti, hogy minden negyedik napra jutott kivégzés. Az összesített statisztikák szerint India-szerte évente körülbelül ezer ilyen haláleset fordul elő, de a valódi érték valószínűleg megtízszereződne, ha valaki egyszer utánanézne az összes gyanús halálesetnek.
A vétkes fiatal lányok közül sokakat kényszerítenek öngyilkosságra, hogy senkinek ne kelljen majd az igazságszolgáltatással szembenéznie. Arról nem is beszélve, hogy a család vétkező tagját vélt vagy valós szégyenhozás miatt nem csak Indiában, hanem Pakisztánban, szinte az összes arab országban, Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában és még Törökországban, a kurdok közt is megölik. Ráadásul az Európába bevándorló, becsületalapú kultúrákból származó bevándorló családok ugyanúgy megőrzik hitüket és hagyományaikat: az ő körükben is ugyanilyen szigorú szabályok szerint működik a házasság és önbíráskodás rendszere.
Indiában a becsületgyilkosságok mellett a mai napig Taigetosz-szerűen működik az újszülött leánygyermekek tizedelése. Az indiai nők számának drasztikus csökkenése mára odáig vezetett, hogy sok gazdag, neves indiai család fia Kelet-Indiából vásárol magának feleséget, továbbá az egyes falvakban kialakult a familiáris poligámia, vagyis a férj fiútestvéreinek is teljesen legitim kapcsolata lesz bátyjuk feleségével.
A khap pancsajat ítél
Mindez persze a becsületgyilkosságokkal együtt a család, a hagyományok és a nők védelme érdekében történik, legalábbis a khap pancsajat, az indiai falvakat irányító tiszteletre méltó férfiakból álló, területi alapon szerveződő tanács szerint. A közhiedelem szerint a khap pancsajat időszámításunk előtt 2500 óta ugyanúgy működik: nem véletlen, hogy az indiaiak a vitás ügyek megoldásáért a mai napig a közösséget irányító khap pancsajathoz fordulnak a rendőrség vagy a bíróság helyett, mert tudják, hogy a tanács demokratikus és igazságos döntést fog hozni a legmagasabb erkölcsi rendnek megfelelően.
Ma a khap pancsajat egyik legfontosabb feladata, hogy mindenáron gátat szabjon a kasztba, vagy a vallási különbözőségbe ütköző szerelmi házasságoknak, amelyek a leánygyermekek családi birtokból való részesedését megállapító 1956-os törvény óta különösen veszélyesek, hiszen egy „hóbortos fellángolás” könnyen feldarabolhatja a dzsátok ősi földjét.
Éppen ezért ha egy szerelmes indiai fiatal lány szülei parancsát megszegve megszökik, mert nem hajlandó hozzámenni a szülei által számára kijelölt fiatalemberhez, a tanács tagjai a nyomába erednek, és minden követ megmozgatnak, hogy hazavigyék. A hazatoloncolás után a tanács összeül, hogy megállapítsa a családjára szégyent hozó nő büntetését. Az ítélet a legtöbb esetben halál, amit nem egyszer a lány legfiatalabb, kiskorú fiútestvérének kell kimérnie, megelőzve ezzel a rokonság idősebb férfi tagjainak esetleges börtönbüntetését.
Mivel a rendfenntartó szervek korruptak és/vagy érdektelenek, ezért többnyire szemet hunynak a becsületgyilkosságok felett, mert a falvakat igazgató khap pancsajatok a politikusok számára igencsak értékes szavazóbázist jelentek. Mindezek után nem meglepő az sem, hogy Harijána állam rendőrségének honlapján az áll: egy indiai lánynak szülei engedélye nélkül nem szabad szerelembe esnie.
A szerelem szabadságharcosai
Azonban Indiában nem mindenki gondolja úgy, hogy a tradicionális, széles körben elfogadott becsületgyilkosságok bejáratott módszere megengedett. Míg a rendőrség, az igazságszolgáltatás és az állam tehetetlen a khap pancsajatok kegyetlenségével szemben, addig az indiai szerelmespárok megmentésére szakosodott, Love Commando nevű civil szervezet tagjai mindent megtesznek azért, hogy a szerelmi házasságok intézménye Indiában is felvirágozhasson.
A 12 forró drótot működtető, jogászokból, orvosokból, újságírókból, indiai és külföldi önkéntesekből álló segélyszolgálat általában akkor lép közbe, amikor a szerelmespárok számára a hivatalos út már nem járható – márpedig általában nem járható. Ilyenkor a civil adományokból működő szervezet munkatársai körültekintő tervezés útján megszervezik a szerelmesek szöktetését, majd rejtekhelyeik egyikén elbújtatják őket. Ha a pár tagjai nagykorúak, és a papírjaik is velük vannak, a Love Commando tagjai titokban, de legálisan összeadatják őket. A Love Commando már több száz párnak segített hasonló módszerekkel házasságot kötni, de a legnagyobb eredménye mégis az, hogy az évek során jelentős nemzetközi hírnévre tett szert, és maga mellé állította mind az indiai, mind a világsajtót.
A sikerektől függetlenül a Love Commando munkája mindaddig csepp a tengerben, amíg nem áll mögöttük az a társadalmi támogatottság, ami a becsületgyilkosságok feltárásához és külön jogi kategóriaként való kezeléséhez kellene. Amíg az irányítás nem változik, és túl sokan érdekeltek a patriarchátus fenntartásában, addig semmi jóra nem lehet számítani. A helyzetet az is nehezíti, hogy a zömében 14 és 25 közötti falusi fiúkat és lányokat hiába bújtatják el a 22 milliós Delhiben, hirtelen kiszakadva megszokott, biztonságos környezetükről, családjuk nélkül identitás nélkülivé és életképtelenné válnak. Ráadásul akár három-négy év után is a legnagyobb titkolózás közepette, inkognitóban kell élniük, nehogy a nyomunkra bukkanjanak.
