Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
imki 2013. 10. 24. 19:35 | #32
"5. Be kellene vezetni a családi felelősséget: 18 éves korig (de akár lehet 24 is), a bűnelkövető közvetlen hozzátartozóit is büntetni valamilyen módon, ha azok nem próbáltak a tőlük elvárható módon hatni a bűnelkövetőre."
A 18 év felettivel nem értek egyet. Ha valaki nagykorú, akkor már egymaga dönt az életéről, ő a felelős azért, amit tesz, minden helyzetben.
A 18 év alattinál viszont maximálisan okés, amit felvetettél.
Sőt, én azt tenném, hogy a 14 év alatti elkövetők esetében nem a gyereket büntetném, hanem a nevelőjét. (Meg részben ugyanezt alkalmaznám a 14 feletti esetén is.) Ha a gyerek megver valakit, azt úgy értelmezném, mintha a nevelője (szülő, stb.) tette volna ezt, és azért ítélném el. Plusz ráhúznám még a kiskorú szándékos veszélyeztetése címkét is, mint súlyosbító körülményt.
Pink_Elephant 2013. 10. 24. 17:19 | #31
A tüntetésről: elméletben jó dolog a vélemény nyilvánítás, és kell is, de úgyse változik semmi..:D (Persze az, h minden állami ünnepet meglovagolnak a tüntetésre, az már viszont szomorú. )

De nem ezt akartam ebből kihozni, ez egy másik témakör.

Ami a lényeg, h egyik párt se foglalkozik igazán a helyzettel, sőt még (valamilyen szinten) támogatják is őket. A pártok elvakult- és kevésbé elvakult - követői meg avval foglalkoznak, hogy éppen fujjognak, vagy hejehujáznak a pártoknak, és az intézkedéseiknek.
És bármelyik pártot is nézem, az intézkedések ezen a téren igencsak csekélykék. Evvel a dologgal senki nem foglalkozik igazán. (Az, ahogy mások is említették, h pl elveszik, vagy vmihez kötik a segélyezést - nem megoldás, mert elmegy a pereputty rabolni-gyilkolni.)
Nem tudom mi lehetne a megoldás, csak tudod, az bosszant, h az interneten kívül nem nagyon emeli fel a hangját senki sem ez ellen a dolog ellen, pedig kéne..
Előzmény: DemJan (27) 0 VÁLASZ
Ragnar 2013. 10. 24. 17:08 | #30
Példát lehetne venni pár külföldi(nem európai) országról és azok börtöneiről.A legállatibb körülmények között élnek és úgy is bánnak velük.Egy luk van, amiben van egy wc-nek nevezett valami, egy matrac és csumi.Ott hempereg a sz.rban, vizeletben, csótányok, patkányok között.Pár hét után megtörnek,lefogynak,élő halottá válnak.A többi rab csicskáztatja, megerőszakolja, stb.Na ez kéne a férgeknek.
Persze, különbséget kell tenni rab és rab között.Nyilván nem mindegy, hogy ki milyen bűncselekményt követett el.Aki a későbbiekben nem jelent veszélyt környezetére, aki pénzügyi bűncselekményt követett el vagy rálépett egy csigára, az mehetne a jelenlegi börtön körülmények közé és másik intézménybe.
A jelenlegi állapotok között nem érdemes szigorítani a büntetési tételeket(legalábbis a büntetés idejét), hiszen többségük "haza"megy, a haverokhoz és a családjukhoz.
A börtönben végezhető munka nem ebédosztás, könyvtári munka, varrás, agyagozás lenne, hanem bányákban, földterületeken való kő kemény rabszolgamunka.
Megtilthatnák a kint lévő családtagokkal, barátokkal való kapcsolattartást, sőt, ahogyan te is írtad őket is büntetni.
És igen, bizonyos esetekben újra alkalmazni a halálbüntetést.Aki többszörös visszaeső, erőszakos bűnelkövető, aki veszélyt jelent a későbbiekben is a közre, akinél igenis egyértelműen bizonyított a felelősség, vagy beismerő vallomást tesz, az bűnhődjön ilyen módon.Ezekben az esetekben lássuk be, igen kicsi a tévesztés(jogtalanul elítélt) lehetősége.
Elmenne a kedvük egycsapásra a bűnözéstől ezeknek a patkányoknak.
Norci 2013. 10. 24. 16:38 | #29
Jókat írtál, én még megspékelném az egészet azzal, hogy aki annyira elmeroggyant állat, hogy képes valakit agyonverni pár száz forintért (de igazából az összeg mind1 is), azt felajánlanám tudományos célokra úgymond...Tehát bármilyen kísérletet el lehetne rajta végezni, amit amúgy etikátlannak tartunk/törvénytelen emberen elvégezni. Ezzel kicsit törleszthetne nemcsak az áldozatnak, de az egész emberiségnek egy kicsit.
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2013. 10. 24. 15:31 | #28
Lenne megoldás, de kissé drasztikus:
1. A börtönöket tényleg keményebb hellyé kéne tenni. Akár "agymosodát" is el tudnék képzelni.
2. A büntetési tételeket szigorítani.
3. Erőszakos bűncselekmények, gyilkosságok elkövetőit kasztrálni v. strerilizálni, gyermekvállalás jogát megvonni tőlük.
4. Az ilyen lények szabadon engedését feltételhez kellene kötni: biztonságot jelent e a társadalomra ha visszaengedik. Ezt kellene szabadon engedés előtt mérlegelni.
5. Be kellene vezetni a családi felelősséget: 18 éves korig (de akár lehet 24 is), a bűnelkövető közvetlen hozzátartozóit is büntetni valamilyen módon, ha azok nem próbáltak a tőlük elvárható módon hatni a bűnelkövetőre.
6. Élet és vagyon elleni bűncselekmények esetén a bűnelkövető és/vagy közvetlen hozzátartozóinak vagyonelkobzása, amiből a hosszú és kemény börtönévek egy részét fedeznék.

