Ezúttal a CNG Hungary által felajánlott nyereményeket fogjuk kisorsolni, melyek között megtalálható az általunk is tesztelt LEGO Harry Potter X360-as verziója, a Wings of Prey nevű fantasztikus szimulátorjáték PC-s változata, illetve a kamionszimulátorok királya, a Rig 'n' Roll. Facebookos rajongóink között pedig egy olyan exkluzív cuccot sorsolunk ki, ami minden barátod szemét vonzza majd a suliban: egy LEGO Harry Potteres tornazsákot.
A szoftvernyereményekre a szokásos módon, a fejléc alatti hivatkozásra kattintva lehet pályázni. Ehhez mindössze három kérdésre kell helyes választ adnotok, illetve megadni a kívánt platformot. A részvételhez regisztráció szükséges, ez ingyenes, és az oldal jobb felső sarkában lévő hivatkozás segítségével valóstíható meg. A Facebookos nyeremény kisorsolásának módját, az erre való jelentkezést, illetve a sorsolás eredményét értelemszerűen a Facebookos oldalunkon találhatjátok meg.
A nyereményjáték július 15-én kezdődött, és augusztus 2-án ér véget. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton küldjük el. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és a CNG Hungary!A képen látszólag egy kék hajót láttok, valójában a RAL 5015 nevű műalkotást.
De ki mondja meg, hogy honnan van a RAL 5015 név?ax | 2010.06.25. 21:25:24most abba hogy kék.... abba mi a trükk??! :DA Facebookon már megalakulása óta létezik egy Official Lying Down Game (hivatalos lefekvő játék) nevű csoport, melynek tagjai a legmeghökkentőbb helyeken vágják magukat hasra.
n!ne | 2010.04.25. 08:57:20kár, hogy nincs olyan, aki egy hullaházban fekszik... vagy koporshowban :) amugy aranyos tevékenység
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a pipabékák (Pipa spp.), amelyeknél sajátos ivadékgondozás alakult ki az evolúció során: a megtermékenyített peték a nőstény hátára kerülve fokozatosan beágyazódnak a megduzzadó bőrbe, ahol aztán annak védelmében néhány hét leforgása alatt ki is kelnek, majd át is alakulnak az ebihalak, hogy aztán már apró békaként fúrják ki magukat anyjuk bőréből és kezdjenek önálló életet.
Az ivadékgondozásnak ez a különleges módja egyébként nem egyedi jelenség a békák körében, a pipabékákhoz hasonló - már-már az emlősök méhlepényével analóg - háti költőtáskában hordják ki ivadékaikat pl. a tasakos békák (Gastrotheca spp.) is, sőt még náluk is extrémebb módon járnak el az orrosbékák (Rhinoderma spp.), ill. a gyomorköltő békák (Rheobatrachus spp.), előbbiek hímjei ugyanis a hanghólyagjukba, utóbbiak nőstényei pedig (nevüknek megfelelően) a gyomrukba juttatják a petéket, és ott költik ki őket, ill. őrzik az utódokat míg azok teljesen ki nem fejlődnek.Noki | 2010.02.23. 15:11:37A videóba belenézv nekem szééttépni lenne kedvem mnt egy rongydarabot... :D
- Physalia - a Vincent Callebaut tervezte önellátó, energia termelő úszó kert a portugál gálya (Physalia physalis) nevű medúzáról kapta a nevét. A Physaliát úgy tervezték, hogy Európa fontosabb folyói között tudjon mozogni. Amint a vízen siklik, a titánuim-dioxidos felülete az ultraibolya sugarak hatására megtisztítja a folyóvizet, elnyeli és közömbösíti az ipari és mezőgazdasági, illetve a más folyókból származó szennyeződéseket.I. C. Wiener | 2010.01.15. 11:58:36Látom, kisebb lavinát indítottam el, pedig csak Toonira reagáltam, ráadásul nem is a fenti hajó-, hanem a grínpíszes gépló kapcsán. :)
Ennek (=géplónak) speciel valóban nem látom értelmét továbbra sem, hiszen feltételezem, nem magasabb a hatásfoka, mint egy élőé... ennyiről volna szó :)
Where The Wild Things Are (Ahol a vadak várnak)
A film egy népszerű mese könyv adaptációja. Ja hogy te még nem hallottál róla? Az azért van mert mert Maurice Sendak 1963-as mesekönyve érthetetlen módon soha nem jelent meg magyarul, pedig a világ számtalan országában klasszikusnak számít, gyermekek milliói nőttek fel rajta. A képeskönyv mindössze 27 oldalas és alig pár sor szöveget tartalmaz.
