
Bicskanyitogató téma: bár nem szoktam sok hitelt adni kurucinfós cikkeknek, de indításnak megteszi.
"A kecskeméti Mercedes gyárban súlyos problémák vannak a vezetőség és a dolgozók egy része között. Mint ahogy az lenni szokott, a legrosszabb helyzetben azok vannak, akik a tényleges termelést végzik."
"Tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni, mert a kormány és a Mercedes emberei mindent megtesznek azért, hogy a problémák ne kerüljenek ki a gyár kapuin túl. Napi szinten fenyegetik az embereket a Facebookon vagy egyéb internetes fórumokon megjelent beírásaik miatt."
A levél folytatása: Hajtóvadászat zajlik a Mercedes gyárban a szivárogtatás miatt
Azóta már nyereséges a kecskeméti Mercedes, ki tudja, talán pont a kifizetetlen túlórák miatt?
A poszt alá jöhetnek a cégeknél tapasztalt visszásságok, nem emberhez méltó körülmények, minden, amin javítani lehetne.
Most dől el, lesz-e kis zsiráf :)

Kínai terminátor
Az 51 éves Sun Jifa a halászat egyik hatékonyabb formájával próbálkozott, de rosszul sült el a dolog, és a robbanóanyag a kezei között kezdett el működni, nem a vízben. A házi gyártású bomba leszakította mindkét karját, így ő újakat barkácsolt magának ócskavasból.termi-nator | 2013.05.28. 09:25:35a posztképen úgy néz ki mintha a műfarkát verné kalapáccsal :D

Toll 69350 dollárért (15,7M Ft). Nem szép, de legalább csúnya. Siessetek, már csak 1 db kapható!
thisisreal | 2013.05.23. 19:53:24:D
"Iron" majdnem. ;)

Mai bünti: Az Összetartozás Dala
A kormany.hu oldaláról.
„Mindössze nyolc sor, három rímpár, értelmezhetetlen költői látásmód, inkoherens világkép, két ordas képzavar és egy barackfa - ezt mind sikerült belezsúfolni a nemzeti összetartozás dalába, amit zeneszerzőként Bársony Bálint jegyez, szövegíróként meg egyenesen hárman: Fenyvesi Ágnes, Bársony Bálint és Rieger Attila. De melyikük melyik soron dolgozott vajon?” (444.hu)bungle | 2013.05.25. 13:55:54Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!
Itt az Összefogás dalának karaoke-verziója, hogy megvalósulhasson a KIM-álma, és az egész ország együtt szökelljen. Barackfa, vidámság, szívcsakra!
http://index.hu/kultur/2013/05/24/enekeljuk_egyutt_az_osszefogas_dalat/

Barnett Newman 1953-as Onement VI. festménye 44 millió dollárért (~10 milliárd forint!) kelt el. Mondjuk még mindig csak feleannyiért, mint a tavalyi narancssárga folt.
Az ejtőernyőzés veszélyes dolog, éppen ezért van sokszoros túlbiztosítás. Ilyenek például a tartalékernyő, vagy az a magasságérzékelős automatika, ami adott magasságon nyitja a mentőernyőt. Nézzük, mi történik, ha Józsi elfelejti ezt kikapcsolni, miközben a repülőgép ereszkedik!AVIREX | 2013.05.11. 20:38:03Vagy na jóóóól van, de ez volt az utolsó dobásod! ( Mehetsz krumplit pucolni :D )

A koreai Hang Mioku korábban modellként dolgozott, és mindent megtett azért, hogy az arca üde maradjon: saját magát injekciózta, hogy megőrizze bőre simaságát, méghozzá étolajjal, a feketepiacról beszerzett szilikonnal és más veszélyes anyagokkal.
cila | 2013.05.10. 08:03:00A szimatod nem csal. Ha lenne olyan ország, hogy Irónia, bevándorolnék oda.

„Halálos ágyán” beszél az egykori CIA vezető az USA-ban őrzött idegenekről
bungle | 2013.05.14. 23:12:58Megszólalt az ember, aki tengerben ufókat javító földönkívülieket látott
http://index.hu/kulfold/2013/05/14/ufot_latott_az_amerikai_legiero_alezredese/

Boxetti - sok jó dolog kis helyen is elfér










www.nytimes.com/2013/06/12/world/asia/man-details-risks-in-exposing-chinas-forced-labor.html