És hogy mindezért a jogvédők ne visítozzanak... íme szolgáljon nekik a magyarázat:
1. Egy bűncselekmény áldozatának milyen alapvető emberi jogai sérültek az elkövetés során?
2. Egy bűncselekmény elkövetőjének van választása, hogy megtegye vagy sem. Ugyanakkor az áldozatnak nincs választása, hogy elkövessék ellene a bűncselekményt vagy sem.
3. A bűnöző származása, szociális háttere, motivációja teljesen lényegtelen! Félelmet kelt a társadalomban és rossz példát mutathat a környezetének.
4. A bűnöző nem emberként tekint az áldozatra, hanem "zsákmányként", "prédaként". Így nem érdemli meg, hogy büntetése során emberi bánásmódban részesüljön. Mindaddig, amíg meg nem törik és nem mutat hajlandóságot a javulásra.

Kb. Ennyi
Előzmény: zizi (23) 0 VÁLASZ
DemJan 2013. 10. 24. 11:10 | #27
Ne gondolkodjál. Sok mindent megold. :D
Egyébként, aki a felvonulásokat/tüntetéseket értelmetlen és teátrális menazsériának tartja, az nyilván nem tud azonosulni ezek céljaival. Szóval vele van a baj, mert egy ilyen országban még nem tanult meg sodródni az árral.

