Dolgok, amiket talán nem tudtál a szcientológiáról.
Xenu, a galaktika urának története fontos szerepet játszik az egyház mitológiájában, csak a szcientológia magasabb szintjét elérő, ún. OT III-as egyháztagok hallhatják. A mitológia szerint a gonosz Xenu 75 millió évvel ezelőtt az egész Galaxisból sok milliárd űrlényt fogdosott össze, lefagyasztotta őket, és leginkább a mai DC-3-as típusú repülőgépekre hasonlító űrhajókkal a Földre hozta őket, s itt egy vulkánba dobta a lefagyasztott lényeket, a vulkánt pedig felrobbantotta egy hidrogénbombával. Az űrlények kiszabaduló lelkeit egy speciálisan e célra épített „lélekszívóval” fogta fel, majd a fogoly lelkeket „agymosásnak” vetette alá, s így engedte szabadon őket. Az űrlények lelkei, a „thetánok”, később az evolúció során az emberi lényekben találtak otthonra, és ezek a thetánok okozzák az emberek érzelmi problémáit. De szcientológiai kezeléssel, „auditálással”, ezektől a thetánoktól meg tudunk szabadulni.
Kiszivárogtak Xenu titkai
Úr az Űrből és Tisztelt Szcientológia Egyház! (Tóta W. Árpád írásai)bungle | 2016.07.25. 12:20:28http://ripost.hu/cikk-belsarral-ontottek-le-budapesten-a-szcientologusok-amerikai-nagyfonoket/Könnyű megoldás egy "bonyolult" problémára. ;)
Anthraxia | 2010.08.19. 22:00:24Meg a kis malacka mien gúnyosan vigyorog amikor a vékony szenved a súlytöblettel!
Ráfagyott a hó, a jég a légkondira? Nem probléma, orosz jómunkásember megoldja! :D
te.sas! | 2010.02.11. 23:56:26jó ez így, úgyis csúnyán mutatott a homlokzaton az a szar! :)
Lehet, hogy én is használnám, csak egy a problémám: klausztrofóbiás vagyok. :)
Laretta | 2011.04.07. 20:19:47Nem rossz de detto ugyanígy vagyok én is (klausztrofóbia :S)
A Fák Doktora nem kis problémába ütközött...
Nas | 2009.11.24. 20:12:14Hát, az inkább elképzelhető, de sajnos egy ilyen videó alapján nem lehet pontos fajmeghatározást végezni.
Miért ne adjunk paradicsomot a teknősünknek? :)
Ravennë | 2012.06.25. 18:09:260:12-nél az az oldalra nézés: -"Tudom mire gondolsz, de nem kapsz belőle"
:D
Újabb probléma merült fel a cigányság esélyegyenlőségével kapcsolatban... Ki kinek ad igazat?
joovan | 2009.11.10. 13:46:57Szólj Murdocknak meg a többieknek, rendet teszünk! :)
De elég szomorú hallod...
- Isztambulba utaznék a nyáron és egy komoly problémával szembesültem a tervezésnél: a google-map nem képes Törökországba utat tervezni... Ezért itt egy elég fullos útvonaltervező, az igényesebbeknek.Crepitus | 2009.07.01. 09:52:35A googli még a Megyeri-hidat sem ismeri. Szentendre-Göd útvonalra a kompot ajánlja. :)
Úgy látom más országokban is vannak kátyú problémák. :D
(A kép innen...)KarlHammer | 2009.04.18. 15:26:28Ez nem holmi kátyú....KRÁTER:D:D
Pajszer + 500.000 $-os Maybach
avagy
Gigi Becali, a Steaua Bucharest focicsapat milliárdos tulajdonosa egy balesetet követően megpróbálja s.k. megoldani a szoruló ajtó problémáját. A pénz nem mindig pótolja az észt.yorgash | 2009.02.10. 11:24:54hát én sem vagyok egy ezermester, de ez a tag, komolyan mondom minden tiszteletem az övé, hogy ekkora baromként megpróbált sk szerelni :ASD
az meg már az ő baja, h szétcseszi a kocsiját, engem aztán nem zavar, ha volt pénze rá úgy teszi tönkre, ahogy akarja xD