
A világ egyik legelvarázsoltabb kiállítása
A Higgs-bozon felfedezésének helyén, a CERN-ben két kitűnő kiállítás várja az érdeklődőket, és meg lehet nézni az igazi berendezések egy részét is.
A részecskefizikai kutatások legnagyobb központja ma Európában van, Genf mellett. A CERN-ben működik a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a Nagy Hadronütköztető (LHC), amelynek segítségével felfedezték a Higgs-bozont.
A kutatások mellett a CERN nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, ezt a célt két kitűnő, ingyenesen látogatható kiállítás, A részecskék világa (Universe of Particles) és a Mikrokozmosz (Microcosm) is szolgálja.
Előzetes bejelentkezés után vezetett túrákat is tartanak az érdeklődőknek, de az LHC alagútjába való lejutást előre nem garantálják.
Részletes információkat a képre kattintva találhattok (angolul)
Mai hír: a 20 éves R. Renátó kirabolt és brutálisan megvert egy idős bácsit 100 méterre a helyi rendőrörstől. A későn elfogott
spermaszökevényférfi bevallotta, ő volt a tettes. Miután a rendőrök kihallgatták, elengedték, most szabadlábon van. WTF???Tegnapi hír: 14 évesen vezette a rablóbandát. A banda hónapokig tartott rettegésben egy egész falut, idős, egyedül élő, magatehetetlen emberekre támadtak rá és brutálisan összeverték őket, volt hogy 500 Ft-ért. Az ítélet felolvasása után az elítéltek közül ketten vidáman fordultak egymás felé, láthatóan többre számítottak, megbánás egy pillanatra sem látszott rajtuk.
Most komolyan minden napra jutni fog egy ilyen hír? És mi a f***ért engednek el egy ilyet, ha már be is vallja?imki | 2013.10.24. 19:35:43"5. Be kellene vezetni a családi felelősséget: 18 éves korig (de akár lehet 24 is), a bűnelkövető közvetlen hozzátartozóit is büntetni valamilyen módon, ha azok nem próbáltak a tőlük elvárható módon hatni a bűnelkövetőre."
A 18 év felettivel nem értek egyet. Ha valaki nagykorú, akkor már egymaga dönt az életéről, ő a felelős azért, amit tesz, minden helyzetben.
A 18 év alattinál viszont maximálisan okés, amit felvetettél.
Sőt, én azt tenném, hogy a 14 év alatti elkövetők esetében nem a gyereket büntetném, hanem a nevelőjét. (Meg részben ugyanezt alkalmaznám a 14 feletti esetén is.) Ha a gyerek megver valakit, azt úgy értelmezném, mintha a nevelője (szülő, stb.) tette volna ezt, és azért ítélném el. Plusz ráhúznám még a kiskorú szándékos veszélyeztetése címkét is, mint súlyosbító körülményt.

A válás ragályos!
Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy milyen hatással van egy házasságra az, ha egy közeli rokon vagy egy barát válik, és azt tapasztalták, hogy így sokkal nagyobb lesz az esélye a válásnak.imki | 2013.10.27. 14:47:52Sokáig tart utánanézned. Nem jársz rendszeresen templomba, hogy rákérdezhess a pap bácsinál, vagy mifene? :)

A 7 leggázabb női hiba, amelyektől menekülj!
Gyakran beszélünk a hibákról, amelyeket a férfiak jelentős része elkövet. Sokan háborognak ilyenkor: miféle „feminista” maszlag ez, ami azt sugallja, hogy „minden férfi szemét”? Nos, ilyesmiről szó sincs, éppen ezért most a leggyakoribb női hibák kerülnek terítékre. És biztosíthatok mindenkit: én, mint nő, az elsők között vagyok, aki elítéli ezeket a magatartásformákat! Nem, nem a női nemet, még csak nem is a barátnődet, hanem azokat a hibákat, amelyeket mindannyian hajlamosak vagyunk elkövetni...
Ti milyen hibákat tartotok elviselhetetlennek a másik nemben?Nas | 2014.01.18. 16:37:07Oké. Szerintem a hidegháború már ott elkezdődik, ha valaki (akár titokban is) elkezdi figyelgetni, elemezgetni a partnerét, hogy az hol tart, mennyivel többet ért el, mint ő, stb. Ez már azt jelenti, hogy nem a szeretet érzése dominál iránta.

Minden romában ott rejtőzik egy Martin Luther King
Alkalmazkodni kell az európai kihívásokhoz és eloszlatni a sztereotípiákat. Az első Roma Büszkeség Napján ezernél is többen vonultak.
A pártok négyévente megveszik a cigányokat7sleeper | 2013.10.24. 08:43:21"Minden romában ott rejtőzik egy Martin Luther King"
mint a cigány temetőben (gipcemetery):
Itt nyugszik a világ legnagyobb "itt a piros, hol a piros" játékosa. Vagy itt, Vagy itt, Vagy itt...
de ha minden romában rejtőzik egy Martin Luther King,
akkor minden "nem-romában" (ahogy mondani szokták), meg settenkedik egy
James Earl Ray..

