
Szerintetek?



Bemutatásra kerül, hogy a hit nemhogy erőszakra sarkall, hanem pont ellenkezőleg, pont a hit véd meg az erőszaktól. És akikből hiányzik a hit előbb kaphatók a rosszra. Egyesek szerint semmi kivetnivaló nincs egy ártatlan ember megölésében, ha azért 10 millió dollárt kapna.
Érdekes interjúk az utca embereivel. Enjoy


Több kutató kísérletei is azt mutatják, hogy az emberek nem tudják megkülönböztetni a rossz bort a legjobb minőségtől. Egy amerikai borász azt állítja, még a szakemberek sem képesek pontosan megítélni a borokat.

A CDD (Christian Domestic Discipline) egy módszer, melynek lényege, hogy a családok Istennek tetsző módon éljenek, együttműködve, egymást boldogítva. Szerintük ebbe az is beletartozik, hogy a családfő időnként a sarokba zavarja, elfenekelje a feleségét, ha nem úgy viselkedik, mint kéne. Ha viszont a férj volt rossz, őszintén bocsánatot kell kérnie. Igen, ennyi.

Az ötödikről kizuhanó két és fél éves gyerek életét öt futár mentette meg. A Csicsi nevű kislány azután került életveszélyes helyzetbe, hogy szülei egyedül hagyták a kínai Nanhghaj városában lévő lakásukban, miközben aludt. Majd amikor felébredt, kimászott a nyitott ablakon. Az ablakban lógó kislány kétségbeesett sírására azonban szerencsére felfigyeltek egy szomszédos futárcég munkatársai. A futárok gyorsan kiszaladtak, és a lány alá álltak, majd amikor zuhanni kezdett, sikerült elkapniuk, de legalábbis annyira tompítani leérkezését, hogy a lány végül pár horzsolással megúszta a kalandot. A felvételen is látni, hogy az életmentő férfiak közül páran ennél rosszabbul jártak. Egyikük a nyakán, egy másik a karján sérült meg.


Az 51 éves Sun Jifa a halászat egyik hatékonyabb formájával próbálkozott, de rosszul sült el a dolog, és a robbanóanyag a kezei között kezdett el működni, nem a vízben. A házi gyártású bomba leszakította mindkét karját, így ő újakat barkácsolt magának ócskavasból.