Izé

- Mit vár a dubaji élettől?
- Azt, hogy megszabadulok nagyon sok olyan gondtól, ami itthon megkeseríti a hétköznapjaimat. Az idegeskedést, hogy ha esetleg elindulok télen, hóban, és elakadok, akkor gondoskodik-e rólam a karhatalom, vagy hagynak ott vesztegelni, és utána még vállon is veregetik, sőt kitüntetik egymást, hogy milyen szuperül megoldották. Vagy, ha mentőt hívok a gyerekemhez, az kiér-e időben. De az is elkeserítő, hogy egy ép autóút nincsen, vagy hogy 27 százalék az áfa, de ha jövőre 30 lesz, azt is lenyeljük. Nemcsak a gyerekeim jövőjét nem látom, hanem a változás lehetőségét sem, se társadalmi, se politikai téren Magyarországon. Mindenki panaszkodik, de ugyanez a szcenárió megy tovább, függetlenül attól, hogy holnap, vagy a márciusi hókatasztrófa után lettek volna a választások. Megoldás helyett szabályokat találnak ki, és minden lépésünket sarcolják vagy szankcionálják. Úgy érzem, velünk mindent meg lehet csinálni. Maximum duzzogunk két napig a közösségi portálon.

Drágább lett az élelmiszer, a közlekedés, és az energiáért is többet kell fizetni, mint három éve, a rezsicsökkentéstől függetlenül. Azokban a háztartásokban, ahol több gyereket nevelnek, a jövedelem növekedése az inflációt meghaladó mértékű volt, a gyerektelen háztartásoknak azonban kevesebb pénzük marad.

” ...Valahogy ezt az országot soha nem akarta a politika szolgálni, mindig uralkodni akart. Mi pedig engedtük, engedjük. Mert mit is tehetnénk ellene? Hiszen alig vagyunk tízmillióan…a mennyihez is? ...Közben csomagolunk. Na, nem magunknak. A gyerekeinknek. Mert ők elmennek, már akiben van elég kurázsi. Akiben lenne elég bátorság, dac, elszántság, tudás és ész ahhoz, hogy talpra rángassa ezt a leborult országot...Tudják, ott sincs kolbászból, meg hazát cserélni nem lehet, meg a túró rudi. Arra majd vissza fognak jönni, mint legyek a lószarra. A büszkeségünk…”

Ti egyetértetek az íróval? Tényleg ilyen rossz a helyzet?

Vajon mennyi héliumot használtak el a produkcióhoz? ;)