
A Family Feud olyan vetélkedő, ahol megkérdeznek száz embert valamilyen témában, majd a játékosnak a többség válaszát kell megmondania.
Ennél a résznél a "kérdés" a következő volt:
Megkérdeztek 100 férfit, hogy mely testrésze nagyobb, mint 16 éves korában...
Román öngyógyító módszer kalapáccsal.
Az Olt megyei férfi 1 kg cseresznyét evett meg magostól és szárastól, amitől szorulása lett, a gyümölcsöt pedig alkohollal nyomtatta le.
"Szorulásom lett, így bedugtam magamnak egy kalapácsfejet, hogy összetörjem a magvakat" - magyarázta a férfi. Mivel ezzel a megoldással nem jutott eredményre, jöhetett a következő lépés: egy újabb kalapácsfejet dugott fel magának, amihez már egy kötelet is erősített, amivel ki tudja húzni, majd ugrálni kezdett, hogy "a magok összetörjenek a beleiben". Pechére a zsinór elszakadt, és a másik fej is benne maradt. A szerencsétlen embert három nap múlva szállították a kórházba, ahol nagyon veszélyes műtéttel végül sikeresen eltávolították a két kalapácsfejet. A 40 éves férfit műtő orvosok a két kalapácsfej mellett egy vastag söröskorsófület is találtak, amiről már egy szót se szólt a férfi. Az orvosok szerint akár bele is halhatott volna.tour | 2010.10.05. 18:32:32Szerintem ment volna a bögre is utána. Gyümölcs turmixot akart készíteni :D
Dr. Hosue jelenet jutott eszembe, mikor a kissrác beküldte a cica után a rendőrt tűzoltókat meg a katonát az orrán :))

Inventionland - a fantázia szárnyain repül az idő és a munkaóra. :)
Az amerikai cég évente 2000-2400 szabadalmat jegyeztet be. Feltalálóik ilyen kreatív környezetben második gyermekkorukat élve dolgozhatnak.BusKeyCome | 2010.10.03. 12:46:50Szerintem az a Nascar (?) pályára hajazó iroda kifejezetten tré azzal a komcsi érabeli mosókonyha fílinget sugalló fekete-fehér padlóburkolattal. A többi viszont erősen teccős. :))

Vigyázzatok a skorpió evéssel, függőséget okozhat! :D
A kínai Li Liuqun naponta 20-30 db skorpiót is megeszik.Laretta | 2010.09.30. 14:42:49Egészségére! Én köszönöm és nem kérek belőle

Oktoberfest 2010 - 200 éves a sörfesztivál.
Nem kicsit drága a sör: egy korsó, azaz egy liter sör 10 euró körül mozog (~2800 Ft).Sörözni még lehet, cigizni már nem. Jövőre inni is csak alkoholmentes sört? ;)originalcube | 2010.09.22. 10:23:03Nem vagyok nagy sörös és ezért meg is kövezhettek / :DDDD/ de:
Egy ilyen fesztiválnak a sörcsapoló értékesítőknél mi lenne elvileg az elsődleges cél?
Az hogy reklámozza és terjessze a sörét hogy minél többen megismerjék.
Ezt hogy érheti el?
Ha mindenki megkóstolja vagy esetleg jól be is baszik tőle. :DDDDD
Akkor mi lenne elvileg a helyes cselekvés?
Az hogyha "szarér' hugyér' " adná a sörét és nem olyan drágán mintha itt a fesztiválon akarná ebből megszedni magát.
/A szarér' hugyér' csak képletesen gondolva egy reális árral nézve./
Csak mert lehet hogy a német satöbbi túrista /mo-i fesztiválokat nézve/ megveszi ilyen áron a sört/bort de ez nem nagy réteg.
Bár ahogy olvasom többőtöktöl ez más országokban is hasonló pediog biztos vannak helyek ahol ez úgy működik ahogy felvezettem nektek az elméletem mert ezt sem a levegőböl Szíttam' ki.
Hanem hallottam róla.
De mint ahogy az elején is mondtam nem vagyok nagy sörös így ez csak egy kérdés volt a részemről..

