
Ilyenekből lesznek az ámokfutó tömeggyilkosok... ;)
Türelmetlenek tekerjenek 1:58-ra (vagy itt a rövidített verzió).peloponészosz | 2010.11.30. 20:22:59Én úgy gondolom, hogy sok ember óriási fogalomzavarban van! A verés és egy tasli vagy egy pofon nem ugyanaz. Csak az tudja mi a verés aki már kapott. Aki nem annak már a pofon is annak számít holott nem az. Egy gyereket megverni aljas dolog. Visszaélés az erőfölénnyel. Ha egy gyereket jól nevelünk kellően figyelünk rá, következetesek vagyunk vele szemben akkor annak a gyereknek elég lesz ha csak csúnyán nézünk rá vagy megszorítjuk a kezét. De ugorjunk néhány évet. A mi édes kis szófogadó kisfiunk kislányunk elkerül óvodába, ahol ha szerencséje van barátokat talál és él mint marci hevesen. Ez ritka. Ha nincs szerencséje kiközösíthetik ha túl jó, vagy rosszabb esetben meg is verhetik. Lelkileg is érzelmileg is terrorizálhatják. Most vagy ő lesz a folyamatosan elnyomott, vagy úgy kezd viselkedni mint a többiek hogy a csoport tagja lehessen. Mi egy jó gyereket neveltünk akit a saját csoporttársai fognak elrontani. A gyerekek a közösségből nem csak a bacikat hanem a viselkedésnormákat is hazahordják. Visszafeleselnek csúnyán beszélnek, holott itthon ezt sohasem látták senkitől. Akkor végül is nem mi rontottuk el a gyereket. És ez már csak rosszabb lesz ha nem teszünk semmit. Már mit sem ér az összehúzott szemöldök, meg a megemelt hang. Kérdezem ilyenkor se kell egy nyakleves? Nem kell hogy leszakadjon a gyerek feje. Csak tudja, hogy ki az erősebb. Kíváncsi lennék, ha a gyerek az anyjától kapott volna egy valószínűleg nagyobb pofont. Nem gondolta volna e meg kétszer, hogy kezet mer e rá emelni. Én anyukámtól több nyaklevest is kaptam mégse féltem tőle úgy mint apukámtól aki sohase ütött meg. Csak egyszer szorította meg erősen a kezem, és már akkor tudtam ha tőle kapnék nyaklevest az az anyáénak a négyszerese lenne. Ez nem megfélemlítés, csak egy következmény. Lelki terror ha a gyereknek azt mondjuk, hogy ha megcsinálod megverlek? Akkor az is lelki terror, hogy aki embert öl bűncselekményt követ el és börtönbe zárják? Vagy bizonyos országokban halálbüntetést kap? Ezek elrettentések, hogy ne öljenek. A veréssel való fenyegetőzés csak elrettentés. Ebbe még senki nem rokkant bele. Ha pedig már az sem elég, egy pofon, vagy egy tasli még nem bűn.
Svéd turisztikai film 1936-ból
A 10 és fél perces alkotás 1936-ban készült és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A *Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán! című, tíz és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában.
A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. Oh! Megjegyzendő, hogy még üresek a domboldalak! Ahhoz képest ma már hogy teleépült.
(Nem volt szívem átírni az eredeti szöveget. Cableguy)brandboy | 2009.04.02. 07:35:09Kár, hogy nem sikerült ennyire szépen visszaépíteni se a Parlamentet, se az Erzsébet-hidat, és még sok-sok mindent. :(
Senki le se szarná Prágát, ha eredeti nívójában építették volna föl Budapestet.

Elég sok teherautó megtanulta itt, hogy a híd az erősebb... ;)
Mr.T. | 2011.01.19. 21:35:20Nem rossz ötlet :)
http://pics.coldline.hu/pics/157507-20110119-ZZCPTQ.jpg

Az Apollo-20 által felderített idegen űrhajó a Holdon!
Videó itt az űrhajóról és az ott talált földönkívüli "Mona Lisa"-ról!armedarmy | 2009.03.14. 04:07:59azok a fülpiszkáló pálcikák nagyon szexuálisak XD
Lehet tippelgetni hogy mi folyik itt. Kattintás előtt kötelező tipp írása a kommentekhez arról, hogy szerinted mivel kapcsolatban készült ez a kép.Erunder | 2009.03.09. 12:28:30"Ezek a mai fiatalok olyanok mint a nyulak! Mindig csak a füvön és a szexen jár az eszük!" :D

...és a legújabb Farkasember film szereposztásának győztese...
bungle | 2009.09.24. 12:12:21cancer1 küldte: http://damncoolpics.blogspot.com/2009/09/worlds-hairiest-man-in-china.html

Na mivel nézel "farkasszemet" ? ;)
A teljes videó itt.közlegény | 2009.03.05. 12:42:38csúnyán elbas.ott oroszlán
Egy érdekes sport a "szánkóhoki", amelyet a testi fogyatékkal élőknek fejlesztettek ki. A normál jégkorong szabályok érvényesek a játékban és persze nem maradhat el itt sem a hokiban megszokott jó kis bunyó. :)
Ez jó, több külföldi blogon is láttam ma ezt a videót... mondom mi van, ez itt van Budapesten, hogy-hogy még nem láttam? :D
A megfejtés itt.alphadog | 2009.03.04. 16:50:17Biztos lesz ilyen választás, persze. Hóóógyne. "Öööö... most csökkentjük a személyi jövedelemadót, mert kell egy biciklizőszoborvagymiahalál a Dunára." Életszagú. A hajók meg kerüljék ki, mi?
Ha egy ilyen megvalósul, az max. magántőkéből vagy valami idióta gyűjtésből lesz lehetséges. És akkor egyetértek nojzival, inkább adok a csóró rokonomnak/ismerősömnek/barátomnak pénzt vagy inkább elmegyek kutyaeledelt venni a szomszéd állatmenhelynek, mint egy ilyen "látványosságra" dobjam ki. Van Bp-nek elég látványossága, amire így is kevés a pénz és épp eléggé el van hanyagolva...

Íme a mai büntetés: Бони Нем - Its My Life
Skullman | 2009.03.02. 21:07:36A zene nagyon király.:D A klippet ha jobban elnézzük akkor még mindig jobb mint a magyarok többsége.









