Az öntudat szikrája?
„Most először tudott megcsillantani egy szikrányi öntudatot humanoid robot, írja egy amerikai kísérletrőla Popsci. Három, régebbi típusú NAO robottal próbáltak ki valami egészen új dolgot. Arra programozták őket, hogy azt gondolják: háromból ketten némává varázsoló pirulát kaptak, ami megakadályozza, hogy beszélni tudjanak. Pirula helyett a gyakorlatban megnyomtak rajtuk egy gombot, ami elnémította őket. Aztán megkérdezték tőlük, melyik kettő kapta a pirulát. Mindhárman megpróbálták azt válaszolni, hogy „nem tudom„. A két elnémított robotnak nem sikerült ténylegesen kimondania a szavakat, a harmadiknak viszont igen. És ő felismerte a saját hangját, és arra is rájött, hogy ezek szerint nem őt némították el. A „nem tudom” után nem sokkal jelentkezni kezdett, és ezzel állt elő: „Bocsánat, most már tudom. Képes voltam bebizonyítani, hogy nem kaptam némító pirulát.” A kísérlet egy régi filozófiai fejtörőre épült, amely ebben a gyűjteményben A három bölcs címen szerepel. A kísérletet egy New York-i tudós, Selmer Bringsjord végezte. Az eredményeit részletesen augusztus végén mutatja majd be egy konferencián Japánban.”Börtön az ilyen munkahely
Már tavaly december óta nem is termelt az a 322 ezer négyzetméteres gödi Samsung-üzem, a magyarországi Samsung SDI egyetlen gyára, ami a keddi hírek szerint végfelszámolás alá került. A gyár története sokat elmond arról, hogy milyen ma az elektronikai iparban dolgozni. És arról is, hogy milyen eredményekhez vezet az újraiparosítás.Stickhorse | 2014.04.09. 17:33:31A nagy meglepődést én sem értem. A gyári meló ilyen. Itthon legalábbis biztos. Lehetne ez jobb is, dehát ameddig a magyar megcsinálja ennyiért ilyen körülmények között, addig minek legyen jobb? Gondolom most találtak egy helyet, ahol olcsóbban is megcsinálják, aztán átpakolják az egészet oda. Vagy csak egyszerűen véget ért az itt gyártott termékek életciklusa, és az itteni fejlesztés helyett olcsóbb volt máshol egy új üzemet felhúzni.
Snowboarddal New York utcáin
Az idei sokadik havazás végre nem csak otthonukba zárkózó városiakat eredményezett, megihlette ezt az őrültet, aki hegyek, lejtők híján egy Jeep kötelén snowboardozott az utcák hótorlaszain. Ha valakinek nem volna ismerős a srác az autó mögött, ő Casey Neistat You Tube-sztár, aki két éve azt a nagy sikerű videót készítette, amin a biciklisávban szabálytalanul parkoló autóknak (köztük egy rendőrautónak) hajtott neki bringájával. Dokumentumfilmesként is ismert, és még az HBO-n is futott egy sorozata.Kiscsuri | 2014.02.24. 23:47:20Hát én ezt 10.000-erl "úsztam" meg. Érdekes. Akkor MÉG nem tudtam, h magánterületen csak akkor szabad ilyet csinálni ha elvan kerítve. Bár a biztos urak nagyon kedvesen és intelligensen jártak el mikor megbírságoltak, így nem hagytak rossz szájízt.Kész szerencse :D!
Megvalósítás - Kvantum Radar 2013 (magyar kísérlet)
Már volt erről szó az Izé-n kb. 3 éve, most itt egy friss videó és egy cikk is arról, hol tart a megvalósítás. Lehet, hogy hülyeség és sosem lesz működőképes, de ha mégis, akkor egy „kicsit” másképp kell majd gondolkodnunk a térről és időről. Részletesen elemzik a - vélt, remélt, vagy elképzelt? - működési elvet, szóval, ha valaki nagyon ért a kvantumfizikához, az ne habozzon megosztani a véleményét! ;)
Ja igen, és mindez itt, Magyarországon zajlik, elvileg 4-5 éven belül lehet eredmény (legalábbis ezt ígérik a készítők).
Mi a véleményetek?A szívünk intelligensebb, mint az agyunk
Újabb „tudományos” eredmény bioenergiából, rezgésekből, kígyónyelvből és békanyálból, mely hirdeti az emberi logika diadalát: a szívünk körüli energiamező és jelei irányítják testünket és érzelmeinket.7sleeper | 2014.01.16. 00:09:43azt legalább felügyelik mi kerül ki
ellenben,
hogy (khmm..) ki regisztrál..
