Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...Ravennë | 2013.10.31. 23:14:21Nem kell... de ő így látta jónak/szépnek/helyesnek. :P- Ismerkedjetek meg Derren Brown angol mentalista Félelem és Hit című műsorával, melynek első részében a placebo-hatás valódiságát, és annak működését szemlélteti egy jól megszervezett kisérlet keretében, a második részben pedig a vallásos hit kialakulásának pszichés hátterét mutatja be pszichológiai eszközök, kisérletek segítségével.Stickhorse | 2013.09.24. 16:24:37Az a helyzet, hogy ezek piszokjó részek voltak, még akkor is, ha minden bizonnyal voltak azért megrendezett elemei. A két jelenség működésének bemutatása szerintem kifejezetten érdekesre és informatívra sikeredett.
Férfiakon szimulálták a vajúdás és a szülés fájdalmát - két óra múlva feladták a srácok
Két holland műsorvezető, Dennis Storm és Valerio Zena úgy döntöttek, hogy alávetik magukat egy kísérletnek: elektródák segítségével szimulálták rajtuk a szülési fájdalmat, hogy megtapasztalhassák, mit is kell egy nőnek átélnie, amikor életet ad egy babának. Noha a sztereotípia szerint a férfiaknak sokkal magasabb a fájdalomküszöbük, mint a nőknek, ez a videó is bizonyítja, hogy ez egyáltalán nincs így.norbertvincze | 2014.07.27. 16:58:00koppintották a hollandokat:
https://www.youtube.com/watch?v=ws3MoSZrb58
Médiamogulok titkos terve a kormány ellen
Szabadon értelmezett hírekkel operáló hírműsort indít augusztus 20-án a Story4. A csatornát birtokló médiakonzorcium, a Sanoma Media Budapest azonban vélhetően riportnak álcázott kormányellenes műsorokat sugároz majd.bungle | 2013.08.05. 12:35:53http://profitline.hu/hircentrum/hir/293813/Valaszt-var-a-Fidesz-a-Sanoma-Media-Budapest-Zrt.-vezerigazgatojatol
- Az Attraction magyar árnyékszínház bejutott a Britain's Got Talent fináléjába. Szombaton este elképesztő kritikát kaptak, taroltak, és esélyesek a végső győzelemre is.
A döntőbe jutásért még az elsőnél is érzelmesebb és megindítóbb produkcióval készültek a magyar táncosok. Ezt már az adás előtt néhány órával is sejteni lehetett, amikor a csoport Facebook oldalán megjelent az alábbi üzenet. "Reménykedünk, hogy bejutunk a döntőbe. Az új előadásunkat pedig az összes édesanyának ajánljunk" - írták. Az adásban aztán az is kiderült, hogy Szűcs Zoltán saját életéről szól a legújabb tánc, amit ő maga a műsorban is édesanyjának ajánlott.kotta | 2013.06.16. 03:18:22Azt a nagyon okost is arcon taszigálnám egy kombájnnal, aki kitalálta ezt a pompás szót: "magyarkodás"
Az mi?
(csak úgy, még egy cikk:http://comment.blog.hu/2013/06/14/magyarkodo_verzio_is_volt_a_nyertes_arnyjatekbol)
A gyerek egyik nap azzal jött haza az oviból, hogy "pirosfehérzöld, ezamagyarföld"
1. magyarkodó ovi, feljelenteni, felgyújtani, gyereket felpofozni
2. ha nem teszem, én is magyarkodok
3. ha én akár csak ennyire is magyarkodok, akkor a fél ország máris múltban élő rohadék lúzernek és/vagy kirekesztő fasisztának tart
4. ha ezt nehezen "tolerálom", akkor pláne az vagyok
5. ha eleget teszek az 1. pontnak, akkor a fél ország meg homokos liberálisnak és/vagy hazaáruló komcsinak tart
6. ha ezt nehezen "tolerálom", akkor pláne az vagyok
Eredmény: nincs. Megyek inni egy sört. (bár akkor meg nyilván kirekesztem a füvescigiseket, én meg máris tökalkoholista vagyok)
Inkább lehúzom magam a vécén.
Élő műsorban szopott a műsorvezető!
Paul De Leeuw, a melegségét nyíltan vállaló holland showman annyira kíváncsi volt az anyatej ízére, hogy megkóstolta, mégpedig az „eredeti forrásból".DemJan | 2013.05.23. 23:39:42Jó a műsor, bzmeg. Milyen aberráltak nézhetik ezt is...
Hajdú kontra Puzsér
"Engem egyáltalán nem érdekel, mint mond, mit csinál Puzsér"
"Pénteken reggel a Facebookján közölte Hajdú Péter műsorvezető-producer, hogy több polgári és büntetőpert indít a legutóbbi Csillag születik zsűritagja, Puzsér Róbert ellen, mivel az újságíró-kritikus megállás nélkül gyalázza"
"Másfél órája őrjöngve hívott fel az emberi mivoltából teljesen kivetkőzött Hajdú Péter. Súlyosan megfenyegetett. Ügyvédem tanácsára büntetőfeljelentést teszek."
Kinek drukkolsz? :DTooni | 2013.07.15. 12:03:27Hajdú Péter titkos naplója
http://atlatszo.blog.hu/2013/07/13/puzser_robert_hajdu_peter_titkos_naploja
Magyar siker az angol tehetségkutatóban
A Hip Hop Boyz egykori tagjának, Szűcs Zoltánnak az Attraction nevű látványszínháza elsöprő sikert aratott Nagy-Britannia tehetségkutatójában, a Britain's Got Talent című műsorban. A csapat már a magyar Csillag születikben is próbálkozott, eddig azonban nem értek el olyan komoly sikert, mint a most a szigetországban.nymisi | 2013.04.27. 22:18:11wow
Újabb német animációs kisfilm foglalkozik Magyarországgal, melyben Orbán Viktor animált figuraként ugrándozik.
A német gyerekeknek szóló műsor szerint Magyarország megszegi az EU-s szabályokat, és problémák vannak a sajtószabadsággal. Stephan Ozsváth szerint Magyarországon már 550 politikailag kellemetlen szerkesztőt bocsátottak el a közszolgálati médiától, és bizonyíthatóan hamisítottak televíziós beszámolókat.EvandEra | 2013.04.07. 16:19:50Nem is értem miért ez volt az első ami eszembe jutott a poszt kapcsán :D
http://www.youtube.com/watch?v=DX5MTFWSuM8
- ”Ha nem értitek meg, hogy az élet célja a szabadság, akkor nem tesztek egyebet, mint hogy elméletek, hitelvek, bölcseletek és vallások feltalálásával kalitkátok rácsait aranyozzátok.” - Jiddu Krishnamurtinorbertvincze | 2013.03.06. 23:43:57feltételezhetően ők sem úgy értik , hogy magával a munkával van a gond. Hanem valami ilyesmit érthetnek alatta:
A Dalai Láma, mikor megkérdezték, mi az ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:
"Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.
És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán."
plusz,
a fogyasztásról pedig tökéletes szemléletet mesél el a Harcosok Klubja című film, Brad Pittel és Edward Nortonnal:)