A fluor "jótékony" hatása az ember testi, és nem utolsósorban lelki életére.
Ezt csak hasznos kiegészítésnek szántam a Kedves szerkesztőségnek:
Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
"A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt."
1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:"A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."Google Translate beatbox :)
Gyorsan lerendezték a vonatot...
Ugly Dance World Cup 2010
peet06 | 2010.10.27. 17:00:34Erre szokták mondani hogy: Mindenki hülye aki nem normális !!
Helyzet van Stuttgartban is...
sahinel | 2010.10.21. 16:43:19Wááá Ok feladom:DDDD
Ember álltalános iskolások rájönnének szerintem mit mondtam de te még mindíg nem érted. Huh azért kíváncsi lennék hány éves vagy mert símán 12-13 környékére raklak max és az is 6 első osztály, és talán 1 év 2. Ha ezt nem fogod fel amit már kétszer elmagyaráztam és mások megértették akkor nincs mit mondani annyira sötét vagy hogy tényleg jól mutatnál romavezéred OV oldalán a TV-ben. Szépen reprezentálod azt a sok marhát akit meg tud vezetni mert nincs agyuk gondolkozni.
Az nem gond hogy hadifogoly volt a nagyapám az oroszoknál a testvérével egyetemben:D De látom ti csak komcsizni, zsidózni tudtok:D Akkora gyükér vagy mint Gyurcsány meg Orbán együtt, mert nekik legalább van annyi eszük hogy kihasználják a sok agyatlan birkát mint te.
Hihetetlen számomra hogy nem érted amit mondtam. Ember matematika, fizika az már gondolom túl van minden határon annyira bonyolult.
Soha ne mondj nemet egy pandának! De tényleg!
Purple | 2010.10.07. 12:13:56úúúristen de félelmetes :DDD
Foci + Asztalitenisz = Headis
A sportot 2006-ban találták ki Németországban, ahol már elég komoly bajnokságokat is bonyolítanak ebben a játékban. Szabályai az asztaliteniszhez hasonlóak, viszont fizikailag sokkal jobban átmozgatja a testet, mint a ping-pong és természetesen "fejben mindig ott kell lenni".Dawe | 2010.09.24. 12:04:23én is ezt vártam mikor kapja telibe az asztal sarkát :D
Oktoberfest 2010 - 200 éves a sörfesztivál.
Nem kicsit drága a sör: egy korsó, azaz egy liter sör 10 euró körül mozog (~2800 Ft).Sörözni még lehet, cigizni már nem. Jövőre inni is csak alkoholmentes sört? ;)originalcube | 2010.09.22. 10:23:03Nem vagyok nagy sörös és ezért meg is kövezhettek / :DDDD/ de:
Egy ilyen fesztiválnak a sörcsapoló értékesítőknél mi lenne elvileg az elsődleges cél?
Az hogy reklámozza és terjessze a sörét hogy minél többen megismerjék.
Ezt hogy érheti el?
Ha mindenki megkóstolja vagy esetleg jól be is baszik tőle. :DDDDD
Akkor mi lenne elvileg a helyes cselekvés?
Az hogyha "szarér' hugyér' " adná a sörét és nem olyan drágán mintha itt a fesztiválon akarná ebből megszedni magát.
/A szarér' hugyér' csak képletesen gondolva egy reális árral nézve./
Csak mert lehet hogy a német satöbbi túrista /mo-i fesztiválokat nézve/ megveszi ilyen áron a sört/bort de ez nem nagy réteg.
Bár ahogy olvasom többőtöktöl ez más országokban is hasonló pediog biztos vannak helyek ahol ez úgy működik ahogy felvezettem nektek az elméletem mert ezt sem a levegőböl Szíttam' ki.
Hanem hallottam róla.
De mint ahogy az elején is mondtam nem vagyok nagy sörös így ez csak egy kérdés volt a részemről..
V8 Hotel - szálloda autóimádóknak Stuttgart mellett.
Angol cikk + képek.bungle | 2010.08.17. 21:02:55Már egy ideje sorban állt a beküldendők közt... :)
- Párnacsata tört ki egy német stewardess és francia turisták közt 12 ezer méter magasan, a Lufthansa 867-es járatán. A "konfliktus" akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy nem jut mindenkinek párna. Tettetett dühében az egyik francia férfi visszadobta a légikísérőnek azzal, hogy ha partnerének nem jut, akkor vigye a fenébe, neki sem kell, erre a többiek is visszadobták, így kezdődött az egész ramazuri.bungle | 2010.08.17. 09:35:45:DDD
http://www.activistpost.com/2011/02/codex-alimentarius-loves-toxic-fluoride.html
Hánynom kell.