Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...Ravennë | 2013.10.31. 23:14:21Nem kell... de ő így látta jónak/szépnek/helyesnek. :P„Elnézésüket kérjük a poggyászaikért. Köszönjük, hogy velünk repültek!” :D
Szancso | 2013.07.15. 17:53:26Alsó posztképen azok a tekintetek.
Akár ez is lehetett volna a poggyász:
http://www.ize.hu/click.php?id=22347&url=http%3A%2F%2Fwww.liveleak.com%2Fview%3Fi%3D367_1346421409
;)
Kínában mindig történik valami...
Az ötödikről kizuhanó két és fél éves gyerek életét öt futár mentette meg. A Csicsi nevű kislány azután került életveszélyes helyzetbe, hogy szülei egyedül hagyták a kínai Nanhghaj városában lévő lakásukban, miközben aludt. Majd amikor felébredt, kimászott a nyitott ablakon. Az ablakban lógó kislány kétségbeesett sírására azonban szerencsére felfigyeltek egy szomszédos futárcég munkatársai. A futárok gyorsan kiszaladtak, és a lány alá álltak, majd amikor zuhanni kezdett, sikerült elkapniuk, de legalábbis annyira tompítani leérkezését, hogy a lány végül pár horzsolással megúszta a kalandot. A felvételen is látni, hogy az életmentő férfiak közül páran ennél rosszabbul jártak. Egyikük a nyakán, egy másik a karján sérült meg.cila | 2013.06.21. 13:20:34http://www.mindennapi.hu/cikk/eletmod/hogyan-kapjunk-el-egy-zuhano-gyermeket-/2011-07-16/5143
Autós kamerával felvették, ahogy villám csap egy nőbe és kislányába
A villámcsapást egy szélvédőkamera rögzítette az oroszországi Omszk régióban, egy országút mellett. A 28 éves nő és hatéves lánya egy buszról szállt le a heves esőben. A villám azután csapott beléjük, hogy egy esernyő alá bújtak. Mindkettőjük első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett.Bubba | 2013.06.21. 10:36:15Szerintem te sem kürtölnéd világgá, hogy célpontja legyél mindenféle pénzsóvár egyénnek.
Mindjárt nagyon sok "jó" barátod kerekedne.
Eladó az ország leghíresebb döglött legye. Jelenleg 9 999 900 000 Ft-ért! :D
közlegény | 2013.05.14. 22:43:27még ha új lenne, de így...
Ennyi marad a Ferrariból, ha 300-nál eldurran egy kerék
Hihetetlen módon az autót vezető férfi és felesége komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.vnyoc | 2013.05.05. 20:51:36Ha az autó maradna épségben az utasok szálnának ki ilyen állapotban mint most az autó. Ez direkt van igy építve hogy balesetkor törjön minden így talán az ember megussza benne..
Forradalmi gyógymód egy egyetemistától
A külső és belső sérüléseknél is használható, Veti-Gel névre keresztelt anyag képes bármekkora vérzést elállítani, ráadásul elősegíti a gyógyulást. A New York-i Egyetem egy harmadéves hallgatója megvalósította, amit eddig csak a számítógépes játékokban láttunk. Joe Landolina találmánya képes a sérülést azonnal bezárni és ezzel megállítani a vérzést. Az eddigi kísérletek alapján az anyag külső, belső és égési sérülések esetén is működik, a gyógyulást pedig azzal is segíti, hogy képes felvenni a körülötte lévő szövetek tulajdonságait. Külső alkalmazás esetén például úgy viselkedik, mint a bőr. Használatának széles körű elterjedésére sajnos még várnunk kell egy kicsit. Már csak azért is, mert az amerikai egyetemista első körben a védelmi minisztériumtól remél megbízást.Zellergumó | 2013.03.23. 12:24:47Na aztán ki szereti ilyen véresen a tarját?
- Brutálisan megvertek egy fiatalt az éjjel Óbecsén. Szemtanúk szerint négyen rugdosták és verték, majd kővel is megdobták. A Pannon RTV nem hivatalos információi szerint a megvert fiú magyar nemzetiségű. Kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.fehérember | 2013.03.22. 09:23:00kidumálták a rohadék szerbek nehogy gond legyen
Ezek fájtak az olimpián.
bungle | 2012.08.22. 16:45:22LOL! :D
Egyet az anyu kedvéért...
Bogi22 | 2012.07.21. 00:49:25Hehehe vicces! :D