A főhős egy Max nevű tízéves kisfiú, aki egy este farkasjelmezben rosszalkodik, megkergeti a kutyát egy villával, és ezért az anyukája vacsora nélkül küldi fel a szobájába. Max a képzeletében ellátogat a Vadak földjére, ahol a nagy szőrős lények a királyukká kiáltják ki a kisfiút.
Nekem ez is egy olyan alkotásnak tűnik amitől a legkeményebb érzelemmentes tagoknak is nedves lesz a szeme.
Imdbsztewe | 2009.11.13. 12:33:01Mikor láttam a trailerjét a derült égből fasírt előtt,
végigment erre mmegjegyzem:
'Nézd máár Vad Teletubbyik'!!
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a Scotoplanes, amely génusznak elvileg még nincs magyar neve (köszi kukulkan, hogy utánanéztél!), és bár az angol nevük találó, a magyarban "tengeri disznóknak" nevezett állatok delfinek.
Így a Ti feladatok, hogy nevet adjatok neki! :)karmigran | 2009.08.23. 23:00:31George
Zombik márpedig léteznek...
...legalábbis az állatvilágban, ahol nem ritka hogy az élősködők teljesen átveszik gazdájuk fölött az irányítást, a szó szoros értelmében élőhalottakká változtatva azokat. És hogy miért jó ez nekik? A parazita célja ezzel legtöbbször vagy az, hogy a kiszolgáltatott gazdát felhasználja utódai túlélésének maximalizálásában (pl. azok zombi-testőreként vagy dajkájaként), vagy hogy a gazda viselkedését olyan irányban befolyásolja, hogy azt könnyebben találhassa meg és fogyaszthassa el a soron következő, ún. végleges gazda, amiben aztán a parazita kifejlődhet és ivaréretté válhat. Az alábbiakban erről láthattok egy remek kis összeállítást (bungle ajánlásával ;) ), kezdve a hangya-agyevő púposlegyektől, a csótányok menekülési reflexét kikapcsoló Ampulex-darazsakon és a hím tarisznyarákokból „transzvesztitát” csináló kacslábú rákokon át a személyes kedvencemig, a Leucochloridium paradoxum nevű laposféregig, amelynek lárvái csigák tapogatójában telepszenek meg, és színes, húsos, pulzáló kis „szarvacskákká” változtatják azokat, így tévén kívánatossá a csigákat a madarak számára, amelyek beleiben aztán a lárvák felcseperedhetnek.bungle | 2014.09.24. 08:33:57cila küldte:
URL: www.youtube.com/watch?v=vMG-LWyNcAs
Szöveg: "Darázslárvák. Avagy: Ne éljen Alien?"
- Mai ismeretterjesztő rovatunkban a
vigyorgó vízicocaHelicocranchia pfefferi nevű ritka tintahal. Akkora, mint egy pici labda, a világ minden tengerében megtalálható, de igencsak eldugva, általában száz méternél nagyobb mélységekben. Ha teleszívja magát vízzel, a bőrelszíneződései miatt úgy néz ki, mint egy mosolygó, jóllakott napközis. :)kócimbóc | 2009.07.23. 22:33:41erről eszembejutott amikor kiskoromban a rokonok halat pucoltak és a hólyagot odaadták jáccani :D elvoltam vele jah.... :)
Ki nagyobb: ET vagy egy ewok? Nagyobb-e egy Boeing 747-es a 2001 Űrodüsszeia járművénél? Mekkora valójában egy AT-AT?
Egy Jeff Russel nevű úr összehasonlítgató oldala a sci-fi szereplőkről, járműveikről, lakóhelyeikről.Xorl | 2009.07.20. 03:01:26hmm.. ienre emléxem régebbröl is, bár megnem mondom h ugyan ez a csávó csinálta-e... mind1 nekem teccik :D