
A pedálfil kerékpárosodása :D

Kínában mindig történik valami...
Az ötödikről kizuhanó két és fél éves gyerek életét öt futár mentette meg. A Csicsi nevű kislány azután került életveszélyes helyzetbe, hogy szülei egyedül hagyták a kínai Nanhghaj városában lévő lakásukban, miközben aludt. Majd amikor felébredt, kimászott a nyitott ablakon. Az ablakban lógó kislány kétségbeesett sírására azonban szerencsére felfigyeltek egy szomszédos futárcég munkatársai. A futárok gyorsan kiszaladtak, és a lány alá álltak, majd amikor zuhanni kezdett, sikerült elkapniuk, de legalábbis annyira tompítani leérkezését, hogy a lány végül pár horzsolással megúszta a kalandot. A felvételen is látni, hogy az életmentő férfiak közül páran ennél rosszabbul jártak. Egyikük a nyakán, egy másik a karján sérült meg.cila | 2013.06.21. 13:20:34http://www.mindennapi.hu/cikk/eletmod/hogyan-kapjunk-el-egy-zuhano-gyermeket-/2011-07-16/5143

Világcsúcsot állított fel korosztályában egy 91 éves amerikai erőemelő, aki 85 kilós nyomásával 23,5 kilóval megdöntötte a korábbi csúcsot fekvenyomásban.
thisisreal | 2013.06.18. 11:40:26:D
De a koporsóba is felaannyi idő alatt kerülnek! :)

Sokkoló kampány az ittas vezetés ellen. Még jó, hogy a vécé használata után játszották el! ;)
eospower | 2013.06.12. 21:58:39Én nem az infarktus miatt agódnék, hanem az üvegszilánkok miatt... valakinek a szemébe megy azt vége.

Magyarország a 3. a legkövérebb férfiak ranglistáján és még Kínában is tovább élnek a férfiak, mint nálunk.
TeeJay | 2013.06.05. 23:35:20198cm magas vagyok és 105-108 kg évszaktól függően, néha lemegyek 102-re is ha kevesebbet eszem
nem tartom magam kövérnek és 100kg alá ciki lenne bemenni, a férfi 100kilótól indul!
viszont 55kiló alatti nővel sem állok szóba, sőt jobb ha 60-62inkább és van mit fogni rajta (mell fenék combok)
nem vagyok kíváncsi a pálcika 50kilós borda és csípőcsont kilátszik rajta típusú csajokra

A szőrtelenítés egy érdekes változata
Nusihusi | 2013.05.30. 13:32:12Én maradok a gyantázásnál. Az kevésbé fájdalmas:D

Teczár Szilárdot aggasztja a férfiak hátrányos helyzetű megkülönböztetése. Ezért az ombudsmanhoz fordult esélyegyenlőségi aggályaival, amiért a hölgyeknek ingyenes volt a belépő egy szórakozóhelyen.

Ennyi marad a Ferrariból, ha 300-nál eldurran egy kerék
Hihetetlen módon az autót vezető férfi és felesége komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.vnyoc | 2013.05.05. 20:51:36Ha az autó maradna épségben az utasok szálnának ki ilyen állapotban mint most az autó. Ez direkt van igy építve hogy balesetkor törjön minden így talán az ember megussza benne..

Macsó tánceváty

1999 tíz percben
Akkor még minden egyes nőre jutott egy férfi együttes!a janek | 2013.05.17. 17:35:50Jah, kérem multiban még most is nyomom ,igaz rail modban :)










http://www.youtube.com/watch?v=XJ7yqNkpi2Q