A helyszín Würzburg, az 1700-as évek elején. A híres egyetemen tanított egy geológus professzor, Beringer. Diákjai nagyon csúnyán felültették: néhány követ kifaragtak és szétszórtak a közeli dombon, amelyeket a professzor természeti képződményeknek vélt (a fosszília megnevezés akkoriban még nem volt elterjedt), és tudományos publikációkat adott ki a leletekről. A diákok egyre jobban elborultak, és méhecskéket, pókhálót, kis embereket, a Napot, héber betűket, végül Beringer nevét is elkészítették "leletként". A lebukás már későn jött, a tudománytörténet egyik legviccesebb története lett a dologból, de legalább szegény Beringer neve fennmaradt. :-)
A dologról magyarul (más sztorik mellett) itt lehet olvasni.
(Több képet sajnos egyelőre nem találtam, pedig mai szemmel nézve ritka elborult ábrák is voltak.)- Gazdasági világválság? Oroszországban nem érezhető, az el nem adott autókat, vagy pl. bedőlt hitelek miatt elkobzott kocsikat ők vásárolják fel.Schabee | 2008.12.16. 15:24:03ez egy gerjesztett válság szerintem, és szerintem relatíve rövid időn belül vége lesz
- Miután mint a Volán "sajtószóvivője" ésszerű magyarázatot adott a buszmegálló áthelyezésére, most a konkurenciát (MÁV) próbálja besározni!! :)Maccoyi | 2009.04.22. 20:13:47Szerencsére. :)
A két hete felkerült videó kapcsán, amiben egy férfi szívinfarktust kapott egy könyvesboltban rengeteg hozzászólás érkezett. Sok levelet kaptunk, az egyik a férfi húgától érkezett. Akkor nem tudtuk eldönteni, hogy valódi-e az infarktusos felvétel és a rokoni kapcsolat, most a hölgy egy állítólagos videóval is alá szeretné támasztani mindezt. A segítségünket kéri. A probléma csak annyi volt, hogy a videót nem küldte el. Amit találtunk a videán azt most belinkeljük nektek.
Tehát eleget téve a kérésnek, most közreadjuk ezt a felettébb furcsa felvételt. Mivel a hölgy nem kérte, hogy az eredeti postot töröljük, amíg másként nem rendelkezik mi fent hagyjuk azt is.
A videó szó szerint sokkoló. Nem akarunk a könyvkiadó hibájába esni, mi előre elmondjuk, hogy ez a felvétel veszélyes az egészségre. Vigyázzatok!
Íme a levél, amit kaptunk:
Tisztelt Ize.hu szerkesztő!
Szenci-Molnár Ildikó vagyok. Bátyám és felesége nevében szeretném megköszönni az e-maileket és hozzászólásokat, amiket az elmúlt napokban jóérzésű internetező emberektől kaptunk.
Nagyon megható az a támogatás, amiben az interneten megjelent felháborító és szégyenletes videó kapcsán részesítették családunkat.
Bátyám, Szenci Gábor egy budapesti könyvesboltban kapott szívrohamot. Az esetet valaki megörökítette, és az interneten, így többek között az Izé.hu oldalon is elérhetővé tette. Azóta sok ezer ember látta, ahogy bátyám kezében egy könyvvel összeesik.
Bátyámnak mindig is gyenge volt a szíve. Gyerekkora óta járt szakorvoshoz. Kerülte az izgalmakat, és kímélő életet élt. Az internetre feltöltött videó kapcsán egyértelmű családunk számára, hogy a rohamot az a könyv okozta, amelyet a könyvesboltban éppen olvasott.
A felvétel, ha már meggyalázta bátyámat, talán valami jónak, egy pozitív kezdeményezésnek lehet az alapja. Mindig úgy neveltek bennünket, hogy a rosszban próbáljuk meg a jót megkeresni.
Ez a felvétel döbbentett rá, hogy micsoda felelőtlenség a könyvkiadók részéről, hogy nem tüntetik fel a könyvek borítóján, hogy hány éves embereknek szánják a kiadványaikat. A televízióban sugárzott filmek előtt megjelenik a korhatárt ismertető karika. A CD-k borítóin feltüntetik, ha a számok szövegei trágár vagy durva szavakat tartalmaznak. Még a vidámparkban is kiírják, hogy szívbeteg emberek mely játékokra ne üljenek fel. Ez alól a könyvek kivételt képeznek. Bátyám pedig ennek esett áldozatul.
