
Műhibák, súlyos pénztelenség, nemtörődömség, embertelenség, rossz szervezés. Bármennyire is rombolják ezek egy kórház hírnevét, az ilyen eseteknek csak ritkán van foganatja, mert a kórházak nem sértenek jogszabályt azzal, ha a beteggel durván beszélnek vagy megalázó helyzetekbe hozzák. Nagyon ritka eset, hogy egy kórház ilyenkor elismerné a hibáját. Íme, itt vannak a tipikus válaszok.

A robbanásszerűen bővülő turizmus nemcsak hasznot hoz, de egyre nagyobb környezetszennyezést is. A kedvelt magyar helyeken is sok a szemét, és az is nagy hiba, hogy ugyanazon az útvonalon száguldanak le a hegyibringások és gyalogolnak a túrázók. Mindeközben Robin Hood egykori erdejében okosan kialakították, hogyan férjen meg mindenki egymás mellett úgy, hogy a környezet se menjen tönkre. Megnéztük, hogyan lehet fenntartható a turizmus...

Újra mindenki a feltétel nélküli alapjövedelemről beszél, miután egy szociológusokból álló csoport kidolgozott tervet tett le az asztalra LÉT néven, a tanulmány bemutatóján pedig Surányi György bankelnök is a koncepciót éltette. Ez lenne a csodaszer a szegénység ellen, vagy valami újabb, valóságtól elrugaszkodott álom?
Pár napja:
Adjon az állam! Szebb jövőt! Tudom,
volt már itt régebben is téma, de hátha sok embernek kimaradt, ill. változott a véleménye, vagy egyszerűen csak most szólna hozzá...
Ti bevezetnétek a feltétel nélküli alapjövedelmet?

Vágd a tájékozatlanok és közhelypufogtatók fejéhez a megfelelő kártyát, süsd rá hozzászólásukra értelmed billogát! :D

Egy gesztusvezérlő kamerák nélkül, nem kell hozzá csodagép egy pentium I-esen is elfut. Egy év alatt fejlesztettünk a rendszeren (
HUROBAT 3.0) és még közelebb hoztuk a jövőt. Remélem elnyeri tetszéseteket!

A japán Institute of Population and Social Security felmérése szerint a fiatal nők 90 százaléka szerint szinglinek jobb lenni, mint amilyen egy házasság lehet. Az országban a harminc év alatti emberek 30 százaléka még soha nem randizott, a 16-24 év közötti nők 45 százalékát nem érdekli a szexuális kapcsolat, vagy egyenesen lenézi azt.
A különleges kultúra és a gazdasági kényszer, a társadalom fejlődése mára sokak szerint kóros irányt vett: nem kell kapcsolattal vesződni, az ezt kiszolgáló helyeken vagy az interneten úgyis meg lehet kapni mindent. Ennek extrém eredménye, hogy néhány ember már fizikálisan képtelen elviselni a másik nemet, megborzonganak, ha csak hozzájuk érnek. Nagy részük férfi, de nők között is előfordul.

Megérkezett az előzetes a Darren Aronofsky rendezésében készülő Noé-hoz, amely teljesen új megvilágításba helyezi a mindenki által ismert apokaliptikus bibliai története. Az emberiség megmentőjét, Noét az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja, az ő – és családja – feladata, hogy megépítse az óriási bárkát, amely minden egyes faj pár egyedeinek otthont ad, ő az, aki az Özönvízet követő káoszban megpróbál rendet teremteni...
A Noé 2014. március 28-án kerül a mozikba, a fő szerepekben Russell Crowe, Jennifer Connelly, Emma Watson és Anthony Hopkins látható.
Magyar szinkronos előzetes

Hogy mi különbözteti meg a győztes sportolót az egyszerű embertől, arra a válasz nem csupán annyi, hogy többet gyakorol és erősebb, hanem az is hozzátartozik, hogy képes legyen minden szégyenérzetét levetkőzve olykor nézők milliói előtt is könnyíteni magán.

Az elmúlt négy évben a környékünkön mindenki nagyon durván otthagyott minket. Sokkal kevésbé növekedtünk, mint az uniós átlag, vagy bármelyik szomszédunk. Miközben hozzánk képest ott tényleg voltak megszorítások is.

Írj értelmes ötleteket, hogy mire költenél el 1 millió forintot. Indokold meg, hogy miért arra költenéd, és ha olyan, akkor a megvalósítás részleteit is írd le, ne csak általános megoldást. Értelemszerűen ne magadra költsd, és ne is baromságokkal gyere; értelmes, megvalósítható, használható ötleteket kérek. Magyarán: győzz meg, hogy miért hasznos az, amire költenéd, és miért hasznosabb, mint más ötletek!
(Az első idióta hozzászólásnál a lehetőség elúszik.)
(mivel imki linket nem írt, egy általam választott képre mutat a link, de nem az a lényeg... ;) b.)
(ott is.. korábban mikor bementél érkezési sorrendben, ügy szerint mindenkit behívtak; várni kellett de nem sokat. aztán kitalálták, hogy számot kell tépni, kicsivel később a kipaterolt, korai nyugdíjas volt rendőr joviális biztonsági őr adta, végül már mint gyépéseknek mutogatta is, hogy a legfeljebb kétfajta jegyből amit ő osztogatott(!) melyikre lesz szüksége az embernek.. jött az elektronikus rendszer; az össze-vissza hívásokkal, nem hívásokkal. és mindegyik "újítással" nőtt a várakozási idő (nem feltétlenül sokkal, de mindig nőtt). mire megszokta volna mindenki ezt az elektronikus behívásos, kijelzős rendszert, már be is vezették a legújabbat. internetes időpontfoglalás. de nem ám bármikor ügyintézési időre, hanem "időablakokban". és ha beteltek az interneten az időpontok. akkor vagy foglalshatsz két hónappal későbbre vagy elmész korán reggel az ocsmányirodába (és már 30-50 méteres sor áll), hogy az 1 azaz egy, tízemberenként lefagyó kioszkból időpontot válassz egy ismeretlen logikájú(?) menürendszerből.. megyeszékhelyen ha valaki nem készül ügyintézésre és nincs szerencséje több napjába kerül egy majdan 5 percig tartó művelet, amit persze nem tudnak szájhuzogatás nélkül elintézni.)
egyre hülyébbek na. és külön tragédia, hogy egészségügyben is ez megy..
magánrendelő=ahol az orvos megszervezi, hogy állami eszközökkel hamarabb kivizsgálják az embert
az eredményesség, pontos diagnózis, és terápia meg nem garantált..
és még bunkó is tud lenni nem egy.
(ilyenkor sajnálom igazán, hogy az olyan, már akkor is kivételes orvosok - mint amilyen a gyerekorvosom volt, akihez megesett, hogy nem csillapítható láz miatt éjszaka közepén elvihettek szüleim, a magánlakás rendelőjébe - már nem élnek.)
horváth ágnes is megrohadhat, meg az egész sleppje (hallottam olyanról, hogy egy egyszerű törést sem láttak el időben, mert hétvége volt, és ugye limit.. csak gipszelni kellett volna.. és hozzá egészségügyi dolgozó volt az illető..)
na nem mérgelem magam ezzel,
mert saját egyelőre csekély tapasztalataim alapján is
oldalakat lehetne írni az eü helyzetéről
/OFF jobbulást