szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ez aztán igazán a vég kezdete, vagy tényleg a kezdetek végén járunk már az autóversenyzésben is? 2016-2017-es szezonban mindenesetre pilóták nélküli formula autóverseny-sorozat is lesz.

Az egyébként is sokak szemében vörös posztó Formula E versenysorozat szervezői találtak ki valami, még a vinnyogó elektromos autósportnál is extrémebbet.

A Roborace nevű versenysorozat, ha úgy vesszük, végül is csak ügyes reagálás a manapság változóban lévő autós világra.

A futamokat egyforma gyártmányú és azonos teljesítményű – a Kinetik és annak egyik vállalata a Charge által biztosított – elektromotorral szerelt gépek közt rendezik, amelyek egy órát mennek. Minden csapat, hasonlóan a Forma-1-hez és Formula E-hez, két autót indíthat.

A sorozatban maguk a kocsik lesznek a „sztárok”, amelyeket elneveznek és a mögöttük álló mérnökcsapat tudása lesz a döntő tényező, akik a verseny közben beavatkozhatnak a kocsi vezérlésébe.

autoevolution.com

A sorozat célja megmutatni, hogy az autonóm járművek kora már itt van, és akár extrém körülmények közt, mint egy autóverseny, ahol a szervezők 300 km/h körüli tempót ígérnek, képesek magas szinten működni. A versenysorozat annyiban is különleges, hogy a legkevésbé megszokott szereplőket szeretnék megnyerni hozzá így a Google, Uber, Continental vagy a Bosch lehet a kocsik háttércsapata, amelyek mindegyike élenjáró módón elkötelezett az autonóm autózás mellett.

A Formula E világbajnokság 2015-2016-os szezonja októberben rajtolt Pekingben, következő futam Uruguayban lesz, december 19-én. Amennyiben tényleg elindul a tervezett versenypilóták nélküli sorozat is, azok helyszíne követheti a jelenlegit, vagyis Berlin, Párizs, Moszkva és London utcáin is száguldozhatnak a pilóta nélküli versenyautók.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.