
Román öngyógyító módszer kalapáccsal.
Az Olt megyei férfi 1 kg cseresznyét evett meg magostól és szárastól, amitől szorulása lett, a gyümölcsöt pedig alkohollal nyomtatta le.
"Szorulásom lett, így bedugtam magamnak egy kalapácsfejet, hogy összetörjem a magvakat" - magyarázta a férfi. Mivel ezzel a megoldással nem jutott eredményre, jöhetett a következő lépés: egy újabb kalapácsfejet dugott fel magának, amihez már egy kötelet is erősített, amivel ki tudja húzni, majd ugrálni kezdett, hogy "a magok összetörjenek a beleiben". Pechére a zsinór elszakadt, és a másik fej is benne maradt. A szerencsétlen embert három nap múlva szállították a kórházba, ahol nagyon veszélyes műtéttel végül sikeresen eltávolították a két kalapácsfejet. A 40 éves férfit műtő orvosok a két kalapácsfej mellett egy vastag söröskorsófület is találtak, amiről már egy szót se szólt a férfi. Az orvosok szerint akár bele is halhatott volna.
"Forróbb egy nyárnál,
a legtöbb vakmerő vágynál,
az érzés - nem kérdés,
hogy végre rád talált."lb7 | 2010.10.04. 08:01:41Van ott 1-2 hülye védőruha nélkül is, jól látom??! Bár ha beleesik akkor oda a védőruha is...
A filmekben már a meztelenség is csak számítógépes trükk? Jessica Alba-nak a Machete c. filmben nem kellett teljesen levetkőznie, hiszen a jelenetet számítógépes rásegítéssel oldották meg (valószínűleg Vezekényi Lacika segítségével).bandee1219 | 2010.10.02. 06:54:02lacika nagy szakember!

Nem, ez még nem a négyes metró... ;)
Nusihusi | 2010.10.01. 00:12:54Tök jók a képek és a videó is:) Postszöveg meg zsír:D

Mai ismeretterjesztő rovatunkban a törpeegér, Európa legkisebb rágcsáló emlőse. Nem földalatti lyukakban laknak, mint rokonaik, hanem a magasban, a sűrű bozótokban, nádasokban építenek fészket maguknak. Elképesztően ügyes akrobaták, nádról nádra ugrálnak, és a mutatvány közben farkukkal is kapaszkodnak: rácsavarják a nádszálra vagy ágra, és úgy ereszkednek le.
fatproduction | 2010.09.29. 19:29:03Világbajnok rúdtáncos egér ;)

A hangját már feljavították (az eredeti videót se hagyjátok ki!), a külsejéhez viszont nem elég a Photoshop jelenlegi tudása...
BusKeyCome | 2010.09.29. 16:42:23Ennek a meRgasztárban, vagy x-fucktorban lenne a helye. :)

Dan Savage és párja, Terry elindították az "It gets better!", magyarul a "Lesz ez még jobb is!" programot, melyben nyíltan vállalják homoszexuális kapcsolatukat, és mások történetét is várják.
A program célja, hogy a homo- biszexuális, és leszbikus fiataloknak erőt adjanak ahhoz, hogy túléljék a megaláztatásokat, és terrorizálásokat, amiket a középiskolákban élnek át.
Szóval nyilván nehéz nem hetero szexuális fiatalnak lenni, de Savage-ék és még sokan mások is üzenik, nyugi, sokkal jobb lesz majd az életed.Tooni | 2010.10.03. 22:14:57Én a számüzeté...akarommondani exportálásukkal egyidőben leállítanám a termelésüket, így csak nőhet majd az értékük, árverésekre kerülnek, s majd egy lapon említenék őket egy Picassoval vagy Stradivarival, akkora ritkaságszámba mennének.

YouTube Social - közösségi videózás
Az oldal segítségével ismerőseinkkel egy időben nézhetünk videókat - akkor is, ha nem vagyunk egy helyen. A videók megtekintése közben a meghívott társaság reakcióit egyből megírhatja a többieknek egy chat segítségével. Akit megfogott a dolog, annak nincs más dolga, mint az általa közösségi nézésre kiválasztott videó címében a "youtube" és a ".com" közé beírni, hogy "social". Pl. így: http://www.youtubesocial.com/watch?v=kIEkaiNdzcEtool | 2010.09.27. 11:10:11neee, ez agoyn jó, hányszor csináltam már hogy átküldtem egy jutubilinket, és mondtam hogy szóljon ha indítja, akkor indítottam énis.
kúl nagyon kúl, tesztelve müxik, ha később kapcsolódom akkor is ott tartok ahol ő
Mesterséges felhőt hoztak létre az idei Velencei Építészeti Biennálén. Ez nem lenne olyan különös, ha a légköri jelenséget nem egy zárt térben, egy épületben hozták volna létre.Cableguy | 2010.11.23. 18:41:41de érdekes én ezt tésztafőzés közbe nap mint nap létrehozom sokkal kisebb térben. Mert mi is a felhő? vízgőz vízpára. Csak hát a falaknak melegebbnek kell lennie hogy ne csapódjon le rajtuk. Olyan spanyolviasz beütése van a dolognak.

Justin Bieber kicsit berekedt. De legalább mindenki láthatja, hogy nem playback. ;)










Dr. Hosue jelenet jutott eszembe, mikor a kissrác beküldte a cica után a rendőrt tűzoltókat meg a katonát az orrán :))