Előzmény: Pink_Elephant (13) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 10. 24. 11:09 | #26
? nem a "fejlemény"-re reagáltam,
hanem annak értékét és mértékét már-már nem létezőnek tartván (ezesetben) arra mutattam rá, hogy
sehogyan se (így ironikusan sem) alkalmazható a fejlemény szó, ahogyan tetted
Előzmény: imki (15) 0 VÁLASZ
Norci 2013. 10. 24. 11:00 | #25
Először is azt kéne megérteni, hogy nekik ez az életmód nem számít deviánsnak, hanem normálisnak, mint másnak a tanulás és a munka. Ahogy te sem tudod elképzelni, hogy úgy élj, mint ők, ez fordítva ugyanolyan igaz, a lenézés és értetlenség kölcsönös. Van "szerencsém" a nyolcker sűrűjében lakni, szóval naponta látom, hogy úgy élnek, mint az állatok, nem dolgoznak (kivéve a nők, meg a stricijeik), havi rendszerességgel rabolnak ki üzleteket, kint bandáznak naphosszat, stb. A közmunkáért járó segély, még ha nem is tökéletes megoldás azért már közelít egy jobb megoldás felé, mert valahogy azt kéne megmutatni, hogy alanyi jogon nem jár semmi, ha akarsz valamit, neked is tenned kell érte. Az is jó, hogy családi pótlék addig jár, amíg a gyerek nem nem ér el X órát a hiányzásban. Én a megoldás egy részét még abban látom, hogy a megélhetési gyerekszülést le kéne állítani: 3 gyerek után semmilyen segélyt nem adnék senkinek. Ingyen tankönyv, óvodai, iskolai étkeztetés, amiből garantáltan a gyerek profitál, nem a szülő. Támogatott foglalkozások, edzés, készségfejlesztés, stb, ami szintén nem a szülőnek jó. Ha látnák, hogy hiába szülik a purdékat halomszámra, mert nem jön belőle pénz, leállnának vele előbb utóbb.
Előzmény: zizi (23) +1 VÁLASZ
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2013. 10. 24. 10:48 | #24
A kényszermunka jól állna az ilyen legaljáknak... Aztán pár évre kötelezném őket, hogy minden fajta házkörüli munkát végezzenek el a sértettnek... Ha képesek rá, hogy tisztességesen helytálljanak, akkor visszaintegrálhatóak a társadalomba, ha nem .... akkor be kell őket zárni egy életre egy önfenntartó intézménybe, és meg is lehet feledkezni róluk...
Előzmény: zizi (23) +1 VÁLASZ
zizi 2013. 10. 24. 10:39 | #23
Én sajnos semmilyen megoldást nem látok a problémára. :(
Ha elvesszük tőlük a segélyt, akkor ez van, lopnak, betörnek, megverik az időseket, kirabolják az embereket. Ha meg segéllyel vagy alibi közmunkával támogatjuk őket, akkor talán kevesebb lesz a bűnözés, de az adófizetők terhére.
Lehet a börtönöket kellene kevésbé "vonzó" helyre változtatni, ahol kemény munka várná az elítélteket. És csak azokat támogatni, akik rendesen járatják a gyerekeiket iskolába, gondozzák a kertjüket, ha van, vagy a környezetüket, hogy ne egy szemétdombon éljenek, termeljenek legalább saját maguknak, ha nincs munka...
Szerintetek mi lenne a megoldás?
Norci 2013. 10. 24. 10:31 | #22
Ez így szép és jó, de ahogy többen is írják, a férgek magatehetetlen, idős emberekhez mennek be, akik nem fogják "ledarálni" őket.
Mindenesetre szereztél nekem pár örömteli percet ezzel az infóval, lezajlott pár forgatókönyv a fejemben :D
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2013. 10. 24. 10:04 | #21
