Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Csalással vádolják Hajdút a szépségek!

2013. jún 23. 20:23
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Csalással vádolják Hajdút a szépségek!

Csalással vádolják Hajdút a szépségek!

Budapest - Példátlan botrányt robbantott ki élő adásban A Szépségkirálynő egyik versenyzője. Kocsis Korinna (22) azt állítja, előre tudta, hogy ő nem nyerhet. Kijelentése lavinát indított el, vasárnap már egy másik döntős, Vígh Diána (22) is csalást kiáltott.

Mint már megírtuk, a skandallum akkor robbant ki, amikor a fináléban a közönségdíjat is megnyert fiatal lány – miután kihirdették, hogy ő lett a harmadik helyezett – közölte, hogy nem tart igényt a Miss Intercontinental címre, és azt felajánlja a negyedik helyezettnek. A 22 éves kozmetikusmodell Facebook-oldalán pár perccel később már meg is jelent egy hosszabb nyilatkozat, amelyben leírta, hogy döntésének fő oka az volt, hogy napokkal korábban pontosan tudta, hogy csak a dobogó harmadik fokára állhat majd.

Mint már megírtuk, a skandallum akkor robbant ki, amikor a fináléban a közönségdíjat is megnyert fiatal lány – miután kihirdették, hogy ő lett a harmadik helyezett – közölte, hogy nem tart igényt a Miss Intercontinental címre, és azt felajánlja a negyedik helyezettnek. A 22 éves kozmetikusmodell Facebook-oldalán pár perccel később már meg is jelent egy hosszabb nyilatkozat, amelyben leírta, hogy döntésének fő oka az volt, hogy napokkal korábban pontosan tudta, hogy csak a dobogó harmadik fokára állhat majd.

„Ezeket a sorokat is még a döntő előtt egy nappal írtam annak tudatában, hogy nem én nyerem a Miss World és Miss Universe Hungary címek egyikét sem" – állt a bejegyzésben. „Az okokról bővebben információt megosztani veletek nem áll módomban, mivel jelenleg köt a szerződésem."

– Tudtam, hogy nem én nyerem meg a versenyt, voltak erre utaló jelek – mondta Korinna a Blikknek. Vígh Diána másnap csatlakozott hozzá, de ő már konkrétabban fogalmazott: „Gratulálok a győzteseknek, akiket Hajdú Péter kiválasztott! – háborgott a lány a Facebookon a két győztesre, Kárpáti Rebekára és Rákosi Annamáriára utalva. Dia szerint a zsűri nem is szavazott: „A szüleim a zsűri mögött ültek, konkrétan üres papírokat szedtek össze" – írta a közösségi oldalon.

Kárpáti Rebeka (19), a Miss Universe Hungary cím nyertese örül a sikernek, és a botrány helyett az érettségijére készül.

– Nem szeretnék mások problémájával foglalkozni. Mondhatnak bármit, nekem csak az számít, hogy tudom, becsületesen nyertem! – fogalmazott Rebeka. Édesapja, R. Kárpáti Péter szintén tömören reagált.

– Ismert ember gyerekével mindig is nagyobbak az elvárások. A lányom önállóan is képes nagy dolgok véghezvitelé­re. Büszkék is vagyunk rá! – mondta a színész.

R. Kárpáti Péter (jobb- ra) a verseny utáni bulin köszöntötte Hajdú  PétertMég több képért kattints a fotóra!!!

R. Kárpáti Péter (jobb- ra) a verseny utáni bulin köszöntötte Hajdú PétertMég több képért kattints a fotóra!!!

A lányoknak valószínűleg a bíróságon kell majd bizonyítaniuk állításukat.

– Ha valaki azt állítja, hogy Pantl Péter, Bochkor Gábor, Michelisz Norbert vagy a többi zsűritag csalt, az rágalmazza a zsűrit, és rossz hírnevét kelti a műsornak, aminek jogi következményei lesznek – közölte dr. Berényi András ügyvéd, aki a műsor jogi szakértője és a zsűri tagja is. Pantl Péter szerint azzal, hogy visszautasította a koronát, Korinna bizonyította, nem ő lett volna a megfelelő lány arra, hogy képviselje Magyarországot.

A Szépségkirálynő producere, Hajdú Péter (38) bosszút sejt Korinna szavai mögött.

– A lány 2009-ben az RTL Klub Királynő című műsorában is próbálkozott, ahol ő lett Miss Earth Hungary. Ennek ellenére két éve szintén jelentkezett – már a TV2-n futó – Szépségkirálynő című produkcióba. Ebből a versenyből kizárták, amelyben nekem is szerepem volt. Ugyanis ugyanazt a címet senki sem nyerheti meg kétszer. Vígh Dia vádjai nevetségesek, a szavazólapokat a műsor után megmutattuk. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a zsűritagok így blamálnák magukat – magyarázta Hajdú. Szerinte Korinna előre eldöntötte, hogy ha nem lesz első, botrányt csinál.

F. R.–G. K.

Ritka a botrány

1991– Bálint Antóniát megfosztották koronájától aktképei miatt, 7 év pereskedés után kapta vissza. 2011– Szunai Lindától majdnem elvették a koronát, mivel a világversenyen maga választott frizurát. 2012 – Miután Doviscsák Bettina elbukott a Miss Bikinin, egy hozzátartozója hatalmas balhét csapott a Magyarország szépe Kft.-nél.
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

szépségkirálynő botrány Kocsis Korinna