Izé

A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is. 

Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében? 

Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...

Hogy ment régebben az úgynevezett trollkodás? Nem is volt szó szerinti trollkodás meg trollok: edzett fikanickek voltak, az internet - esetünkben a magyar internet - kellemes névtelenségébe takarózva. Aztán jött az iWiW meg a MyVIP, ahol először nyertünk fájó betekintést az általunk kevésbé ismert, lenézett rétegek mindennapjaiba, de ez még mindig egy elviselhető szint volt. A baj az ott kezdődött, hogy a buta néprétegek felfedezték maguknak a facebookot. 

Közöttetek is van olyan, aki az okvetlenkedő, kotnyeleskedő, mindenbe hülyeségeket belekotyogó nagynéniket inkább jótékonyan tiltja és rejti? Aki az angol nyelvű, közérdekű üzeneted alá valami orbitális baromságot odaír, pl. hogy "fordicsd le légyszives"?

Alkalmazkodni kell az európai kihívásokhoz és eloszlatni a sztereotípiákat. Az első Roma Büszkeség Napján ezernél is többen vonultak. 

A pártok négyévente megveszik a cigányokat

Egy indiai kisfiú 1986-ban elaludt a vonaton, és a tervezettnél 1500 kilométerrel messzebb, Calcuttában ébredt fel. Saroo Brierley 26 évvel később tudott hazatalálni, méghozzá a Google Earth segítségével.

A hihetetlen történetről a Google egy háromperces videót készített, míg a férfi könyvet írt róla. Saroo Brierley elveszett gyermekként egy ideig az utcán élt, majd egy árvaházban, később pedig egy ausztrál család fogadta be.

Felnőttként a Google Earth segítségével keresett otthona után, amelyről csak annyit tudott, hogy körülbelül 1500 kilométerre volt Calcuttától. A vasútvonalak és a műholdképek alapján több éves kutatómunka után tavaly vélte felfedezni családja környékének házait, majd az otthonát is. 2012-ben tehát Ausztráliából Indiába utazott, ahol megtalálta édesanyját.

A Facebookon már vannak rajongói, és az egészet ölbe tett kézzel végignézi a pasija, akivel évek óta együtt vannak. 

Lennél te mondjuk a 64 829.? :D

Írj értelmes ötleteket, hogy mire költenél el 1 millió forintot. Indokold meg, hogy miért arra költenéd, és ha olyan, akkor a megvalósítás részleteit is írd le, ne csak általános megoldást. Értelemszerűen ne magadra költsd, és ne is baromságokkal gyere; értelmes, megvalósítható, használható ötleteket kérek. Magyarán: győzz meg, hogy miért hasznos az, amire költenéd, és miért hasznosabb, mint más ötletek!

(Az első idióta hozzászólásnál a lehetőség elúszik.)

(mivel imki linket nem írt, egy általam választott képre mutat a link, de nem az a lényeg... ;) b.)