
LumiLor
„A fejlesztés kidolgozásához a természetben megtalálható biolumineszcencia adta az alapkoncepciót. Erről a jelenségről akkor beszélünk, ha valamely élő organizmusban kémiai reakció fény (foton) kibocsátásával jár. Első körben bizonyára mindenkinek a mélytengeri élőlények, medúzák, neonhalak (vagy éppen az Avatar élővilága) jut eszébe, de legismertebb példának ott van a szentjánosbogár, amit bizonyára mindenki látott már.
A Darkside Scientific által kidolgozott LumiLor lakk teljesen hasonló elven működik: a bevonatot gyenge elektromos árammal stimulálva ugyanolyan foszforeszkáló fényhatás érhető el, mint az élőlényeknél tapasztaltak. A katalizátor itt azonban nem élő anyag által létrehozott kémiai reakció, így a jelenség neve is más, mégpedig az elektrolumineszcencia.”Findzs | 2014.09.15. 11:43:35ez egy nagyon jó dolog, sok hasznos ötlet épülhet még rá
8 elvetemült gyilkos nő a történelemből
A női gyilkosok ritkák, pontosabban viszonylag ritkák. Mármint a férfiakhoz képest. Viszont éppen ezért mindig médiaszenzáció lesz belőlük. Kevésbé is gyanakszunk rájuk. Arra azonban, amit ez a nyolc nő művelt, nincsenek szavak. Vigyázat, megrázó írás, csak felnőtteknek!norbertvincze | 2014.09.12. 12:56:20mindenki az 'emóciókból táplálkozik', nem csak a zakkantak.
szerintem a nők, pláne a cikkben olvasható szereplők, azért voltak kivételes brutalitással, mert ebben az időben a nők sokkal nagyobb szorongásban éltek, mint ma. Sokkal több minden volt nekik tabu, és sokkal több elfojtásuk lehetett, mint a kor férfi résztvevőinek. Amikből egyértelműen sokkal nagyobb aberráltság is származhatott. De vannak még más összetevői is annak, hogy miért lesz valakiből ilyen ember.

Mustang Wanted Budapesten borzolja a kedélyeket
lilaflexninja | 2014.09.04. 10:17:31Én a Gellért-hegyet szoktam megmászni, két lábbal ráadásul. De mégse viszek gopro kamerát magammal, és egy "újságíró" sem jön ki megnézni a produkciót :(

Polcunk már van, így kell köré 3 perc alatt pajtát emelni. ;)
Swordfish | 2014.09.07. 10:40:43Igen, nekem is a 2"/4"-os gerenda rémlik, ami nálunk kb az 5x10-esnek felel meg. Válaszfalként használják nálunk is, ha nem acél profilból van éppen. Egyébként nem az a 10cm vastag üveggyapot a baj. Az szűkösen, de elég lenne. A tömeg hiányával van probléma. Gyorsan fel tudod fűteni a házat, de hőenergiát, csak a levegőben tárolsz, amit ugye cserélni kell. A fal annyira könnyű, hogy nem tud érdemben hőenergiát tárolni. Nincs meg az a hatás, hogy kiszellőztetsz télen, lehűl a levegő bent, de a falak még melegek és szépen elkezdik átadni a hőjüket a hideg levegőnek, így gyorsan visszamelegszik a helyiség. A nyári hűtésről meg ne is beszéljünk, mert egy vastag falú régi téglaházban nyáron is hűvös van, ezek meg pillanatok alatt átforrósodnak és légkondi nélkül megmakkannál bent nyáron.

Ha érdekel, mi zajlik épp a „szomszédban„, itt egy térkép, amin nyomon lehet követni a helyzet alakulását
Tooni | 2014.11.03. 11:50:05Donbabwe és Luhanda "államai"ban lezajlott az első szaaabad választás. Beszéljenek a fotók.
http://gasparusmagnus.kinja.com/donbassz-szavaz-fotok-1653757970

Magyar találmány: itt a világ első
vízkuckójavízházaA vízház lényege, hogy a falak külső és belső rétege, valamint a dupla üvegfelületek között több centiméter vastagságban áramlik a víz. Az épületnek nemcsak az oldalfalaiban, hanem padlója és mennyezete is van vízzel van töltve.
Magyar cikkTooni | 2014.08.13. 20:46:47Ja és az megvan ugye hogy akkor nincs hogy beázzanak a falak ha már vizesek? :D

„Betonkoszorúra” esélyes mutatvány...
justil | 2014.08.14. 08:59:03Most lehet g*ci leszek, te egyszer igazán leeshetne már vmelyik önjelölt рэмбо...

A nemrég megrendezésre került országos gyorskorcsolya... izé... downhill bajnokság.
HoPpY | 2014.08.04. 19:50:40És ki csúszott be nyertesként?:D

A világ legfurcsább sportpályái
Néhánynál nem tudtam eldönteni, hogy a mérnöki diploma hiányának, vagy éppen a meglétének köszönhetjük-e a hajmeresztő műalkotást.közlegény | 2014.08.02. 11:42:46instant teraszos művelés egy kiskapával :)

Mesterséges levelet hoztak létre
A selyemalapú levél van olyan erős, hogy akár az űrhajózásban, hosszú űrutazások alatt is felhasználható oxigén előállítására. A mesterséges levéllel épületek homlokzatát lehetne beborítani, vagyis biológiai légszűrőként lehetne alkalmazni őket, a szellőzőrendszeren át oxigéndús levegőt juttatva az épületbe.Dieseldisc | 2014.08.01. 09:24:19Nem lesz lelkiismeret furdalás ha ez műkszik, végre kiirthatjuk az összes erdőt....!!!! Szétcseszhetjük ezt a kib...tt bolygót!!! hurrá









