The Company Men
Afflecket kirúgják a menő üzletemberes melójából a gazdasági válság miatt, és egy építkezésen kezd dolgozni.
Az előzetesből, ami valójában egy pár perces szöveg nélküli klip, nem derül ki túl sok. Az alap történet, amit viszont feltártak előttünk, hát eléggé silány. Sehol egy konfliktus, vagy valami ami felkeltené az érdeklődésünket, ha a film is ilyen lesz akkor az nagy csalódást fog jelenteni sokak számára. Azért reménykedhetünk a szereplőgárda igényességében, hogy milyen filmeket vállalnak el.
ImdbEz az a poszt, ami egyaránt illene az art.izére, és ide is. Gondolkoztam már hasonló posztokon a filmzenékkel kapcsolatban, ami a zene.izéhez kötődne. Valamilyen szinten ezek a posztok kötik össze ezeket a külön álló oldalakat.
Skhizein
Frozen
Ti szoktatok síelni? És ha igen, akkor használjátok a felvonót? Na ha ezt megnézitek, ezek után lehet, hogy nem. :)
Három barát, akik közösen mennek sítúrára, egyik este szeretnének egy késői lecsúszást. Ám a felvonó beragad, hideg van, senki se tudja, hogy felmentek, magasan vannak, így leugrani veszélyes lenne. A környéken köztudott, hogy vannak ragadozó állatok, és lent a sötétben mozog valami ami csak rájuk vár.
Szeretem az olyan filmeket amit kevés, illetve kis helyen forgatnak. Horroroknál a klausztrofób érzés keltése bevett szokás, de ez már lehet kicsit túlzás. Egy sífelvonó? Na ott tényleg nem lehet sokat mozogni. Történést se bírok sokat elképzelni. De reméljük a film készítői ebben a témában kreatívabbak voltak, mint én.
ImdbBlade28 | 2010.01.05. 21:29:51Erről az jut eszembe, hogy egy zuhanyfülkéket gyártó cég beperelte a Psychót, mert a zuhanhzós jelenet után alig akadt vásárlójuk:)Halálkeringő
Egy lecsúszott drogos, terhes, alkesz rendőrnőt meglátogat a nem túlzottan kedvelt ex-nyomozó apja. A látogatás ürügye a lánya harmincadik születésnapja. Az apa rövid idő alatt rájön, hogy Elza valami sötét titkot rejteget.
A filmet sok helyen tévesen drámának titulálják. Talán azok, akik hivatalosan is filmkritikusként dolgoznak, nem láttak még thrillert? Lehet, hogy nem gondoltak arra, hogy valaha is minőségi thrillert fognak készíteni a magyar filmiparban, és e miatt meg se fordult a fejükben, hogy ez esetleg nem dráma?
Az igen erős előzetes után én azt mondanám, hogy ez mégis végre sikerült. Jó szereplő gárdával, nem elbutított, és a média által megrontott készítőkkel ez igenis sikerült. Így tovább srácok, és sok szerencsét a filmhez!!
ImdbM.Andreas | 2011.12.11. 10:56:57Tegnap este adták m1-en. Igényes film, bár a végén nem tiszta, miért céloztak egymásra hárman úgy, hogy abból ketten apa-lánya voltak... "Alex" is inkább "Rusty"-ra kellett volna célozzon szerintem, de ez már csak szőrszálhasogatás. :)
Lehet, addigra már túlságosan be voltam lassulva, hogy követni tudjam az eseményeket. :D
Sex and The City
Sikítsatok csajok!!!! Mert megint filmvászonra kerül, sokak örömére, és sok férfinak lehetőséget nyújtva, hogy a barátnőjüket/feleségüket, vagy mindkettőt :) boldoggá tegyék pár órára. Bár javasolnám a hölgyeknek, hogy ne kínozzák ezzel a hímnemű egyedeket és a barátnőjüket, vagy a meleg barátjukat vigyék el inkább rá a moziba.
Gyanítom hogy nagy történetet nem igazán írnak hozzá, csak megy majd a csacsogás, csak most ha jól vetem ki az előzetesből akkor nem New York-ban, hanem valami sivatagban. Persze a címet azért tartják.
Imdbtutituti | 2010.01.01. 11:43:03Én nem láttam az elsőt,de ez a keribretsó annyira unszimpatikus karakter.Komolyan!most a nőknek az tetszik hogy egy kivénhedt nőbanda hogy k*ratja magát,és büszkélkedik ki mekkora kurva?a sorozatot néznem kellett egyéb okokból,de hihetetlen miről szóltak a részek.
