Giorgio telefonját nyomogatva caplatott a stégen át a sétahajóra. Magasról tett rá, hogy előtte tornyosul a Notre-Dame, meg körülötte hullámzik a Szajna. Csámcsogva lerogyott Mitsuko mellé, aki táblagépén keresztül szemlélte a tájat. Én pedig őket bámultam hitetlenkedve, mielőtt ráeszméltem volna a helyzet abszurditására.
Allergia esetén nem megoldás, ha „kopasz” állatot választ, ahogy az sem, ha egyedül antihisztaminnal próbálkozik.
„Én aztán kimaradok belőle!” – legyint Friderika, amikor megcsapja orrát az összefonódó emberi sorsok által termelt fekália semmivel össze nem téveszthető szaga. Amikor viszont megint belerángatja valaki a bűzölgő barnamártásba, a következő kérdést teszi föl magának: mi számít egyáltalán kavarásnak?
„Utálatkönyv miért nincsen?” – kérdeztem költői jelleggel, miután kivégeztem néhány lélekemelő Müller Péter-kötetet. A válasz nyilvánvaló, persze: a közönyt és az ellenérzést nem kell tanulni, mert magától is megy az embernek.
Hatvan százalék fehérje, csak hat százalék zsír - a rovar egészséges. És csak elsőre meredek. Végül is, a rák is ízeltlábú, mégis megesszük.
A kutyák etetése sok szektára osztja a hazát. Bírja-e a zöldséget a kutya, mit ehet nyersen, és mi az átverés a tápokban? Kutyagasztronómia.
