Dobhártyaszaggató tapsvihar, üdvrivalgás, sok száz pár láb elefántcsordaszerű dobogása… – ez fogadta a színészeket, no meg Alföldi Róbertet, Szörényi Leventét és Bródy Jánost szombat este a Papp László Sportarénában, az István, a király után. Fura, hogy életem egyik legmeghatározóbb, libabőrös színházi élménye sokak szerint minimum nyilvános kivégzést kíván.
Nem tudsz úgy tévét nézni manapság netto egy órán keresztül, hogy ne furakodna az arcod elé valami éjjel-nappal duglak szanaszerteszéjjel Budapest szintű szexuálpszichopata, debil kreténség, ahol a csajok a „kapaszkodjunk fel minél több farok segítségével a médiába” elv szerint vegetálnak, ipari előállítású végtermékké silányítva saját testüket.
Fehérre meszelt fejű vámpírok, elcseszett számítógépes grafika miatt fura pofájú farkasok, komédiába torkolló rémálom és hatodikosoknak szánt biológiai oktatófilmbe illő sejtmozgolódás. Ez a Hajnalhasadás első része, amiről még jelen pillanatban sem tudom, megér-e egy cikket.
