
Kevésbé intelligensek a vallásos emberek?
Legalábbis egy több mint hatvan vizsgálatsorozatot feldolgozó tanulmány szerint a nem-hívő emberek intelligensebbek azoknál, akik vallásosak. Ennek elsődleges oka a szerzők szerint a vallások irracionális, tényekkel nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható lényegében rejlik.
(A kép innen)
Tudom mit láttam - döbbenetes amerikai tényfeltáró dokumentumfilm az ufókról magyar felirattal (90 perc)
2007. November 7.-én egy történelmi esemény kapott helyet Washingtonban a Nemzeti Sajtóklub (National Press Club) épületében. James Fox filmrendező és újságíró szervezésében katonai és civil pilóták, kormányalkalmazottak és repülésszakértők jöttek össze, hogy személyesen mondják el UFO észleléseiket egy sajtótájékoztató keretében. A sajtótájékoztatón többek között jelen volt a Reuter a FOX és a CNN is. A sajtótájékoztató célja egyfelől az volt, hogy a nyilvánosság tudomására hozzák: az UFO jelenség valóság és felhívják a USA kormányát, hogy kövesse a brit a francia és más kormányok példáját, és hozza nyilvánosságra UFO-kal kapcsolatos dokumentumait. A megszólalók személyes tanúvallomásaik mellett bemutatnak hangfelvételeket, radarfelvételeket és fényképeket is.norbertvincze | 2015.01.22. 02:44:21http://wordlesstech.com/2015/01/21/thousands-pages-ufo-files-released-u-s-air-force/

Ezt mássza meg, ha tudja!
A Pico Cão Grande, azaz a Nagy Kutya-csúcs egy vulkanikus képződmény, São Tomé és Príncipén található, azon belül is São Tomé szigetén, az Obo Nemzeti Parkban. A kúp 300 méterrel emelkedik a környezete fölé. Csúcsát, amely a tengerszint felett 663 méteren van, gyakran borítják felhők. Épp ez teszi nehézzé a megmászását. Ha valaki el is jut oda, a vulkanikus kúp fala rendkívül csúszós a pára és rajta található mohák miatt. Ha pedig ez nem lenne elég, a környéken rengeteg kígyó él.hawkeye | 2013.08.13. 07:51:21
Ők már oda születtek... :)

Receptet nem tud hozzá valaki? ;)
kiisb | 2013.08.13. 02:04:22Erre gondolsz?
"- Tehát húst akarnak vásárolni? És mégis, milyen mennyiségben?
- 27 millió kg-ot, minden évben!
- Vagyis 27 ezer tonna színhúst? - 27 ezer tonna színhús, ha pecsenyemalcból, az kb. 12 millió malac évente! Rettentően sok vakarta a fejét von Zeismann.
- Mégis milyen húsra gondol pontosan? Sertés, baromfi,birka? Esetleg vadhús? - érdeklődőtt a biztonság kedvéért. A vásárló morgó hangon válaszolt:
- Emberhús!"
http://s01.static.libri.hu/cover/22/3/853612_4.jpg

Az apokalipszis már Belgiumban van... reméljük ideér hamar! ;)

Swatch reklám
Tooni | 2013.07.30. 14:44:19ja...vagy 165, nem mindegy!

Ez egy teszt, ne kattintsd, nincs értelme...*
www.ize.hu
*szerk: ez tényleg egy teszt volt, de ha már ennyien kattintjátok, akkor biztos tetszik, kint hagyjuk :)Szancso | 2013.07.26. 19:10:51Nincs mit! ;)

Még hogy sárkányok nem léteztek! ;)
Tooni | 2014.03.27. 20:20:17P-51 Dragon Fighter
https://www.youtube.com/watch?v=VrlfjiZO2dc
Szóval ezért érkeztek ilyen későn a Trónok harcába, mert ennek a filmnek a forgatásán voltak! ;)

Bújócska :)
Szancso | 2013.07.16. 18:40:53Mólótifuti. :)

Megvan benne az X... kromoszóma! ;)
Teomoart | 2013.07.02. 22:15:55Mintha csak Samuel L. Jackson-t látnám.... :D










http://ateistaklub.blog.hu/2013/08/27/irani_porno_halalbuntetes
"Azt hiszem, hogy a vallás és a hardcore pornó között az a hasonlóság, hogy ha az emberek túl komolyan veszik, akkor eltorzul valami a lelkükben. Kezeljük helyén ezeket a dolgokat, mint meséket, és senkinek nem fognak ártani."