Délelőtt, mikor Lili erőteljesen követelte a mai betevő répáját, eszembe jutott, hogy össze kellene szedni milyen nassokat, tízóraikat szoktam a gyerekeknek adni.
Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.
Nem lehet csak úgy fotózgatni jövő tavasztól. A Polgári törvénykönyv ugyanis előírja, hogy engedélyt kell majd kérni az ábrázolandó személyektől a kattintáshoz. Médiamunkásként illene beállnom a fújoló, azerbajdzsáni közállapotokat emlegető sorba. Aligha fogok, mert maga az elképzelés szégyenszemre nekem tök ésszerűnek hat.
Szepesi Nikolett könyvében hetvenszer fordul elő a „baszás” szó valamilyen formája. Semmi álszenteskedés, semmi sallang. Csak a lényeg – tetszetős narratívával, kiforrott stílusban. A szétfikázott szennykötet meglepett, lenyűgözött és elgondolkodtatott. Ha mindenki, aki ma írónak tartja magát, legalább ilyet tudna letenni az asztalra, az emberek még lopott ötperceikben is olvasnának. Vagy éppen basznának.
A 24 éves Lizzie anorexiája, míg a 28 éves Chris hatalmas túlsúlya miatt került be egy étkezési rendellenességek kezelésével foglalkozó klinikára tavaly nyáron...
A kutya nem nyüszített, nem vonyított, egész egyszerűen a koporsóra helyezte a mancsát, így tisztelgett elhunyt társa előtt...
Vannak témák, amiktől az asztaltársaság férfi tagjainak üvegessé válik a tekintete és elkalandozik a figyelme. Hölgyeim, ha rákezdünk a következő 10 témára, akkor a legtöbb esetben ne lepődjünk meg, ha elmennek venni még egy sört. Vagy messzebb.
