
„Macskájával szexelt a kutyának öltözött férfi. A 28 éves idahói Ryan Havens Tannenholzot azért tartóztatták le, mert szexuális kapcsolatot létesített kedvencével…” – közölte a The Sun internetes kiadása. És ez még mind semmi: a hír továbbolvasásáért a szerkesztőség egy fontot kért volna.

A Szigeten nem történt semmi. Az a fajta semmi, ami annyira szürke, hogy nehéz róla bármit is írni. A végén „szerencsére” akadt egy baromi rossz élmény: David Guetta az amúgy tök jó számainak békés egymás után pakolása helyett beizzított egy láncfűrészt, és az istennek sem akarta kikapcsolni. Csoda, hogy háromnegyed órán át bírtam hallgatni.

Bíró Ica születésnapi bulit rendezett a kutyájának, amire más kutyák is eljöttek, egy nagyobb testű eb pedig úgy rávakkantott Bíró kutyájára, hogy infarktusban szörnyethalt

A Bükki Nemzeti Park kellős közepén meghúzódó falu messziről pont úgy néz ki, mint a földi paradicsom. Közelről is. Ami a vendégnek adománynak tűnik, azt a helyiek átoknak élik meg. Az erdő az életük, de a természetvédők évről évre egyre jobban kiszorítják onnan őket. Mit csinál ötszáz ember az erdő közepén, ha teljesen magukra vannak utalva? Mi hír Magyarország elfeledett településein? Répáshután jártunk.

Minden betegség, nemcsak a rák az agy egy bizonyos területének felügyelete alatt áll és összefüggésbe hozható valamilyen előzetes pszichikai traumával...
...a mellrákot az anya-gyermek típusú illetve a partner-konfliktussal hozták összefüggésbe. Ez a fajta összetűzés mindig az agy tejtermeléséért felelős részén okoz elváltozást...

Az idén népszerű trendnek számít a több, akár különböző karkötő egymásra halmozása, így azon túl, hogy leolvasod róla az időt, divatos ékszerként is használhatod!

Az egyik legnőiesebb nyári viselet a szandál. Nem csak divatos, de kényelmes is. Ha egész napos vásárlást, vagy városnézést tervezel, mindenképpen válassz a lapos talpúak közül. Mutatunk néhány kényelmes, de mutatós darabot!

Kirúgták a Blikk egyik újságíróját, miután Facebook-bejegyzésében összefekvésnek titulálta a kettős nemi erőszakot, és lesunázta annak áldozatát. „Majd máskor nem iszod ájultra magad, ribi!” – tette hozzá. Droppa Gergely később törölte a posztot, aztán bocsánatért esedezett. Én nem fogok, amiért korábbi szavaival értek egyet.

Idén nyáron mindenképpen a rakoncátlan tincsek a nyerők! Akár összekötve, akár kiengedve hordod a hajad, egy kendő, vagy egy masni mindenképpen fel fogja dobni a frizurád. Fond be az egészet, vagy csak néhány tincset! A legjobb, hogy nyaralás alatt is könnyen elkészíthetők, és egyedivé teszik a megjelenésed. Rengeteg variáció közül választhatsz.

Egészen Budapestig, pontosabban a Madách Színházig kellett merészkednem ahhoz, hogy korábban sosem tapasztalt érzés legyen úrrá rajtam a nézőtéren. Mégpedig az, hogy – oké, vitatható – szellemi épségem megőrzésének érdekében muszáj tipliznem, amilyen gyorsan csak lehet. Vigyázat, kiábrándító részletek jönnek!
"A résztvevők egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy nincs már igazi partihangulat: egy havanese kiskutya ingerülten rávakkantott Yodára."