A Love Commando a lelkiismeret-furdalástól sem tudja őket megvédeni, ugyanis a szökés után néhány hónappal a szerelmes lányok többnyire megbánják tettüket. Lelkiismeret-furdalásuk nem alaptalan: ha egy lány megszökik, soha többé nem láthatja a családját, ezen túl házastárs nélküli testvérei sorsát is megpecsételi, akikkel a szégyen miatt ezen után senki sem lesz hajlandó házasságot kötni. Éppen ezért a honvágytól szenvedő szökött lányokat családjuk a megbocsátás látszatát keltve nem egyszer hazacsábítja, hogy utána nyomtalanul eltüntethesse. A Love Commando ilyenkor már tehetetlen.
Mi nem vagyunk vérszomjasak, csak joggal gyilkolunk
A hagyományok véreskezű, mindenre elszánt védelmezői és a szerelmet éltető idealista szabadságharcosok küzdelme mögül Balogh Boglárka riportkönyvéből egy zavarodott, átmeneti állapotban lévő, ellentmondásos India képe rajzolódik ki. A korrupt vezetés hiába egy merev, hagyománytisztelő társadalomra épül, a televízió, az internet, a rohamos technikai fejlődés és a nyugati szemlélet terjedése kinyitotta a világot az indiai fiatalok számára: ez pedig visszafordíthatatlan folyamatokat eredményezett.
A szakadék egyre szélesedik a szülők és a gyermekek közt: a fiatalok közül egyre többen járnak főiskolára-egyetemre, és diplomás értelmiségiként kevésbé hajlandóak gondolkodás nélkül alávetni magukat a szülők elvárásainak. Mindezek következtében mára jelentősen megnőtt a szerelmi házasságkötések száma India metropoliszaiban, azonban a falvakban a modern, civilizációs változások és a társadalmi hiedelmek egyre élesebb szembenállása miatt tombol az erőszak.
Balogh Boglárka a felborult indiai társadalom szemléletes ábrázolása mellett arra is rámutat, hogy India és a becsületgyilkosságok megértéséhez le kell vetkőznünk az ismeretlen iránti ellenszenvünket, és be kell látnunk, hogy az indiai kultúra semmivel sem barbárabb, mint az európai, csak más alapokon nyugszik. Míg a keresztény-zsidó gyökerekkel rendelkező, individualista nyugat-európai kultúrát alapvetően a lelkiismeret parancsai működtetik, addig a klasszikus becsület- és közösségalapú indiai kultúrában, a legnagyobb tragédiát a becsület elveszítése jelenti. Mindezek mellett a szerző arra is figyelmeztet bennünket, hogy a szigorú szabályokat a lázadó szerelmes lányok is jól ismerik, és pontosan tisztában vannak vele, hogy szökésükkel kihívják a sorsot maguk ellen. Azok a nők pedig, akik az ősi szokásoknak engedelmeskedve hagyják, hogy férjhez adják őket, ha szerelem nélkül is, de egy biztonságot adó, összetartó, kiegyensúlyozott családi közösségbe kerülnek, ahol becsülik, tisztelik és szeretik őket.
Az önmagát egészségesen háttérbe szorító, okosan megfigyelő és olvasmányosan mesélő szerző szerencsére nem esik a teljes nihilizmus és dekonstrukció hibájába, vagyis nem azt akarja állítani, hogy mindenkinek, a Love Commandónak és a khap pancsajatnak is igaza van.
Nyitott, józan értékrendű világutazó emberi jogi aktivistaként természetesen a Love Commandónak, a könyvben szereplő, általuk megmentett fiatal pároknak szurkol, de őket sem tünteti föl hibátlan, szent emberekként. Balogh Boglárka amellett, hogy nem ítélkezik, vállalja a saját emberi dimenzióit is: nem szégyelli leírni azokat a pillanatokat sem, amikor szívből gyűlöli Indiát.
Ezek ellensúlyozásaként megörvendezteti saját magát és az olvasókat is egy kis couleur locale-lal, és igyekszik megmutatni a különösen szépet Indiából. A kalandos utazás mellett a fő cél mégiscsak az, hogy a könyvben szereplő tragikus történetek fényében megtanuljuk értékelni, hogy Magyarországon születtünk, ahol megadatott számunkra a döntés és a választás szabadsága, ahol senki nem szól bele a magánéletünkbe, és a szerelmet és a házasságot nem akadályozza semmi sem: legalábbis indiai értelemben biztosan nem.
Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!
| Részletek a könyvből |
„Két órával az elhurcolása előtt még vele voltam. Mosolyogva kért, hogy maradjak, de nem tehettem. Csak később tudtam meg, hogyan törték rá férfirokonai a ház ajtaját és rángatták ki az utcára. Nem adta meg magát egykönnyen, így a hasára mért rúgások az arcán folytatódtak. A sikoltását mindenki jól hallotta, de senki nem sietett a megmentésére. Teste felismerhetetlenné vált, a baseballütők felszaggatták a bőrét, a füléből vér szivárgott. Fekete haja, mely mindig fényesen csillogott a válla körül, most ragacsosan súrolta a járdát. Azt hiszem, már akkor haldoklott. A felbőszült rokonokkal senki nem mert szembeszállni.”
|