Meg lehet nézni, hogy tengődnek egyes afrikai, Közép-Amerikai országok. De itt nem is kifejezetten a cigányok létezésével van a baj, hanem egy viselkedési formával. Amivel az illetékesek képtelenek mit kezdeni. De nem csak ebben az országban... Európa szerte hatalmas problémát jelent bizonyos társadalmi rétegek, amelyek képtelenek a beilleszkedésre.
Előzmény: tjunior (14) 0 VÁLASZ
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2013. 10. 24. 10:01 | #20
Azért megy ez az uszítás, mert Január óta jogodban áll bárkit ledarálni, aki illetéktelenül megy be a lakásodba.... csak ügyesen meg kell indokolni... erről szól az egész... Ránk van bízva, hogyan írtjuk a csótányt a lakóterületünk környékén.
Ez felhívás keringőre... :)
Előzmény: Norci (17) 0 VÁLASZ
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2013. 10. 24. 09:58 | #19
Egyszer szeretném már azt olvasni a hírek között, hogy 3 ilyen kis nyavalyás cigányféreg véletlenül nem egy idős nénihez tévedt be rabolni, hanem a helyi darabolós baltás gyilkoshoz.... csak egyszer... csak egyszer...
+4 VÁLASZ
tjunior 2013. 10. 24. 09:57 | #18
már ugye ha 30 év múlva lesz únijó a jelenlegi formájában, nem hiszem, de nem elképzelhetetlen. Régen azért nekik is kisebb volt az igényük, amit az erdőszélén a forrás mellett ki is tudtak kb. elégíteni, de az ekhós szekéren nem jön be 80 csatorna és nincsen győzike se áram nélkül.
Előzmény: imki (16) 0 VÁLASZ
Norci 2013. 10. 24. 09:56 | #17
Egyrészről lehet ezt fejleménynek nézni, másrészről szerintem uszítás, meg gumicsont a népnek: direkt leadják a hírt, de hozzáteszik, hogy következménye viszont nem lesz a génhulladékok tetteinek...Ettől minden józan gondolkodású ember zsebében kinyílik a bicska. Az ilyen hírt inkább ne adják le (ahogy az esetek többségében), csak büntessék meg az illetőt. Nem is tudom, tényleg úgy érzem, hogy provokálnak minket, és csak arra várnak, hogy olyan dolgot tegyünk, ami miatt rasszistának titulálhatnak minket (újra és újra).
Előzmény: imki (11) 0 VÁLASZ
imki 2013. 10. 24. 09:40 | #16
Nézd, van nekünk egy faszajó kis unijónk. Az majd eltartja őket. Évszázadokon át sikerült megélniük a mostohább viszonyok között, gondolod, ezután nem fog sikerülni? Milliárdokat pumpál Afrikába az unijó csak hogy ne jöjjenek a négerek (oylan nagy számban) ide. Gondolod egy hozzájuk fizikailag közel lévő cigányland-ba nem lennének képesek segélyek milliárdjait bedobni, csak hogy ittartsák őket? (Később persze az unijó is belebukhat majd ebbe, de addigra mi már régen nem leszünk. :) )
Előzmény: tjunior (14) 0 VÁLASZ
imki 2013. 10. 24. 09:35 | #15
Előzmény: 7sleeper (12) 0 VÁLASZ
tjunior 2013. 10. 24. 09:22 | #14
Lehet nem lesz Magyarország, de cigányország sem, ezek gazdatest nélkül életképtelenek, maximum egymást falják fel. El tudod képzelni, hogy ezek valami életképes szervezett társadalmat tudnának létrehozni?
Előzmény: imki (11) 0 VÁLASZ
Pink_Elephant 2013. 10. 24. 09:02 | #13
Szép kis népcsoport ez! És még elmennek felvonulni, meg büszkék magukra, mert ugye tudjuk, h mindenki elnyomja őket..No meg a diszkrimináció. Na igen, a pozitív diszkriminálás inkább, amikor egy ilyen tett után, még el is engedik sáremberünket.. És hány ilyen történt már eddig is? Amúgy nem csak ilyen téren, hanem pl oktatásban is sokkal több előnyt, támogatást kapnak. Egyszerűen, nem is tudom, mit mondjak..-.-

