Vajon mi ehette meg a nagy fehércápát?
„Mikor megvizsgálták, a kutatók megdöbbenve látták, hogy eszköz hirtelen 600 méterre süllyedt, majd a környező hőmérséklet megemelkedett. Pont annyira, amennyit egy emésztőrendszer belsejében mérhettek volna.
Napokig mérték még ugyanezt a hőmérsékletet, bár a jeladó közben néha a felszín közelébe emelkedett. A tudósok szerint ez egyértelműen azt mutatja, hogy valami felfalta a hatalmas állatot, ami még nagyobb és még erősebb nála.”Livivs | 2014.06.12. 22:06:19Szerintem a kis tisztogatóhalak kiműtötték belőle. :) Csak ezután ette meg a jeladót egy Kráken. :)- Szinte minden környezetvédelmi ötletnek járó díjat megnyert már a Solar Roadways projekt.
Egy idahói házaspár kezdett kísérletezni 2009-ben olyan napelemekkel, amik nagyon ellenállóak, és elbírják a legnehezebb autókat is.
Az ötlet viszonylag egyszerű: ilyen strapabíró napelemekre kellene lecserélni az aszfaltot az utakon - a legnehezebb kamionok is közlekedhetnek rajtuk, 113 tonnát bírnak el - így azok szinte folyton áramot termelhetnének. A napelemekben apró kis lámpákat, ledeket is elhelyeztek és mindegyikben van egy processzor is. Így az utak “felfestései” a zebrák, sávok bármikor gombnyomásra megváltoztathatóak.Tooni | 2014.06.19. 16:35:38Kedvenc bőbeszédű ausztrálom megdumálja magában miért bullshit a napelemes útburkolat.
https://www.youtube.com/watch?v=tJmnAWCasi4
- Szingli anya vagyok, szexcsetelésből élek
A minimálbér négyszeresét keresi napi ötórás online szexmunkával, emiatt sem a barátai, sem a pasija előtt nem pironkodik. Interjú.közlegény | 2014.05.01. 11:49:18jól teszi.
- Az utca emberét kérdezték: Kitől származik az idézet?
„Világméretű zsidó összeesküvésnek vagyunk a tanúi, amelynek célja országunk gyarmatosítása és erőforrásaink ellopása.”
a, Szálasi Ferenc
b, Adolf Hitler
c, Benito Mussolinililaflexninja | 2014.04.10. 07:57:48Húúú ez valami bújtatott, titkos üzenet! tisztára davincsi kód
Az utca trollja :D
Na jó, ez az ott lakóknak biztos nem ilyen vicces... a párkányi Kossuth utca lakosai ugyanis a téboly határára kerültek: egy nő ugyanis 14 éve bömbölteti Plácido Domingo áriáját, amit még két-három utcával arrébb is hallani lehet. Volt, aki pszichiátriai kezelésre szorult emiatt, az állandó zaj bizonyítottan egészségkárosodáshoz vezet. Mégsem lehet tenni semmit, hiszen a nő minden este pontban tízkor kikapcsolja a zenét, így nem szegi meg a törvényt. A lakók már az országgyűlésig mentek, tüntetést szerveztek, voltak, akik megdobálták a házát, elvágták a villanyvezetéket, de mindhiába. A nővel beszélni sem lehet, ugyanis egész nap be van zárkózva, vásárolni is éjszaka jár...
Ti mit tennétek a szomszédok helyében ilyen helyzetben?FatSnakeFoot | 2014.08.01. 20:11:26http://index.hu/kulfold/2014/08/01/csak_romak_vehetik_meg_a_zenelo_hazat/
Egy átlagos nap Abszurdisztánban. :D
Nekünk nem sikerült rájönnünk, írjátok meg, ti hogyan értelmezitek a videó mondanivalóját! :)Grex | 2013.11.02. 12:58:32...ez maga a liberalizmus....azt csinálok amit én akarok.....(ruha nélkül,nem nélkül,szabályok nélkül..)
- Az Attraction magyar árnyékszínház bejutott a Britain's Got Talent fináléjába. Szombaton este elképesztő kritikát kaptak, taroltak, és esélyesek a végső győzelemre is.
A döntőbe jutásért még az elsőnél is érzelmesebb és megindítóbb produkcióval készültek a magyar táncosok. Ezt már az adás előtt néhány órával is sejteni lehetett, amikor a csoport Facebook oldalán megjelent az alábbi üzenet. "Reménykedünk, hogy bejutunk a döntőbe. Az új előadásunkat pedig az összes édesanyának ajánljunk" - írták. Az adásban aztán az is kiderült, hogy Szűcs Zoltán saját életéről szól a legújabb tánc, amit ő maga a műsorban is édesanyjának ajánlott.kotta | 2013.06.16. 03:18:22Azt a nagyon okost is arcon taszigálnám egy kombájnnal, aki kitalálta ezt a pompás szót: "magyarkodás"
Az mi?
(csak úgy, még egy cikk:http://comment.blog.hu/2013/06/14/magyarkodo_verzio_is_volt_a_nyertes_arnyjatekbol)
A gyerek egyik nap azzal jött haza az oviból, hogy "pirosfehérzöld, ezamagyarföld"
1. magyarkodó ovi, feljelenteni, felgyújtani, gyereket felpofozni
2. ha nem teszem, én is magyarkodok
3. ha én akár csak ennyire is magyarkodok, akkor a fél ország máris múltban élő rohadék lúzernek és/vagy kirekesztő fasisztának tart
4. ha ezt nehezen "tolerálom", akkor pláne az vagyok
5. ha eleget teszek az 1. pontnak, akkor a fél ország meg homokos liberálisnak és/vagy hazaáruló komcsinak tart
6. ha ezt nehezen "tolerálom", akkor pláne az vagyok
Eredmény: nincs. Megyek inni egy sört. (bár akkor meg nyilván kirekesztem a füvescigiseket, én meg máris tökalkoholista vagyok)
Inkább lehúzom magam a vécén.
August elénekli nekünk a Habanera áriát a Carmenből, aztán valahogy minden megváltozik!
Nusihusi | 2013.02.27. 22:37:06Ez marha jó volt:D
A legdrágább eladó magánszigetek
bungle | 2015.07.06. 16:32:50http://floridaisland.com/east-sister-rock-island/
Állítólag 9,9 millió dollár (2,8 milliárd Ft).
Megérkezett az új Ariel ;)
bekogniton | 2012.10.30. 09:59:52A legjobb akkor is ez:
http://www.tvigle.ru/category/comedy/versus?video=469271
:D