Izé

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Csendesen bóbiskol a kis szurikáta,
Bukfencezik egyet, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Van ilyen ember, és ez most nem poén, nem kamu. Nem lájkvadászat. Milyen lehet az élete? Van neki valódi élete a Facebookon kívül? Mi lehet ott? Sivárság. Mit tesz a fotóival? Mit? Megnézi. És? Megmutatja egy embernek? Kettőnek? Kinek? Nincs jelen az igazi valóságban, nincs szerepe, nem jut levegőhöz. Kénytelen elfoglalni magát valamivel. Na, de mivel? Kimegy a természetbe. És? Egyedül nézelődik ott úgy, hogy egy fotót nem posztol sehová? Akkor ott sem járt. Ki hiszi el neki? Ő maga sem hiszi el az életét. Nem tudja visszakövetni, mi volt vele például egy éve. Főz magának valami kaját. Nagy dolog, mondhatom. Kimeri a tányérba, le nem fotózná, mert minek, és komótosan megeszi az egészet. Volt, nincs, de leginkább sosem volt, mert hol a dokumentáció?

Van egy nagyon fura fóbiám. Trypophobia-azaz félelem/undorérzet a kis lyukaktól. Hogy a csudába küzdjem le?

Korábbi post fura fóbiákról 

A kedves kis kép ebből a videóból való

A cica láthatóan jól van.

„Ősz van. A medvék új bundát öltenek, a sünök begubóznak, a rókák kiássák odvaikat, a pockok pedig tévécsatornákat vesznek...” (Bihari Viku)