;-D
Köszi Anyu!
lilaflexninja | 2014.04.16. 08:07:38Na ez jó, hogy néztek, hogy milyen munka már ez. bár egy kicsit álságos ez egy olyan országban (mert gondolom usa ez) ahol rengeteg anyukának annyit jelent anyukának lenni, hogy felfogad egy feka bébiszittert, hogy az ápolja a gyerekét egész nap, mert neki túl fárasztó lenne, meg beráncosodna a szeme, ha ő nevelné a gyereket. Ettől függetlenül a videó az jó, és jól rámutat a lényegre.
Közben meg fura, de az én anyukám mindig azt mondta, hogy igen voltak nehézségek két gyerek nevelése közben, de meg lehet oldani, azért volt ideje másra is, és valahogy úgy tűnt, hogy megy ez neki. És dolgozott is! Manapság meg úgy tűnik, mintha megoldhatatlan dolog lenne gyereket nevelni, mintha minden egyes anyuka egy istennő lenne, mert képes volt szülni, vagy épp gyereket nevelni, mintha valami szent háborút vívnának, szóval mintha egy kicsit túlspiráznák ezt a dolgot. Bírom, amikor egy celeb is lepetézik, egy éves a gyereke és osztja az észt, meg úgy csinál, mintha ő lenne az első anyaistennő a világon, aki gyereket szült, mintha nem történt volna ugyanaz már meg több milliárd anyukával a világon előtte.
Ettől függetlenül maxirespekt minden rendes anyukának!
Korábban hal, aki nem iszik
Ezt a szóban forgó legújabb eredményt az austini Texas Egyetemnek köszönhetjük, azon belül is Charles Holahan pszichológusnak és lelkes kutatócsoportjának, akik időt és fáradtságot nem kímélve azzal töltötték az elmúlt éveiket, hogy bebizonyítják az alkohol, dacára mindannak, amit már régóta tudunk róla, vagyis hogy tönkreteszi a májat és komoly szerepet játszik néhány daganatfajta kialakulásában, végső soron meghosszabbítja az életet.SilAsh | 2014.01.05. 07:13:44Az ilyesfajta kutatásokról mindig eszembe jut ez a szösszenet:
http://www.zotyo.hu/humor/uborka2.htm
vagy ez: http://www.keptelenseg.hu/vicc-szoveg/dihidrogen-monoxid-36829
Miért nem szexelnek a japánok?
A japán Institute of Population and Social Security felmérése szerint a fiatal nők 90 százaléka szerint szinglinek jobb lenni, mint amilyen egy házasság lehet. Az országban a harminc év alatti emberek 30 százaléka még soha nem randizott, a 16-24 év közötti nők 45 százalékát nem érdekli a szexuális kapcsolat, vagy egyenesen lenézi azt.
A különleges kultúra és a gazdasági kényszer, a társadalom fejlődése mára sokak szerint kóros irányt vett: nem kell kapcsolattal vesződni, az ezt kiszolgáló helyeken vagy az interneten úgyis meg lehet kapni mindent. Ennek extrém eredménye, hogy néhány ember már fizikálisan képtelen elviselni a másik nemet, megborzonganak, ha csak hozzájuk érnek. Nagy részük férfi, de nők között is előfordul.bungle | 2013.12.03. 09:47:51"Ezért sziget, nehogy elterjedjenek." (Hofi)
A gép, ami facebookozik helyetted, és közben csúnyán megaláz
A What-Would-I-Say minden felhasználó esetében a Facebookra korábban kiírt szövegekből remixel újabb, azonnal megosztható “szellemes” “bölcsességeket”. Az eredmény két másodpercig tűnik csak viccesnek, utána már inkább rémisztő.cila | 2013.11.20. 22:16:38Csak, félő, hogy azok a mókás dolgok és sok minden egyébb, egyszer, másoknak is 'kijöhetnek'. Lehet, csak megérzés, de én félnék regisztrálni a fb-on. "Timeo danaos et dona ferentes" (Homérosz Íliászának latin fordítása). Magyarul: Félek a görögöktől, akkor is, ha ajándékot hoznak.
Ki a legeredményesebb magyar miniszterelnök?
Szancso | 2013.11.07. 17:46:31Amelyik lemondott. :P
"Mi a biológia alapegysége?"
Pfff. Attól függ, milyen szempontból kérdezed. Pl. alapvető funkcionális, molekuláris biológiai szempontból a sejt, genetikai szempontból egy adott gén vagy az egyed, evolúcióbiológiai szempontból a populáció. :)