The Yes Men Fix the World (Két férfi a világ ellen)
Kiválasztanak egy-egy nagy céget, amik megérdemlik a szopatást. Csinálnak egy hamis honlapot a cég nevében. Megvárják, míg valaki meghívja a vállalatot (az általuk megadott címen) valami rendezvényre, ahol előadnak valami iszonyat abszurd ötletet, teljes komolysággal, esetleg nyilatkozatokat tesznek a cégek nevében. A maga kifordult módján vicces, ahogyan a pasi egy multi nevében jelenti be élő egyenes adásban (BBC, 300 millió néző): a cégünk felelősséget vállal a balesetért, az áldozatok kárpótlására elkülönítettünk 12 milliárd dollárt.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája betiltotta az őket érintő felvételeket, így a film kizárólag fájl- és videómegosztókon terjed!Enechuel | 2013.09.11. 00:43:27na tessék...nem tudom ti végignéztétek -e én már a végén járok. Itt egy nagyon szörnyű katasztrófáról van szó elsősorban, ami egyszerűen egy józan eszű világban nem történhetett volna meg. Több ezer ember halt meg, és még utána is folyamatosan szellemi és testi fogyatékos gyerekek születtek, születnek a mai napig. A vállalat pedig szinte semmit nem tett......ti meg arról vitatkoztok hogy mit jelent a "multi" kifejezés. Személy szerint nekem aztán édes mindegy, ki , mit és hogyan hív, a lényegen nem változtat, hogy a világ mocska még mindig él és kurva nehéz lemosni a Földről sajnos :(Durva viccet csináltak a légikatasztrófából, ami élő adásban le is ment Amerikában.
Cillit | 2013.07.22. 10:37:16Aki meg felolvasta: IQ-NU-KU.
Lazacokra vadászó alaszkai barna medvék élő adásban webkamerán keresztül
norbertvincze | 2013.07.20. 14:59:41ez a természet rendje:))
Pacman most "élő egyenes adásban"
Karesz52 | 2013.07.01. 13:48:08Ez NAGYON JÓ!!!! :D ezekkel a hangeffektekkel elmehetne horror játéknak is :D
Csalással vádolják Hajdút a szépségek!
Példátlan botrányt robbantott ki élő adásban A Szépségkirálynő egyik versenyzője. Kocsis Korinna (22) azt állítja, előre tudta, hogy ő nem nyerhet. Kijelentése lavinát indított el, vasárnap már egy másik döntős, Vígh Diána (22) is csalást kiáltott. R. Kárpáti Péter lánya, Rebeka lett az idei Miss Universe Hungary.
Szerintetek sértődés áll a háttérben, vagy tényleg bunda az egész?bungle | 2013.06.27. 12:15:05Több milliós implantátumot kap R. Kárpáti 18 éves lánya
www.kiskegyed.hu/kikapcsolodas/showbiznisz/r-karpati-rebeka-szepsegkiralyno-plasztika-122888
- Az Attraction magyar árnyékszínház bejutott a Britain's Got Talent fináléjába. Szombaton este elképesztő kritikát kaptak, taroltak, és esélyesek a végső győzelemre is.
A döntőbe jutásért még az elsőnél is érzelmesebb és megindítóbb produkcióval készültek a magyar táncosok. Ezt már az adás előtt néhány órával is sejteni lehetett, amikor a csoport Facebook oldalán megjelent az alábbi üzenet. "Reménykedünk, hogy bejutunk a döntőbe. Az új előadásunkat pedig az összes édesanyának ajánljunk" - írták. Az adásban aztán az is kiderült, hogy Szűcs Zoltán saját életéről szól a legújabb tánc, amit ő maga a műsorban is édesanyjának ajánlott.kotta | 2013.06.16. 03:18:22Azt a nagyon okost is arcon taszigálnám egy kombájnnal, aki kitalálta ezt a pompás szót: "magyarkodás"
Az mi?
(csak úgy, még egy cikk:http://comment.blog.hu/2013/06/14/magyarkodo_verzio_is_volt_a_nyertes_arnyjatekbol)
A gyerek egyik nap azzal jött haza az oviból, hogy "pirosfehérzöld, ezamagyarföld"
1. magyarkodó ovi, feljelenteni, felgyújtani, gyereket felpofozni
2. ha nem teszem, én is magyarkodok
3. ha én akár csak ennyire is magyarkodok, akkor a fél ország máris múltban élő rohadék lúzernek és/vagy kirekesztő fasisztának tart
4. ha ezt nehezen "tolerálom", akkor pláne az vagyok
5. ha eleget teszek az 1. pontnak, akkor a fél ország meg homokos liberálisnak és/vagy hazaáruló komcsinak tart
6. ha ezt nehezen "tolerálom", akkor pláne az vagyok
Eredmény: nincs. Megyek inni egy sört. (bár akkor meg nyilván kirekesztem a füvescigiseket, én meg máris tökalkoholista vagyok)
Inkább lehúzom magam a vécén.
K1 - film a prostitúcióról
Nemcsak tiltották, üldözték a prostitúciót Magyarországon. Állami gondozottak és egyetemi tanárok gyerekei árulták bájaikat.
Második rész: K2
A XXI. század ezzel foglalkozó adásaNas | 2013.05.18. 21:00:25http://www.origo.hu/nagyvilag/20121002-amszterdam-legoregebb-szajhai-martine-louise-fokkens.html
Sanyika ismeretterjesztő adása
„Benne leszek a tévében!” :D
Nusihusi | 2012.07.06. 22:51:08Kamerafüggő macska:)
Még az űrsiklóküdetések fénykorában Martin Stubbs, egy vancouveri kábeltévé igazgatója felfedezte, hogy simán be tudja fogni az asztronauták földi központba sugárzott adását. Nosza, fogta magát és felvette mind videóra.
Ebben a vele készített interjúban sok érdekes jelenség felvételét is megosztja - semmiből előtűnő fénygömbök, szemvillanásnyi idő alatt a képen áthúzó fényjelenség, és haladás közben irányt változtató dolgok - amik nem mindegyikére húzható rá az űrszemét, jégkristály vagy másik műhod című hivatalos magyarázat. További videókat a TeCsőn STS-re rákeresve láthattok - kiemelkedik ezek közül is a "Vontatókábel"-incidens.Gywer | 2012.09.21. 17:41:53Jókat röhögni :) De nem tudni hogy mi a lightning :) A plazmát most hagyjuk ...