
Smart Fortwo: pont annyira jó terepen, mint a terepjárók a városban! :)

Kínában mindig történik valami...
Az ötödikről kizuhanó két és fél éves gyerek életét öt futár mentette meg. A Csicsi nevű kislány azután került életveszélyes helyzetbe, hogy szülei egyedül hagyták a kínai Nanhghaj városában lévő lakásukban, miközben aludt. Majd amikor felébredt, kimászott a nyitott ablakon. Az ablakban lógó kislány kétségbeesett sírására azonban szerencsére felfigyeltek egy szomszédos futárcég munkatársai. A futárok gyorsan kiszaladtak, és a lány alá álltak, majd amikor zuhanni kezdett, sikerült elkapniuk, de legalábbis annyira tompítani leérkezését, hogy a lány végül pár horzsolással megúszta a kalandot. A felvételen is látni, hogy az életmentő férfiak közül páran ennél rosszabbul jártak. Egyikük a nyakán, egy másik a karján sérült meg.cila | 2013.06.21. 13:20:34http://www.mindennapi.hu/cikk/eletmod/hogyan-kapjunk-el-egy-zuhano-gyermeket-/2011-07-16/5143

Élőben közvetítené halálát a fényevő asszony
Navenna Shine annyira hisz a fényevés módszerében, hogy körülbelül fél évig egy telekamerázott lakásban akarja űzni. Állítja, hogy nem csalt eddig - egy hónapja csinálja - és nem is fog.the thing | 2013.06.12. 08:26:21Bezárni egy sötét pincébe aztán had lakjon csak jól. XD

Akar egymillió dollárt keresni?
Egymillió dollárt ajánlott fel Andrew Beal texasi milliárdos bankár és műkedvelő matematikus egy húsz éve megoldatlan matematikai probléma, a saját magáról elnevezett Beal-sejtés bizonyításáért vagy cáfolatáért. A sejtést a 350 év alatt megoldott nagy Fermat-tétel inspirálta, és maga a kérdés feltevése annyira egyszerűen hangzik, hogy még matek érettségi sem kell ahhoz, hogy az ember megértse a feladatot - éppen ezért ennyire izgalmas, hogy a probléma 1993-as felvetése óta senkinek nem sikerült azt megoldania.cila | 2016.03.09. 18:54:06Nem derült ki, hogy a két "2" számot más-más betütípussal szándékoztam írni. Ami, elvben jó, sajna matematikailag... :D
Jó dolga van egyeseknek. Kiagyalnak szögfüggvényeket, logaritmusokat, integrálokat. Még pénzt is kapnak érte.
Nekünk, melósoknak marad a centiméter-szalag, vízszintező, függőón, kiló helyett fél lapátnyi, stb. :)

Akinek nem vált volna be a holokarkötő ("potom" 8000 forintos árával), és nem jött át a tévéenergia sem (330 ft/perc) az biztos örülni fog ha megtudja, vehet nullaponti energetizáló varázspálcát 250 eurónak megfelelő összegért. Hiszen annyival fogod hatásosabbnak érezni, amennyivel többet jelent a nyolcezer a hatvanötezerhez képest! Ízesebbé teszi a második pohár bort, majd még pár pohár borocska után biztos lehetsz abban, hogy van hatása :D
Amatőr tűzszerészeknek pedig ajánlhatom azt a hatástalan bombadetektort, (35.000 USA dollár!) amiből az iraki hadsereg is beszerzett párat. A készlet tartalma: pár papírkártya egy kofferben, egy darab műanyag benne egy pálca.the thing | 2013.06.06. 21:02:53Ebben is csak a hülyék hisznek.

Tudtátok, hogy a vákuum mégsem annyira üres? :)
palinkaman | 2013.06.03. 21:47:02Ez egy elég régóta létező elmélet, a kvantumtérelmélet, mely a kvantummechanikából indul ki (ami már magában kicsit sci-finek hangozhat).
A lényege az, hogy a tökéletes vákuumban, ahol a klasszikus szemlélet szerint nincsenek részecskék, kialakulhatnak a normálistól eltérő állapotok (fluktuációk), ami egy üres térben mi lehet: megjelenik egy részecske. Már a Heizenberg-féle határozatlansági relációban kimondták (1900-a évek eleje), hogy a fentihez hasonló módon az anyag és energiamegmaradás törvénye sérülhet, de csak nagyon-nagyon kis időre a következő módon:
1. minél nagyobb tömegű részecske "pattan ki" a semmiből, annál kevesebb ideig létezhet. Ez azt jelenti, hogy míg atomnál kisebb részecskék olyan "sokáig" (viszont még így is a másodperc tört részéig) létezhetnek, hogy akár észlelhetjük is őket megfelelő műszerekkel, viszont ha nagyobb tömegű részecske, pl. egy autó pattanna ki a semmiből, az olyan kis ideig létezne, hogy észre sem vennénk, éppen ezért ilyesmit nem is észlelünk. (Senkivel sem történt még olyan, hogy ült otthon, aztán a semmiből ott termett egy autó.)
A mikrovilágban ez egy alaptétel, és nagyon érdekes az, hogy a mi általunk megszokott világtól nagyon eltérően viselkednek a dolgok benne, mintha egy másik univerzumba csöppennénk, teljesen más fizikai törvényekkel.

Élő műsorban szopott a műsorvezető!
Paul De Leeuw, a melegségét nyíltan vállaló holland showman annyira kíváncsi volt az anyatej ízére, hogy megkóstolta, mégpedig az „eredeti forrásból".DemJan | 2013.05.23. 23:39:42Jó a műsor, bzmeg. Milyen aberráltak nézhetik ezt is...
Jövőre a genetikai elemzés annyira olcsó lesz, mint egy röntgenkép készítése, és hamarosan a mobilunkkal is elemezni tudjuk majd a környezetünkben lévő dns-mintákat - mondta Raymond McCauley informatikus biohekker, a Singularity University biotechnológiai karának vezetője.Nas | 2013.05.11. 15:49:05:DDD Hát igen. Önmagában csak a DNS szekvencia ismerete olyan mintha lenne egy kínai verseskötetünk, amiben látjuk a piktogramok sorrendjét, de fogalmunk sincs, hogy együtt mit jelentenek, egyáltalán hol kezdődik egy vers / versszak, és hol van vége... :)

Mariam 49 éves, 28 éve kezdett nőni a szakálla, most már nem szedi. Viszont 10 év szingli élet után úgy érzi, most már van annyi önbizalma, hogy pasizzon.
Nope | 2013.04.16. 12:17:28Nem tudom ki hogy van vele, de engem kifejezetten zavarna ha csókolózás közben a pofámat szúrná az asszony borostája ... még belegondolva is elkap a hányinger.

Audi e-bike Wörthersee - elektromos bringa félautomata egykerekező funkcióval
Elektromos meghajtással 50 km/h is lehet az e-bike csúcssebessége, azonban ha nem vagyunk annyira lusták, és rásegítünk egy kis lábmunkával, akár 80 km/h-val is repeszthetünk.
VideóKelly416 | 2013.04.06. 08:09:42Az még csak-csak, hogy ha lecsúszik a lábad a pedálról, vehetsz új bőrt a lábadra, meg az is jó, hogy telefonról lock/unlock-olható, de minek, ha ott virít egy hatalmas gomb a vázon, amit akár kesztyűben is nyomkodhatsz? Az is igaz, hogy a be nem kapcsolt sisak annyit ér, mint a horgászkalap, amikor elesel. :) Amúgy 2:17-nél minek támasztotta neki a fiatalember? A félhomálynak?










http://www.ize.hu/comments.php?post_id=19606