Őszinte szlogenek
Korábban: Újabb „őszinte” logokLivivs | 2013.10.21. 08:25:40Az MTV-s baromira találó! :)

Husky érzelmek :D
Jobb, mint Steven Segal vagy Kristen Stewart!Nusihusi | 2013.10.19. 22:48:39Nagyon jók a képek:)

26 év után talált haza egy férfi a Google Earth segítségével
Egy indiai kisfiú 1986-ban elaludt a vonaton, és a tervezettnél 1500 kilométerrel messzebb, Calcuttában ébredt fel. Saroo Brierley 26 évvel később tudott hazatalálni, méghozzá a Google Earth segítségével.
A hihetetlen történetről a Google egy háromperces videót készített, míg a férfi könyvet írt róla. Saroo Brierley elveszett gyermekként egy ideig az utcán élt, majd egy árvaházban, később pedig egy ausztrál család fogadta be.
Felnőttként a Google Earth segítségével keresett otthona után, amelyről csak annyit tudott, hogy körülbelül 1500 kilométerre volt Calcuttától. A vasútvonalak és a műholdképek alapján több éves kutatómunka után tavaly vélte felfedezni családja környékének házait, majd az otthonát is. 2012-ben tehát Ausztráliából Indiába utazott, ahol megtalálta édesanyját.gyemantt | 2013.10.19. 10:11:44Az a felvetés, hogy sokan nem tudják hol laknak: akkor miért volt vonaton? ha nem akarok kimozdulni a faluból akkor nem lépek ki.
1500 km átaludni nevetség nem a Japán vagy francia gyorsvonattal ment.
Az ausztrál szülök rabszolgasorsba tartották mert csak most jutott olyan anyagi helyzetbe, hogy keressen...
Nevetség

Rezsicsökkentés utolsó vérig
A választás előtt jöhet a harmadik rezsicsökkentés, a kormány ugyanis úgy látja, hogy még mindig sok tartalékuk van a panaszkodó szolgáltatóknak. Kinek van igaza?bungle | 2014.01.20. 12:22:26http://index.hu/gazdasag/2014/01/20/igy_art_a_gazdasagnak_a_rezsicsokkentes/

„A kis és közepes vállalkozások ezrével mennek tönkre. A költségeik kitermelhetetlenek. A magánvállalkozók jó része is képtelen talpon maradni hiszen a bizonytalan gazdasági és jogi környezetben, a hatóságoktól zaklatva/bírságolva, hitel nélkül nem képes egyetlen hónapig sem életben maradni... Aki alkalmazottként dolgozik, az is retteg. Máról holnapra veszítheti el az állását...
Azt olvassuk, hogy számlagyár, adócsaló, feketén dolgoztató és általában az összes vállalkozó milliomos, népnyúzó parazita, aki a mi véres verítékünk... Lóf...t! A legtöbb vállalkozás nem ilyen, a legtöbb vállalkozó sem ilyen.”
Ti hogy látjátok? Tényleg ilyen rossz a helyzet?
imki | 2013.10.24. 13:14:58A válasz sem rossz a kommentek között:
"Két magyar dolgozó beszélget:
- Te,figyelj,nálatok milyen hosszú az ebédszünet?
- Nem tudom,én mindig olyankor lógok ki elintézni a privát ügyeimet,van,hogy 2-3 órán keresztül flangálok a városban.
- Én sem tudom,mert nálunk valahogy egybefolyik a 10 cigi-kávé szünettel,de amúgy sem lehetne dolgozni az irodában,mert úgy ordít a rádió,hogy a saját gondolataimat sem hallom.
- Amúgy te mennyit dolgozol egy héten? Én olyan nettó 2-3 órát,a többi időben vagy lógok vagy javítom azt,amit korábban elb@sztam.
- Én is meg tudnám csinálni a munkámat nettó 2 óra alatt,ha odafigyelnék,mi javasoltuk is a főnöknek,hogy akkor is pont ugyanitt tartana a cég,ha 5 nap lenne a hétvége és csak 2 napot dolgoznánk,lehet,meg is fogjuk fordítani a hetet."
És igazából mindkét komment egész jól bemutatja a lényeget. :)
---
Egyébként szerintem túlzás, hogy csak 1 hétig, avagy 1 hónapig bírnák ki. Sokan elvesztették már az állásukat, mégis kilábaltak belőle. Egyedül az az elszomorító, hogy az emberek többségének eszében sincs félretenni, tartalékolni. Ha havonta lemondana 5-10ezer Ft-nyi kiadásról, akkor évente 50-100ezer Ft-ot félre tudna rakni. De eszében sincs, inkább elkölti. Ha meg rosszabbodik a helyzet, akkor sem hajlandó lemondani a megszokott életminőségről, nem hajlandó alább adni. Addig volt napi 1 doboz cigi (heti 2 pizzarendelés, napi 2 üveg sör, stb.) - jött a válság - a napi 1 doboz cigi (a heti 2 pizza, napi 2 sör) továbbra is elfogy. Max. vesz fel hitelt, hogy bírja fizetni a korábban megszokott életminőséget. Mert hát "úgyis lesz majd valahogy". Utána meg csodálkozik tágra nyílt bociszemekkel, hogy szarul él. Meg ugye hirtelen mindeni hibás lesz az ő problémájáért (kormány, politikusok, multik, gazdagok, bankok, stb. - a megfelelő tetszés szerint aláhúzható), kivéve természetesen őt magát.
Magyarország, én így szeretlek! :)










http://press.web.cern.ch/