Na de mi folyik itt kéremszépen? ;)
A fluor "jótékony" hatása az ember testi, és nem utolsósorban lelki életére.
Ezt csak hasznos kiegészítésnek szántam a Kedves szerkesztőségnek:
Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
"A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt."
1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:"A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."Egy aprócska malőr a partin... :D
sf | 2010.12.17. 16:18:33tüzes csajok.. szó szerint...
Egy tengerparti kis "viskó" a Kajmán-szigeteken.
Itt vehető meg, ha esetleg a karácsonyi ajándékomon gondolkoznátok. ;)izébigyó | 2011.01.06. 15:35:1116 milliárd forint a földi paradicsom
http://hir.ize.hu/comments.php?post_id=99337
"A királyhelmeci óvoda bemutatja a királyhelmeci dívát (az óvoda igazgatónőjét)"... avagy milyen lehet egy évzáró buli az óvódában?
rámnémetnemlelelmenteménmár | 2010.12.17. 10:10:07A soraidat olvasva,maradhattál volna még ott pár évet.
Meg is érdemli az ilyen inas.
- A boogie-woogie legfőbb jellemzője a szabad vezetés, az improvizáció. Egy igazi boogie táncos nem előre betanult koreográfiákat sajátít el, hanem a saját egyéniségével próbálja visszaadni a zene hangulatát. Valami ilyesmit láthatunk most ezen a videón is, ütős befejezéssel... ;)nellcsy | 2010.12.14. 17:34:06De miután felsegítették, utána is hogy pattogott már... :D
- A környezetvédők örömére, az alkotókedvű anyukák és kreatív pedagógusok bánatára a Kimberly-Clark papírgyártó cég november eleje óta árusítani kezdte a guriga nélküli WC papírt. Az új terméket Amerika keleti partján tesztelik, s amennyiben elnyeri a vásárlók tetszését, az egész országban kapható lesz az új technológiával készült WC papír.Ctx Twin | 2010.12.02. 21:49:14Ilyen félgurigás kiszerelésben is lesz, mint a képen?
Soha ne hívj egy Sith-lovagot Rosemarynek!
dhtutu | 2010.11.27. 09:59:45Sith-lovag!!!!!!!!!!!! lohooooooohhoool
te is értesz hozzá...
2010. november 17. és november 24. között tartó akciónkban megnyerhetitek a következő játékokat a JÁTÉKOK magazin oldalain: Assasin's Creed Brotherhood (X360) + 2 előrendelői DLC, The Fight: Lights Out (PS3), Jungle Party (PSP), Eye Pet (PSP) + Invizimals: Shadow Zone (PSP), illetve a játékhoz kapcsolódóan Facebook-oldalunkon szert tehettek a következő nyereményekre: Assasin's Creed Brotherhood bögre, póló, poháralátét, poszter, Star Wars: The Force Unleashed 2 (X360), Blood Stone 007 (X360), Guitar Hero: Warriors of Rock (X360). Az Assassin's Creed Brotherhood-relikviákat köszönjük a játék magyarországi forgalmazójának (AN-TEC), míg a Sony-s játékokat a Sony Magyarországnak, a többi játékot pedig az Activision-Blizzard ajánlotta fel.
A szoftvernyereményre a szokásos módon, honlapunk fejléce alatti hivatkozására kattintva lehet pályázni. Ehhez mindössze három kérdésre kell helyes választ adnotok. A részvételhez regisztráció szükséges, ez ingyenes, és az oldal jobb felső sarkában lévő hivatkozás segítségével valósítható meg, vagy ha ide kattintotok. Facebook-oldalunkon nincs más dolgotok, mint csatlakozni olvasóink táborához, majd a játék meghirdetésekor részt venni a játékon, ahol a felsorolt többi dolgot sorsoljuk ki.A majmok bolygója VI - Elfogyott a sült csirke
zupperman | 2010.11.18. 10:23:52a zöld ruhás feka lánynak meglehetősen impozáns keblei vannak :D
http://www.activistpost.com/2011/02/codex-alimentarius-loves-toxic-fluoride.html
Hánynom kell.