Izé

Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!

Itt az Összefogás dalának karaoke-verziója, hogy megvalósulhasson a KIM-álma, és az egész ország együtt szökelljen. Barackfa, vidámság, szívcsakra!

http://index.hu/kultur/2013/05/24/enekeljuk_egyutt_az_osszefogas_dalat/

Bárki bármit is mond (kevés okosság és sok ostobaság alant), ez a srác értéket teremt. (Ezzel tisztában is van, ezért csinálja a Goodbye art projektet, mely viszont éppen a maradandóságnak mond ellent. Ez számomra rendkívül fájó, mert kiváló megoldásokat alkalmaz, eredeti, egyéni és hihetetlen munkát öl nem egy alkotásába, amit én nem tudnék veszni hagyni. Érdemes megnézni tüzetesen a weboldalát, izgalmas... Valahol a zen buddhisták homokrajzaira emlékeztet, melyet hónapokon keresztül végtelen türelemmel készít egy mester, majd néhány óra után elsöprik.)
Az avantgárd utáni időszak sűrű volt a kortárs alkotók számára, villámsebesen fedezték fel maguknak a hétköznapi élet elemeit, eszközeit, életformáját vissza egészen a természeti népekig. Egyesek egészen odáig merészkedtek, (pl. Joseph Beuys) hogy tárgyakat már nem is alkottak, nem a végeredmény, hanem az odavezető út a fontos. (lásd zen buddhizmus, tudom kicsit sarkosított, de a hasonlóság áll) Ma már a mű megmutatkozhat az alkotás folyamatában is, sőt gyakran másból nem is áll. Ezért az egyetlen átadási/befogadási csatorna, melynek egyben a leggyorsabbnak is kell lennie, az a tömegkommunikáció legfejlettebb formája az internet. Valószínű, hogy soha senkit nem hozna lázba a szirmokból kirakott arc vagy a gyermekláncfűből álló Teréz anya portré. Mert elvész, elmúlik, megismételhetetlen, egyedi, mint az életben oly sok minden.