
Mostantól mi fizetjük a rezsicsökkentést
Nem gázzal főz és fűt? Nem baj: ezentúl mégis fizet majd a gázért.bognor | 2015.05.12. 08:58:05Hát mi első kézből ismerjük a rezsicsökkentés örömeit, lévén, hogy asszonypajtás egy gázszolgáltatónál dolgozott (!), csak az kivonul az országból. Ez a rezsicsökkentés egy nagy csillámokkal megrakott porhintés. A gázszolgáltatás két részre van osztva: van az nagy fogyasztók (ipari gyakorlatilag), és van a lakosság. Az ipari szektor piaci áron kapja a gáz, ott a gázszolgáltató cégek mindegyike nyereséges. Minden évben van kampány, és lehet szolgáltatót váltani, mint kocsiknál a biztosítás, vagyis verseny van. Azonban a lakosság masszívan veszteséges. Nem csak azért mert sok a nemfizető, amit még tetéz a rezsicsökkentés, és be van fagyasztva a gáz ára, hanem még ott vannak az önkormányzatok, iskolák, kórházat, akik már sok-sok milliárddal tartoznak a szolgáltatóknak évek óta. Vagyis a rezsicsökkentéssel, illetve az állami nemfizetéssel szerintem direkt olyan helyzetbe sodorták a cégeke, hogy elérjék azt, hogy ők akarják visszaadni a jogokat. Aztán majd színre léphessen egy baráti "nonprofit" cég, aki szórja a jóságport. Egészen addig, amíg ők vannak kormányon. Onnantól kezdve, hogy buknak, jön a piaci áron adott drága gáz, és akkor majd lehet sajtózni, hogy jobban éltünk, amíg fidesz volt kormányon. Gyakorlatilag egy kampánycéget csináltak maguknak, ami önti magából a lóvét.
Sose süss gnocchit (legalábbis boltit) olajban! Kivéve, ha röhögni akarsz! ;)
eMTé | 2015.03.15. 23:29:58Bájos kacajnak is jó :) . Amúgy tényleg, tetszik.

Svéd konyhatündér ;)
gyocska | 2015.03.11. 08:52:13Nálatok is visszafele van a hangsáv?!

Főzőcske siba inuval
Szancso | 2015.03.05. 18:18:28-Mit mond a kínai, gyomorrontás utáni megkönnyebbülés után?
-Buksi kiszökött. ;)

Mi a szart főzöl?
lilaflexninja | 2015.02.23. 07:12:34Botos Vendelnek még el is hinném, de szerintem ez túl erőltetett, túl proli (mármint proli a próbálkozás, hogy proli legyen). A kevesebb itt több lenne.

Rezsicsökkentés Lvl. 99 :D
Giovanni | 2015.02.02. 15:46:43Rezsócsökkentés :)

Minipresso - vidd magaddal a kávéfőződ!
vbk | 2014.10.17. 07:50:37Csak egy sima aeropress. Nagyon dizájnos kiszerelésben. Ami belőle kifolyik, annak espressohoz semmi köze.

Veszélyes lehet a nyersétel-diéta
Rengetegen azt vallják, hogy az ételek akkor a legegészségesebbek, ha nem főzzük meg őket, hiszen a sütő megöli őket. Ráadásul sokan az állati eredetű fehérjék bevitelét is elutasítják. Tényleg elfogynak az enzimeink? Jót tesz, ha csak gyümölcsön és zöldségen élünk? Mennyi energia van egy döglött tehénben?hawkeye | 2014.08.24. 07:56:54
1. A társadalom egyre feszítőbb problémája a húsparadoxon. (Akit érdekel, nézzen utána, mi az!) Több embert ismerek, akik emiatt lettek vegák.
2. Anno Kiss Kálmán tanító úr szokta volt mondani: - Nem vagyok én állat, hogy füvet egyek, meg vizet igyak! :)
3. Manapság túl sokan próbálnak pénzt, sok pénzt keresni étkezést megreformáló szélhámosságokkal. Van aki a végsőkig elmegy, pl. a "fényevők"....

A legtutibb ébresztőóra!
Ravennë | 2014.08.04. 19:37:49Á, dehogy. Csak az továbbtart 30 másodpercnél, hogy reggel rávegyem magam a mikróhoz való sétáig. :D

Hússütés láván ;)
Tóth József | 2014.08.01. 21:38:00Megnéztem a többit is. Már látom. :) Így nem is tűnik olyan olcsónak.