Jackie Evancho, egy 10 éves amerikai kislány. Ha nem tudnám, hogy itt nem lehet csalni, azt hinném nem is az ő hagja...
Érdemes megnézni a középdöntős produkcióját is.Purple | 2011.06.05. 16:43:27erről jut eszembe. tegnap véletlenül odakapcsoltam a Csillag születikre, és kiakasztott, hogy az a gyerek nyerte meg :D nem nagyon követtem a műsort, de akárhányszor belenéztem teljesen idegbeteg voltam tőle, miért ő nyert??? :D tánc csoport meg a harmonikás gyerek mérföldekkel jobb volt...

YouTube időgép - válassz egy évet, nyomj egy refresh-t és nosztalgiázz vagy csak nézz meg pár videót arról az évről.
orsyka_001 | 2010.09.14. 15:42:32Mária kivégzését felvenni :O duurva :O

Billy Idol ”Sweet Sixteen” c. slágerét bizonyára mindannyian ismeritek, de a dal eredetének a történetét talán még nem. Edward Leedskalnin, miután 16 éves szerelme esküvőjük előtti estén elhagyta őt, elhatározta, hogy mérhetetlen fájdalmát, és soha nem múló szerelmét egy különleges oltárral örökíti meg. Élete során több mint 1100 tonnányi korall-sziklából építette fel a floridai „Korall Kastély” nevű épületkomplexumot. Hogy hogyan vitte véghez ezt ez az alig 45 kilós, alacsony férfi, máig nem tudja senki. Egyes szemtanúk szerint az építész képes volt a levegőben lebegtetni a köveket, miközben énekelt hozzájuk, megint mások azt állítják, hogy a férfi megfejtette a világ energiaáramlásának titkát…
Videók:
A Korall Kastély rejtélye - 1. rész, 2. rész, 3. rész
Antigravitáció és a Korall Kastély - 1. rész, 2. rész, 3. részbungle | 2012.08.31. 16:48:59norbertvincze küldte:
URL: http://rejtelyekszigete.blogger.hu/2012/08/30/a-titokzatos-korall-kastely-szerelmes-epitojerol
Szöveg: "Máig rejtély, hogyan volt képes modern gépek nélkül egymaga megmozgatni a többtonnás, esetenként 2,5 méter hosszú koralltömböket. Egyes szemtanúk szerint az építész képes volta levegőben lebegtetni a köveket, miközben énekelt hozzájuk, megint mások azt állítják, hogy a férfi megfejtette a világ energiaáramlásának titkát...
Hogyan volt képes az alig 45 kilós Leedskalnin egymaga megvalósítani mindezt? Merthogy a szemtanúk és feljegyzések szerint majd 20 évig egyes egyedül dolgozott alkotásán. Valóban képes volt lebegtetni a többtonnás súlyú koralltömböket?"

Kreacionista propaganda gyerekeknek
Kreacionizmus (Wikipédia)
Darwin és a kreacionista egyetemisták: Egy apró cickányféle állat, valószínűleg az egyik első, 210 millió éve megjelent emlős, a morganucodon csontvázának modellje előtt a másodéves biológushallgató, Lauren Dunn nem volt túlságosan elragadtatva: "210 millió év? Ez maga az önkényesség. Csak úgy odaírnak egy számot, mert nem tudnak semmit". "Biológiai-genetikai lehetetlenség, hogy ez itt, ez a patkány olyanná fejlődjön, mint mi!" - csatlakozott felháborodva a húszéves Nathan Hubbard orvostanhallgató.Tooni | 2011.06.01. 14:15:5620%-al fejlettebb matematikai képességeket kínáló evolúciós megoldás, valószínűleg az előző nemzedék iskolában töltött óráira adott természetes alkalmazkodás:
http://www.funpic.hu/hu/kategoriak/babak-gyerekek/40288_kep?mode=latest&position=12

Duke Nukem Foreverer - úgy tűnik, hogy ez a szerencsétlen játék célegyenesben van (bár ilyen mézesmadzag volt már 3 éve is itt).
bungle | 2011.06.08. 18:56:59Hát ezt is megértük: "It's done." :)
Már fent van a nagyobb elosztókon...
+ egy bonus fan made videó (nekem ez kimaradt fél éve):
www.youtube.com/watch?v=UkB43FHalAo










Aztán megkérdezem -de gyorsan kell válaszolnod- hogy mit iszik a tehén?
És erre azt fogod mondani hogy tejet.