Egyébként pont tegnap gondolkodtam el azon, h mikor vált olyanná kishazánk, h amint van egy ünnep, vagy egy szabadnap, egyből tüntetések vannak. És annyira viccesnek tartom ezt is, h a piros-narancs harcban az emberek nem figyelnek az igazán fontos és sürgető dolgokra (már elég rég óta). Pedig a cigók kérdése nagy gond, élen jár azon a bizonyos listán, és ez magától nem fog megoldódni. Sőt, csak rosszabb lesz.





7sleeper 2013. 10. 24. 08:58 | #12
kurva nagy fejlemény
kb. mint amikor leadják, hogy Pityingerék nagyszüleit kirabolták, megkötözték, megölték
a Páva lányt "nem" erőszakolták meg vagy rendőrfeleséget megerőszakolták, megölték

már annyi ilyen van eset van, hogy amikor "celebek" esnek áldozatul akkor azt hírré teszik (minél szaftosabb, annál jobb)
de a rasszistázás, nácizás így is marad majd részükről és kenyéradóiktól
mert a "kiegyensülyozott" "hír"eket, csak mi náci magyarok nem tudjuk civilizáltan értelmezni
Előzmény: imki (11) 0 VÁLASZ
imki 2013. 10. 24. 08:52 | #11
Azért ha jobban megnézzük, van fejlemény az országban. Régebben ilyet le sem adott a TV2. Most már azt is odaírták, hogy Renátónak hívják a majmot. Még 20-30 év, és már azt is ki merik mondani, hogy cigány volt...
(A kérdés csak az, hogy addigra mi lesz az országgal. Bár ilyen tutyimutyi birka népért egyébként sem kár. Megérdemeljük. Majd lesz itt egy új, "szép" ország, amit már nem Magyarországnak, hanem Cigányországnak ... izé, Romaországnak hívnak. A magyarok meg mennek a levesbe, mint ahogy minden birka nemzet is ment a történelem során. - Érdekes módon más helyeken ilyen esetben a helyi lakosság összefog, és együtt rommá verik az oda nem illő férgeket, de akár ki is takarítják a faluból, nemzeti/faji hovatartozástól függetlenül. Nálunk meg az átlag magyar végignézi, hgy a szomszéd magyarral mit csinálnak ezek a férgek.)
justil 2013. 10. 24. 08:29 | #10
Az megvan, hogy csak trollkodik?
Előzmény: suvomi (9) +1 VÁLASZ
suvomi 2013. 10. 24. 08:03 | #9
Pisztolyt tartottak a fejedhez, hogy kommentelj? Nem hiszem... Amúgy meg, nem talán, hanem biztos. Nem néhány, hanem adott település cigány lakosságának 97%-a (átlagban). A büszke nép jelzőn meg csak szakadok :D
Előzmény: Botos Vendel (6) -1 VÁLASZ
justil 2013. 10. 24. 07:21 | #8
Ha már halálbünti nincs, esetleg lehetne kasztrálni őket.
Előzmény: Ragnar (7) 0 VÁLASZ
Ragnar 2013. 10. 24. 02:35 | #7
"Erre a betörő egy porszívócsővel ütötte a férfi fejét" - Biztos kimagyarázta, hogy csak ki akart takarítani az idős bácsinál, aki egyszercsak rátámadt, így a közelében lévő munkaeszközzel védte magát.

Nincs mit ezen csodálkozni.Az ilyen férgeknek annyira kilátástalan a jövőjük, hogy a börtönbe menekülnek.Ott ő lesz a kiskirály, megbecsülik.Góréskodhat, csicskáztathat, fenyíthet, pont úgy, mint kint.Emellett tiszta ruha, étel, fűtött helyiségek, tv, könyvtár, munkalehetőség várja a legtöbb helen bent.Arról nem beszélve, hogy a "jó társaság" is adott.
Kérdem én, hogy mi a megveszekedett rücskös f.sz, fogja ezeket megváltoztatni, mi ösztönzi őket, hogy normális, becsületes, jómunkásember váljon belőlük?!
Aki ilyen szörnyűségekre képes ilyen fiatalon és emellett szemmel láthatóan semmi megbánást nem tanúsít, azt miért kell visszaengedni a többi ember közé?!Miért nem végezheti egy gödör alján?!Kinek hiányozna?!
Ha a halálbűntetést nem lehet visszaállítani, akkor legalább nem lehetne őket megkínozni?!Vagy valamelyik családtagját, hogy elmenjen a kedve egy életre a bűnözéstől.

Nem tudom, hogy meddig fogjuk ezt tűrni,de félek hamarosan betelik a pohár.Begyűjtjük ezt a sok mihaszna, bűnöző cigányt az őket pártoló, segítő korrupt, szemét politikussal együtt és elkészítjük belőlük a világ legnagyobb cigánypörköltjét, cigánynokedlivel és leöblítjük egy jó bodzaszörppel.Na az lesz az igazi hungarikum.
+1 VÁLASZ
Botos Vendel
Botos Vendel 2013. 10. 23. 23:41 | #6
há mos mitirjak????????,,,,, talán néhány ijen is akad büszke népünkbe!!!!!444444
Kerék 2013. 10. 23. 23:01 | #5
Jó kérdés, gondolom az "olaszt"azért, mert biztos szavazó forrás. Mint a többi rejtett erőforrás. Gusztustalan, havonta átlagosan 10 magyart vernek meg, átlag 2 magyart megölnek. Szép, új világ.

A kicsik meg...gyerekcsíny, egy kis ejnye-bejnye és kész.
dude 2013. 10. 23. 22:48 | #4
Az biztos. Én a 14 évesre értettem.
Előzmény: DemJan (3) 0 VÁLASZ
DemJan 2013. 10. 23. 22:42 | #3
Ha Renátó, biztos olasz, nem?
Előzmény: dude (2) 0 VÁLASZ
dude 2013. 10. 23. 22:39 | #2
Szerintem norvég cserediák.
Előzmény: GreenHell (1) 0 VÁLASZ
GreenHell 2013. 10. 23. 22:21 | #1
gondolom azert mert cigany
+1 VÁLASZ