A közeli jövőben vagyunk. A szervtranszplantáció már nem ügy. Kell egy szív? Egy tüdő? Nem probléma. Nem kell várni hónapokig donorra, rettegni a pillanattól, mikor áll le a ketyegő. Minden rettegés száműzve. Az Egyesület nevű cég kifejlesztette a mechanikus pótlókat, futószalagon gyártják azokat. Persze van egy kis hátulütője a dolgoknak. A műszervek ára az egeket veri, s ha nem tudja le tartozását az ügyfél, a cég küldi behajtóembereit, a Repo-kat, hogy visszaszerezzék a potyázóból a szervet, kevésbé udvariasan fogalmazva, még a sz*rt is kibelezzék belőle. Remy (Jude Law) az egyik legjobbjuk, de történik valami, és főhősünk rögvest a másik oldalon találja magát...
IMDb
RedBand trailer
Premier: 2010. április 2.
Repo Man-nel találkozhattunk a Repo! The Genetic Opera-ban. Nem összekeverendő.Erunder | 2010.08.02. 16:41:07Én viszont abszolút nem erre számítottam. Totális meglepetésként ért ez a befejezés.
Bitch Slap
A Grindhouse-hoz hasonló alkotással állunk szemben. Azaz ez is a 70-es évek b-kategóriás filmjeire hajaz.
A története nem valami eget rengető. Három igazán dögös nő gyémántot lop egy maffiavezértől. Hát igen, valószínűleg inkább az akciókra és a mellekre épít a film. Plusz poén, hogy Xéna és Herkules megint egymásra talál benne.
Imdb | Előzeteskuri91 | 2009.12.25. 20:59:47durva, hogy régebben általában pénzhiány miatt lett egy film "B" kategóriás, manapság meg milliókból teszik ugyanezt szándékosan.
Sunshine Cleaning
A család kicsi kincse producerei feltűnően hasonlót alkottak. itt is fura emberek családok találkoznak érzelmi gondokkal küszködve, és azokat akarják legyűrni. De ebben még nem merült ki a hasonlóság, ugyanis a nagyapát ugyan az a színész alakítja, de ez még hagyján, mert ugyan úgy is. A drogokat leszámítva. A gyereknek itt is valami baj van a fejével, csak most nem néma, hanem nyal. Nem utolsó sorban pedig a cselekmény itt is annyira szürreális és morbid mint a Little Miss Sunshine-ban. viszont akinek az nem jött be ne ijedjen meg ettől, lehet ez tetszeni fog, állítólag ebbe több a humor.
Rose, a középiskolai pompom-lányok csapatkapitánya harmincas éveire gyerekét egyedül nevelő anya és takarítónő, aki egy házasember szeretője. Húga, Norah otthon lóg apjánál, aki botcsinálta üzletemberként még mindig a nagy dobáson gondolkodik. Hogy problémás kisfiát magániskolába írathassa, Rose sajátos vállalkozásba kezd húgával: bűntények helyszínein vállalnak takarítást a gyors pénz reményében. Munkájuk során az ő kapcsolatuk is változik, és más embereknek is próbálnak segíteni.
ImdbDavek | 2009.12.16. 00:08:52Nagyonjó film éncsak ajánlani tudom.
Precious
Claireece Jones egy színes bőrű, túlsúlyos, írástudatlan, tinilány akit az anyja ver az apja meg molesztál, és már a második gyerekével terhes. Ja és az a beceneve hogy Precious, azaz drágaság. Drágaságnak megadatik a lehetőség, hogy megmeneküljön a gettóból, azzal hogy egy alternatív iskolába iratkozhat be.
Ez a film is egy regényadaptáció (az imdb-n még a címébe is benne van, de furcsállnám ha ez lenne a film teljes címe). Azokkal a filmekkel általában elfogult vagyok amik regényadaptációk, de ez valami borzalom. Ennyi szörnyűséget egy drámába belezsúfolni szerintem már sok. Ez körülbelül olyan mintha csinálnának egy horror filmet, amibe lenne egy elmebeteg kéjgyilkos, aki zombivírussal fertőzi meg a világot, majd miután megölik, a kísértete visszajárna gyilkolni. :)
ImdbTooni | 2009.12.15. 08:48:35A posztere simán illik a horrorfilmes leírásba, annyival egészíteném ki, hogy az ágyékára telepedő kéz, mely széttörte a sziluettet, lehetne Gollamé, aki mindig meg akarta szerezni a drágaszágot.