
Snowboarddal New York utcáin
Az idei sokadik havazás végre nem csak otthonukba zárkózó városiakat eredményezett, megihlette ezt az őrültet, aki hegyek, lejtők híján egy Jeep kötelén snowboardozott az utcák hótorlaszain. Ha valakinek nem volna ismerős a srác az autó mögött, ő Casey Neistat You Tube-sztár, aki két éve azt a nagy sikerű videót készítette, amin a biciklisávban szabálytalanul parkoló autóknak (köztük egy rendőrautónak) hajtott neki bringájával. Dokumentumfilmesként is ismert, és még az HBO-n is futott egy sorozata.Kiscsuri | 2014.02.24. 23:47:20Hát én ezt 10.000-erl "úsztam" meg. Érdekes. Akkor MÉG nem tudtam, h magánterületen csak akkor szabad ilyet csinálni ha elvan kerítve. Bár a biztos urak nagyon kedvesen és intelligensen jártak el mikor megbírságoltak, így nem hagytak rossz szájízt.Kész szerencse :D!
A nagy Gatsby - a kulisszák mögött
lilaflexninja | 2014.02.27. 14:59:15Kettős érzéseim vannak ilyenkor: mert egyrészt a látvány a lényeg, és régen is stúdióban vettek föl mindent, nem az adott városban sétáltak a színészek, meg próbáltak ott trükközni, ahol csak tudtak, de valahogy elveszti a varázsát a film (mindegyik), attól, hogy mindent számítógéppel csinálnak. Elhiszem, hogy olcsóbb, meg tán egyszerűbb is, de könyörgöm, még egy kerti felvételhez is blubox kell? És a baj az, hogy a kevésbé nagyszabású filmeknél, sokszor látszik is, vagy érezhető, hogy hoppá oda van vetítve a háttér, főleg hogyha jó nagy képernyőn csodaszínekkel nézi az ember.
Szóval egyrészt megértem, hogy minél egyszerűbb kell legyen a filmgyártás, másrészt igazán nagy varázst adna már egy filmnek, ha hagyományos technikával forgatnák.
ja a múltkor láttam egy képet: csillagok háborúja akkor és most, akkor egy halom makett meg minden, most meg csak a kék háttér. Engem jobban lenyűgöz, hogy régen, mindenféle "gagyi" makettel el tudtak varázsolni, most meg már nem tartom nagyra a számítógépes grafikát, mert nem akkora kunszt.
nahát ezek a vegyes érzelmeim vannak, amikor ilyen hogyan készül filmeket látok.

1400 forint a „csodaszer” literje
A Preventa nevű vízben kevesebb a deutérium, így segít a rák ellen, állítja a gyártó, huszonötmilliós állami támogatást is kaptak a fejlesztésre. Csak a gyógyszerészeti hatóság, a rákkutatók nagy része, néhány részecskefizikus és az Amerikai Ráktársaság vonja kétségbe a dolgot, a céget korábban a Gazdasági Versenyhivatal is büntette, de addig nem tartották fontosnak az internetes oldalak frissítését.cila | 2014.01.24. 14:10:38Erről Karinthy Frigyes jut eszembe, hogy írá vala:
"A Hertz féle szalámiban/ sokkal sűrűbb a só/ mint más eféle termékekben/ HIDD EL, ó, nyájas olvasó."
A múlt század (XX.) 60-as éveiben szovjet tudósok (is) kísérleteztek a víz mágnesezésével. Tesztelvén a "mágnesezett víz" hatását növények, állatok s talán saját maguk növekedésére, szaporodására. Eredmény? sok doktori cím.
Személyes tapasztalatom: kb. 18-20 év előtt, egy ismerősömet elkisértem "PI vizet" venni. Előtérben átvevő pult, háttérben (nem eléggé álcázottan) egy kb. 60x40 centis doboz a falon, melyből csöpp-csöpp-csöpögött a PI víz.
"Mikor jöhetek az 5 literért?" "Fél óra múlva".
Gyors számítás fejben és mindjárt tudod, csalás az egész.

Retró KGST-busztalálkozó volt a Bálnánál - ott volt Faros Bözsi és a nagy klasszikus Ikarus 620 is. :)
Fotók: Vas Gergelyhawkeye | 2014.01.22. 13:54:17
Érdekes fíling, amikor a busz vezetőfülkéjében van a motor.....
A farmotoros pedig anno a magyar buszgyártás büszkesége volt, felvette a versenyt a hasonló, "nyugati" típusokkal. És az a kis olvasólámpa az asztalos ülésén.....

Pénzt és rombolást hoznak a turisták
A robbanásszerűen bővülő turizmus nemcsak hasznot hoz, de egyre nagyobb környezetszennyezést is. A kedvelt magyar helyeken is sok a szemét, és az is nagy hiba, hogy ugyanazon az útvonalon száguldanak le a hegyibringások és gyalogolnak a túrázók. Mindeközben Robin Hood egykori erdejében okosan kialakították, hogyan férjen meg mindenki egymás mellett úgy, hogy a környezet se menjen tönkre. Megnéztük, hogyan lehet fenntartható a turizmus...Purple | 2014.01.18. 11:07:36Paréjok.

i-Zéé Nagy Zoltán művész úr büntije a magyar nép számára. Hallgassátok szeretettel! ;)
lackopetyko1 | 2014.01.10. 20:07:4354 másodperc...

Jó nagy bőrönd ;)
Ravennë | 2014.01.03. 17:20:59...vagy valakit :P

Ugye beférek én is?

Angliába készül dolgozni? Itt a rossz hír!
Évente legfeljebb 75 ezer külföldi EU-állampolgár települhetne le Nagy-Britanniában a brit kormány vasárnap kiszivárgott legújabb tervezete alapján. Nem vehetik el az állást a britektől, nem igényelhetnek az első öt évben kedvezményes juttatásokat.bungle | 2014.09.03. 16:57:59http://index.hu/gazdasag/2014/09/03/amikor_remalom_lesz_a_kulfoldi_munkabol/

Gyerekek, nagyon rosszak voltatok, így a Mikulástól irdatlan nagy büntit kaptok...









