Horribilis árakról szóló számla fényképe terjed a Facebookon, de az érintett étterem ügyvezetője szerint náluk ilyenek az árak, így is alig jönnek ki a kevés vendég miatt. Több turista csalásról és agresszív behajtásról számolt be, az ügyvezető szerint viszont elengedik azt, aki nem tud fizetni.
Nagy Árvízi Szuperhős divat
Szerintetek melyik a Legény a gáton?a janek | 2013.06.14. 22:28:57Kicsit késve ,lehet offolva .
Hivatalból voltam kirendelve Komárom és Szőny közé 11 napot dolgoztunk végig(ma értem haza) ,pontosabban éjszakát védekeztünk .
Szeretnék köszönetet mondani (itt is) a helyieknek ,le a kalappal a hozzáállásukhoz ,csak a szűzlányaikat nem ajánlották föl nekünk vízügyeseknek ,egyébként mindenünk megvolt.
+43 cm volt több az LNV-től a víz,2002 -ben is ott voltam akkor 802 volt a rekord víz ,pont ugyanoda kerültem vissza és az is kemény volt, de ez konkrétan mintha az életünkért dolgoztunk volna .A védelem vezető helyettes mikro alvásokat produkált állva ,1-2mp szundított ,ha nem a saját szememmel látom nem hiszem el.
A tartalékosok és a katonák is végig dolgozták az éjszakát rendesen.
Igaz,jöttek mentek a riporterek főleg tetőzés közeli időben ,de pont leszarta mindenki.
Amúgy gondolom mindenki tisztába van vele,hogy kimondva kimondatlanul ez kampány volt a politikusok részéről párt oldaltól függetlenül. :)
(A vízért és a víz ellen)

Alkoholpára: nem hizlal, berúghat tőle, de bele is halhat
Borzasztó veszélyes az alkoholnak az a fogyasztási formája, ami mostanában kezd elterjedni. Vagyis, hogy a vállalkozó szelleműek párásítva fogyasztják a piát, mert így például a rövidekben található rengeteg kalória nem jut a szervezetükbe, az alkohol viszont igen, tehát részegek lesznek, mégis megtarthatják az alakjukat. A probléma, hogy így az alkohol a májat megkerülve jut a szervezetbe, ezért például az alkoholmérgezés sokkal könnyebben alakul ki.cila | 2013.06.11. 17:06:49És az etiléter? Egy, két csöpp vattára s orrbaszívni. Az milyen?

BARÓTI STAR TV Interjú Zsók Leventével
Botos Vendel | 2013.06.24. 01:28:15köszönöm a kedveséged!!!44444 mán régen kerestük!!!!444444

Nesze neked liberalizmus, tolerancia, egyenlőség. Ezek a fő vezérszavai a homoszexuális párok elfogadására törekvőknek.
Érdekes tanulmány látott napvilágot a meleg párok által nevelt gyerekekről, idézet:"Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett."bungle | 2013.06.12. 12:38:59Ferenc pápa elismerte: létezik meleglobbi a Vatikánban
http://index.hu/kulfold/2013/06/12/vegre_egy_papa_aki_elismerte_a_meleglobbit_a_vatikanban/

Földönkívüliek irányítják Amerikát
A volt kanadai védelmi miniszter szerint léteznek, sőt, ketten az amerikai kormányban dolgoznak. Paul Hellyer elmondta: legalább négy különféle fajba sorolhatók a földönkívüliek, akik más-más csillagrendszerekből érkeztek és elképzelhető, hogy az emberiséggel kapcsolatos terveik is eltérnek.bungle | 2013.06.29. 12:09:36szaki77 küldte:
URL: http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/06/26/megtortent-a-magas-szintu-bejelentes-a-foldonkivuliek-es-a-nemzetkozi-hatterhatalom-letezeserol-videov al/
Szöveg: "Na Megtörtént? Vagy mégsem?"

Nálunk mé' nem építenek ilyet?
Milánóban hamarosan átadják a 2009 óta épülő Bosco Verticale épületegyüttest, ami szó szerint függőleges erdőt jelent olaszul, és ránézésre is pont úgy néz ki, mintha a természet visszahódította volna a város felhőkarcolóit.Nas | 2015.10.05. 11:51:53Elkészült és úgy tűnik, működik. :)
http://balkonada.cafeblog.hu/2015/09/15/bosco-verticale-a-vilag-elso-fuggoleges-erdeje/

Sith-lovagok ;)
BusKeyCome | 2013.06.04. 22:04:13"nagyfeszültségű oszlopra nem is engednek fel másban... "
Ezt rosszul tudod.

Richard Feynman - A felfedezés öröme - magyar felirattal
A "Felfedezés öröme" 1981-ben látott napvilágot és inspirálni és szórakoztatni fog mindenkit, aki kicsit is szeretne osztozni a tudományos felfedezések örömeiből. Feynman nagyszerű mesélő és történetei - gyermekkoráról, Los Alamosról, a Nobel-díj megnyeréséről - szórakoztató és élénk betekintést engednek egy nagy tudós elméjébe munka és játék közben.norbertvincze | 2014.10.19. 14:40:17http://www.o-ws.hu/cikkek/kaosz/ralph-abraham---kaosz-es-elet.html
Népszerű vezérünkön kívül Ryan Kennedy is ma ünnepli születésnapját. Meghívójához az internet közösségének a segítségét kérte, és szerte a világból érkeztek videós hozzájárulások.ben11 | 2013.06.01. 15:55:42Ki a tököm az a Ryan Kennedy?










http://index.hu/belfold/2013/06/14/felmondanak_a_tulszamlazo_belvarosi_etteremnek/