Úgy érzem, hogy bátyám esete talán nem kirívó. Sokan élhetnek ma Magyarországon, akik féltik gyermekeiket vagy szívbeteg hozzátartozójukat egyes könyvektől. Az ő védelmükben fogalmaztam meg ezt a sajtóközleményt.
Bátyám sajnos még mindig kritikus állapotban fekszik a kórházban. Ha most eszméleténél lehetne, biztos vagyok benne, hogy támogatná a kezdeményezésem.
Követeljük, hogy a könyvkiadók a könyvek borítóin tüntessék fel, ha egy adott mű szívbeteg vagy kiskorú emberek számára nem ajánlott. Ne lehessen ma Magyarországon úgy könyvet kiadni, hogy az a megrázó, vagy sokkoló tartalomra ne figyelmeztesse az olvasót.
Kérem, tegyék lehetővé, hogy ez a közlemény és az általam készített film az oldalon megjelenjen. Bízom benne, hogy a nyilvánosság a kezdeményezést felkarolja, és rövidesen változás történik Magyarországon.
Szenci-Molnár IldikóSavitra | 2008.07.22. 21:56:38Javíthatatlan vagy XD És menthetetlen...
"És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó."
Valószínű mindegyikőtök kapott és adott már bókokat. Feltételezem volt nagyon és kevésbé sikeres is, humoros, vagy netán undok is ezekből...
Most mindenki leírhatja a bókos élményeit! :)CRaPtRaSH | 2008.07.19. 18:09:25ez tetszett :DD
Robot karmester
A magas kultúra és a csúcstechnológia adott egymásnak randevút, amikor egy robot vezényelte a detroiti filharmonikusokat. Ez volt az első alkalom, hogy nem emberi lény kezében volt a karmesteri pálca.Laci | 2008.05.19. 22:37:05Ha valakit érdekel a science fiction egyszerűen gépelje be, hogy www.mek.oszk.hu, majd a "téma" mellé azt, hogy "sci-fi". kapni fog 146 találatot. Rejtő Jenőt nem kell senkinek se bemutatni. Ott van (vagy ahogy egyesek szeretik mondogatni: "nagyon ottvan"). Viola Zoltánnak meg én mutatkoztam be. Azóta is levelezünk. Ajánlom az "Őrördögök"-et. A témába vág.
- A Star Wars világának igen népes rajongói tábora van, és a téma iránti rajongásáról adott tanúbizonyságot Fresli János (Soccer) is. Az AT-AT lépegető nem az első ilyen kaliberű alkotása és információim szerint egyáltalán nem az utolsó. Ugyanis elkészült már egy igen méretes TIE Fighter, és tervbe van véve egy a Mátrix trilógiából jól ismert őrszem is. A kapcsolat a gépek között nem a témában keresendő, hanem a különleges megoldásokban. A TIE Fighter még nem képes mozgásra, de az AT-AT már igen és az őrszem még bonyolultabb aktivitásra lesz képes. A további szófordulatok elkerülése érdekében inkább ugorjunk is neki a munkamenet áttekintésének. A cikk végén egy exkluzív video anyagot is láthattok, melyet Joy készített!Sztiki | 2007.11.21. 20:45:52
A készítő itt képekkel illusztrálva, részletesen leírja hogy rakta össze a modot.
http://www.radikalmod.hu/index.php?p=13&bid=247&asc=1&h=0&m=10
emellett még egy korábban készített TIE Interceptor elkészítése is le van ott írva.
A "Search String" mezőbe beírod, hogy hol laksz (ha nem találja akkor vmi közeli nagyvárost írj), a következő oldalon klikk a városra, majd a "Satellites" részben találsz olyat hogy ISS, Genesis-1, Envisat. Azokra klikkelve egy listtát kapsz, amiből meg lehet tudni, hogy az adott műhold (Envisat, Genesis-1) vagy a nemzetközi űrállomás (ISS) legközelebb mettől meddig és milyen irányban lesz látható az égbolton.
Ja és az előző oldalon van egy kis földgömb. Azon pedig az űrállomás jelenlegi pozíciója látható.tibz | 2007.04.19. 22:56:02ez régi lehet már jól! veszprémnél még felszabadulás lakótelepet ír :D
- tripadvisor.com, ahol az utazók megírhatják pozitív és negatív véleményüket egy adott országról, városról, szállodáról, vagy akár múzeumokról és más turistalátványosságokról, de például komplett utazási csomagokat, repülőjáratokat, sőt még térképeket is értékelhetnek.metaljesus | 2007.03.29. 10:00:41legtöbben
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten feat. Star Wars
izébigyó | 2007.01.16. 19:43:04MEGALOL!!!!!
Úgyhogy jól értetted... :)