Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...Ravennë | 2013.10.31. 23:14:21Nem kell... de ő így látta jónak/szépnek/helyesnek. :PA trollok életre keltek
Hogy ment régebben az úgynevezett trollkodás? Nem is volt szó szerinti trollkodás meg trollok: edzett fikanickek voltak, az internet - esetünkben a magyar internet - kellemes névtelenségébe takarózva. Aztán jött az iWiW meg a MyVIP, ahol először nyertünk fájó betekintést az általunk kevésbé ismert, lenézett rétegek mindennapjaiba, de ez még mindig egy elviselhető szint volt. A baj az ott kezdődött, hogy a buta néprétegek felfedezték maguknak a facebookot.
Közöttetek is van olyan, aki az okvetlenkedő, kotnyeleskedő, mindenbe hülyeségeket belekotyogó nagynéniket inkább jótékonyan tiltja és rejti? Aki az angol nyelvű, közérdekű üzeneted alá valami orbitális baromságot odaír, pl. hogy "fordicsd le légyszives"?Ez csali lesz, ami odavonzza az afroamerikaiakat :)
Botos Vendel | 2013.08.24. 01:24:20há persze beszélek!!!!4444
pl: fák!!!444 dikmán!!!!4444
mekdonác!!444 teszko!!!444
segij!!444 elnyomnak!!4444
faszisták!!!444
canadába tanutam!!!!!!444
Ezt mássza meg, ha tudja!
A Pico Cão Grande, azaz a Nagy Kutya-csúcs egy vulkanikus képződmény, São Tomé és Príncipén található, azon belül is São Tomé szigetén, az Obo Nemzeti Parkban. A kúp 300 méterrel emelkedik a környezete fölé. Csúcsát, amely a tengerszint felett 663 méteren van, gyakran borítják felhők. Épp ez teszi nehézzé a megmászását. Ha valaki el is jut oda, a vulkanikus kúp fala rendkívül csúszós a pára és rajta található mohák miatt. Ha pedig ez nem lenne elég, a környéken rengeteg kígyó él.hawkeye | 2013.08.13. 07:51:21
Ők már oda születtek... :)
Nekem is volt egy ilyen macskám, csak odacsípte szegény fejét a billentyűzet fedele... :(
SilAsh | 2013.07.25. 15:09:50Pedig a macska okos jószág, megértené azt is, hogy ne zavarjon, ha egy "húzz innen, gyakorlok!" felkiáltással a gazdi a falhoz vágná ;)
Szerencsére a gazdi macskás jutúb videóval szeretne pénzt keresni.
Hogyan égess el 800 kalóriát egy óra alatt!
Szancso | 2013.07.22. 20:01:37A távirányító,meg így kerülhetett a pasihoz:
http://www.youtube.com/watch?v=hoANcff4Gj8
:D
Odasózunk a hertznek :)
tftmnxzf | 2013.06.11. 00:33:38Szerintem nem maradt ki, csak sok embernek nem esik le, hogy mit lat: a femben kialakulo mechanikai allohullamok nullatmeneteben gyulik ossze a so.
Varázsszó? Odaba.. izé.. séta!
Most oda vagy vissza??
Az Improv Everywhere (szerepeltek pl. itt is) újabb produkciója!lowrider | 2013.04.07. 13:36:09Nemáár hogy beveszitek! Kamu az egész!!! Mindenhol az az 1-2 ember jár/mozog csak fordítva, akik a "beetetett turisták" és visszafelé van lejátszva az egész. Sehol egy összeütközés, a taxi a zebrán is visszafelé megy, a háttérben a kivetítőn a videó is visszafelé van lejátszva.
Harapós punci
Egy nő fokozódó rosszullétre panaszkodott, míg családja végül arra jutott, hogy muszáj kórházba vinni. Állapota azonban percről percre romlott, az orvosoknak pedig jóformán idejük sem volt kideríteni, miféle kórság okozhatja a tüneteket, végül a család az utolsó kétségbeesésében már csak annyit kért, hívják oda az összes elérhető papot és imádkozzanak a nő gyógyulásáért - vagy lelki üdvéért. Ekkor derült ki, hogy hüvelyében egy tekintélyes hosszúságú kígyó lakozik, de még nagyobb meglepetés volt, amikor a nő bevallotta, hogy ő maga tette oda az állatot. Mint mondta, rendszeresen együtt hált férfiakkal, és rituális szexhez "használta" mind a partnereit, mind a kígyót.Nusihusi | 2013.01.16. 23:31:46Ez olyan, mint 1 horrorfilm:D