Az öntudat szikrája?
„Most először tudott megcsillantani egy szikrányi öntudatot humanoid robot, írja egy amerikai kísérletrőla Popsci. Három, régebbi típusú NAO robottal próbáltak ki valami egészen új dolgot. Arra programozták őket, hogy azt gondolják: háromból ketten némává varázsoló pirulát kaptak, ami megakadályozza, hogy beszélni tudjanak. Pirula helyett a gyakorlatban megnyomtak rajtuk egy gombot, ami elnémította őket. Aztán megkérdezték tőlük, melyik kettő kapta a pirulát. Mindhárman megpróbálták azt válaszolni, hogy „nem tudom„. A két elnémított robotnak nem sikerült ténylegesen kimondania a szavakat, a harmadiknak viszont igen. És ő felismerte a saját hangját, és arra is rájött, hogy ezek szerint nem őt némították el. A „nem tudom” után nem sokkal jelentkezni kezdett, és ezzel állt elő: „Bocsánat, most már tudom. Képes voltam bebizonyítani, hogy nem kaptam némító pirulát.” A kísérlet egy régi filozófiai fejtörőre épült, amely ebben a gyűjteményben A három bölcs címen szerepel. A kísérletet egy New York-i tudós, Selmer Bringsjord végezte. Az eredményeit részletesen augusztus végén mutatja majd be egy konferencián Japánban.”Amikor a két volt osztálytárs összetalálkozik egy bírónő és egy tolvaj személyében
rullet2002 | 2015.07.08. 10:14:00hiába fáj hogy az osztály társam volt akkor is küzdeni kell az igazságért! HARCOLNI KELL ÉS MAJD MEG TANULJA HOGY MILYEN A BÜN ÉS SZABADSÁG!
A fenti szomszédok - ti is felismertétek őket? :D
kotta | 2015.04.10. 14:44:21Teccik a téma. :-)
Nálunk a következők a dolgok:
- néni és/vagy bácsi aki Híradót hallgat: tetszik, nem tetszik, mi is mindig vele/velük hallgatjuk, hát ez van, mi is leszünk idősebbek... (remélem)
- valahanyadik emelet valahányba heti kétszer kábé fél 12-kor hazaérkezik a "ház ura" Ordít, féltékenykedik (ha akarom ha nem, hallom) és néha (elismerem: öregszem) komolyan megfordul a fejemben hogy bakker rendőrrel vitetem el ezt a barmot. Asszonyka sír, kiabál, gyerek óbégat, tiszta teleregény csak sajna élesben. Kábé 40 perc a műsor és mindig hálát adok, hogy én még nem tartok itt.
- Biológia szak. Rotyogások, csapfolyás, köhögés, megint rotyogás. Csend. Aztán hirtelen köhögés-rotyogás-csapfolyás. És megint csend. aztán minden egyszerre. Szörnyű lesz megélni, de asszem ez vár mindannyiunkra.
- Kellemes zajok. (Most mit ragozzam, Ti perverzek? Nyögések, lihegések, kis sikolyok, ütemes töffenések, sóhajok...) Legalább az a jó érzés megvan, hogy valakiknek éppen szép estéje van. Aztán jön a gondolat: és akkor ha éppen nekem van szép estém????
Hát ennyi, szép a társaslét, még végtelenségig ragozhatnám. :-)
(és még lenézzük a különmesszetanyán élőket...)
Felismeritek a csokikákat csomagolás nélkül-e? :)
lilaflexninja | 2014.11.17. 08:29:021. ki eszik a müzlit?
2. kinek kedvence a müzliszelet?
3. mi az az alaska rolád, meg luppo meg olyan nevek, hogy kapni nem lehet?
amúgy 11/7
Így verhetik át az embert nyaralása alatt
A legszebb vakációt is megkeserítheti, ha valamilyen ügyes trükkel megszabadítják önt pénzétől vagy egyéb értékeitől. A tolvajok kreativitása határtalan, mi most 40 gyakori átverési módot adunk közre, hogy idejében felismerje a bajt.Szancso | 2014.08.05. 19:40:38Az átverés, az utazási irodáknál kezdődik. Persze lehet szerezni bónusz pontokat. ;)
Mesterséges aura válthatja ki a jelszavainkat
lilaflexninja | 2014.07.29. 14:01:14Az egyetlen gond ezekkel az, amikor már nem tudja kikerülni az ember. Engem még mindig idegesít, ha megkérdezik egyáltalán, hogy kártyával akarok-e fizetni, bár lehet, hogy az én hülyeségem, hogy jobban szeretem a készpénzt, de amikor már azt is, hogy paypassolok-e. Na. Kényelmesek ezek, meg jók, meg modernek, és jelenleg még önkéntesen választhatóak. De amikor már muszáj ezeket választani az olyan izé. Bár persze halad a világ, régen, lehet, hogy a papír pénzt utálták egyáltalán. Volt világ, amikor még a mobil is bunkófonnak számított.
Ja a DNS kóddal viszont abszolút egyetértek. Én mindenkitől vennék dns-t születésekor, és 14 vagy 18 éves korában, vagy amikor már nem változik az ujjlenyomata, azt is vennék. Tessék lehet bűnözni. Eleve, ha pl. az Usába utazik az ember, úgyis vesznek ujjlenyomatot, de tán, most már az útlevélhez is kell nem?
Viszont az okosszemüveg, a térkamerák, az arc és viselkedés felismerő szoftverek olyan nagytestvéresek tényleg, bár akinek nincs oka, az nem fél. De azért nem járkálnék mesterséges aurával magam körül, mert amit kódolni lehet, azt dekódolni is.
Kínai minőségű panoptikum
Felismeritek, hogy kikről mintázott viaszbábuk láthatóak a képen? :DTooni | 2014.05.04. 16:42:30Tán a Kovács Pisti? Á dehogy! :D
AIRR Tablet
Giovanni | 2014.04.01. 17:42:08Akár, légből kapott információkat is olvashatunk rajta :)
Divatfotó vagy (meleg) pornó?
(17/40 a rekordom és már a melegpornót is felismerem)thisisreal | 2013.12.20. 13:14:00Divatmelegpornó. :)
Felismered őket?
Szancso | 2013.10.27. 13:53:53Legolas :D
http://www.alegoaday.com/wp-content/uploads/2012/08/Lego-Legolas.jpg
"Mi a biológia alapegysége?"
Pfff. Attól függ, milyen szempontból kérdezed. Pl. alapvető funkcionális, molekuláris biológiai szempontból a sejt, genetikai szempontból egy adott gén vagy az egyed, evolúcióbiológiai szempontból a populáció. :)