Izé

Nyíri-Kovács Patrícia „kálváriája” mára alighanem mindenki számára ismert, a „fogva tartott nő” sztorija az elmúlt évek egyik legnagyobb médiahackje. Sosem volt túsz (tavaly megjárta az Egyesült Államokat, Ausztráliát és Új-Zélandot), ahogy a gyerek sem. Hihetetlen történet következik, amelyben semmi és senki sem az, aminek látszik.

Sok helyen megjelent az eset de ha mégsem ismert akkor az eredetéről itt olvashattok. 

A horgászegyesület reagálásáról meg itt. 

A péniszét mutogató horgász tettére valóban nincs mentség! 
De a tanárnő tapló viselkedését miért nem nézi senki? 
A fószert egyből elítélték pusztán a tanárnő Facebook bejegyzése alapján. Anélkül ítélték el a csávót, hogy egyáltalán megkérdezték volna arról, hogy miért tette amit tett. Senkit nem érdekelt a kiváltó ok. (És a tanárnéni is bőszen elhallgatta, hogy szó nélkül továbbállt az eset után!) Pedig ha engem kamerázgat valaki, miután kárt okozott nekem és még elnézést sem kért érte, nyilván én sem lennék kedves vele. 

A tanárnő taplóságát miért nem ítélik meg hasonló módon, mint a horgászét? Vajon normális egy tanárnál az, hogy szó nélkül továbbáll egy ilyen eset után? És normális az egy tanárnál, hogy mindezt az Origonak meg egyebeknek küldözgeti tényeket kihagyva?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jövő évtől kötelező alapozótárgyként bevezetik „A holokauszt és emlékezete” nevű órát, tehát ennek elvégzése nélkül diplomát sem lehetne szerezni.

Hetven évvel a háború után soha nem látott iratokat bányásztak elő az 1944–47 közötti szovjet megszállás mindennapjairól. Rettegő falusiak, tömeges nemi erőszak, rablás és zabrálás, a válogatás nélkül elhurcolt férfiak sorsáról való félénk tudakozódás dokumentumai – a magyar levéltárak anyagai egymás mellé rakva pontos képet adnak a Vörös Hadsereg és a magyarok találkozásáról.

Hárommillió forintot vert a NAV a kedvesen mosolygó nénire? Francokat!