
Szegény Prinny, ezután azt hiszem lemészárolta a gazdit családostól. :D
Grábor | 2010.04.10. 12:33:11a lajhár is úszik ha nagyon muszáj, méghozzá gyorsabban mint gondolnátok ;) :)
Húsvéti mega-flashmob több mint 1300 résztvevővel a Hősök terén
Tooni | 2010.08.05. 23:11:13A HOLDBÉLI NYÚL
Az angolok emberalakokat látnak a holdfoltokban; a Szentivánéji álom-ban két-három utalást is találunk a "holdbeli ember"-re (man in the moon). Shakespeare tüskebokorról meg tüskekévéről beszél; a Pokol XX. énekének legvégén már Dante is említi az egyik sorban Káint és a tüskét. Tommaso Casini idevágó kommentárja feleleveníti azt a toszkán mondát, mely szerint Káint az Úr a Hold börtönébe zárta, s arra ítélte, hogy az idők végezetéig egy tövisnyalábot hordjon. Mások a Szent Családot vélik felfedezni a holdban, ezért írhatta az Érzelmes holdnaptár-ban Lugones:
Ott a Szűz meg a gyermek, oldalt mellettük áll
Szent József (boldogan pillantják némelyek
A nagy botját); együtt mind; és a szép kis szamár
A hold fényes mezőin csak üget, csak üget.1
A kínaiak ezzel szemben Holdbéli Nyúlról beszélnek. Buddha, egyik előző életében, éhezett; tűzbe vetette magát egy nyúl, hogy legyen neki eledele. Buddha kárpótlásul a Holdra küldte az állat lelkét. Azóta egy akácfa alatt, varázsmozsárban töri ott a nyúl mindazt a gyógyszert, amely a halhatatlanság elixírjéhez kell. Egyes tájakon "doktor"-nak vagy "nemes nyúl"-nak vagy "jáspisnyúl"-nak nevezi a népnyelv ezt a nyulat.
A közönséges nyúlról azt tartják, hogy akár ezer esztendőt is megél, s öregségére megőszül.
Jorge Luis Borges
Képzelt lények könyve

Csókolj meg egy (japán) hírességet! :D
Itthon is lehetne ilyen, pl. Geronazzo Mária szájának a másolatával. ;)Hollowdrums | 2010.04.10. 17:14:43" Itthon is lehetne ilyen, pl. Geronazzo Mária szájának a másolatával. "
Jah... csak az háromszor annyiba kerülne :D

Gidra Stojanovic (1950-2001) "furcsa", de egyben nem kis teljesítményű rekordja.
(Így a lassított videót elnézve, akár "A Szerb légkondi" címet is megkaphatta volna. :) )
Gidra féle edzéstervthemasterhealer | 2010.04.05. 10:40:35Szerintem fake. Ezt azért mondom mert nekem több mint tízet nem sikerült csinálnom
Ha már lúd, legyen kövér... AK47 vízigéppisztoly
4 lövés másodpercenként, 8 méteres hatótáv, a tárcsere elektromos, csak a ravaszt kell húzni. :)cila | 2010.04.04. 09:02:50Nevezzük csak egyszerűen uzipisztolynak. Jövőre AK ilyennel is mehetünk locsolni.

Talán emlékeztek a "Nadrág Nélküli Nap a Metrón" eseményre. Most itt a Bugyi/Gatya Nélküli Nap a Metrón! :D
T_ | 2010.04.02. 23:04:41Ez egy áprilisi tréfa volt. Valójában volt rajtuk alsó: http://improveverywhere.com/2010/04/02/no-underwear-april-fools/

Mi lenne, ha Lady Gaga nem lenne híres...? :D
stero | 2010.04.04. 10:28:01Ja és egyébként nagyon jól kifigurázzák a videóban ezeket a halál gagyi öltözékeket már ha ki lehet figurázni egyáltalán,
mert az eredeti öltözékeket már nem nagyon lehet, annyira irreális vagy futurisztikus vagy nem tudom milyen :D

Állati tolmács: a Google Android már képes az állatok nyelvét lefordítani! :D
Zsolt86 | 2010.04.01. 18:17:00Én látok benne fantáziát. Egyik nyelv a másik..
Forgalomba hozták a világ első negatív kalóriás édességét, a diétás kólás gumicukrot. Mint tudjuk, a negatív kalóriás élelmiszerek megemésztése nagyobb energiafelhasználást igényel az emésztőrendszer részéről, mint amennyi kalóriát bevisz az ember általuk. 100 gramm diétás kólás gumicukor elrágcsálása 140 kalóriát emészt fel, így ideális lehet a karcsúsodáshoz vezető úthoz.Nusihusi | 2010.04.02. 18:50:21Mikor találják ki a negatív kalóriás csokit?:D

"Epenász" :D
Avagy itt az új slágergyümölcs, az ananász ízű fehér eper. Éljen a géntechnológia! ;) Na jó, állítólag "Dél-Amerikában fedezték fel holland földművesek".DemJan | 2013.05.14. 15:34:29Hát, abban úgy nincs is semmi jó. :p









