Kirobbant a feszültség a villamossal utazókból :)
Hogyan fejleszd az önuralmad?
„A kísértésnek rengeteg formája van. Sokszor nagyon erős, nagyon állatias, olyannyira, hogy lehetetlennek tűnik az ellenállás. Sokat enni, sokat inni, sok pénzt költeni, vagy engedni a szívünk, fejünk feletti uralmának. Az emberiség egyik leghasznosabb képessége, hogy képesek vagyunk azonosulni magasabb rendű kognitív funkciókkal, mint például az önuralmunkkal, annak érdekében, hogy ellenálljunk ezeknek a kísértéseknek, amely nélkül a fejlett civilizációk nem is létezhetnének.”Rég volt ekkora kormányellenes demonstráció
A netadó elleni tüntetésből székháztámadás lett: betörték az ablakokat, monitorokat dobáltak a Fidesz-székházba. Ultrák lehettek a tömegben. 6 ember őrizetben garázdaságért.kissfreezer | 2014.11.18. 17:55:10Nem szokásom, hogy zsindex-nek tituláljam az Index-et, ahogy a FIDESZ-t sem szoktam ZSIDESZ-nek leírni, habár van némi alapja a két gúnynévnek. Csak azt nem értem, hogy az egyik zsidó miért titulálja antiszemitának a másik zsidót. Hogy lehet megvédeni egy Tavares-jelentést, aminek a legfőbb alapja az antiszemitizmus vádja, ráadásul egy olyan párt ellen, amelyikben szinten politizálnak zsidók?
Én nem egy troll vagyok itt. Én "A Troll" vagyok, de inkább csak ellensúly egy szubijektiv fórumon. Ahogy nektek tetszik..., a szükséges rossz, aki rámutat az olyan egyoldalú csúsztatásokra vagy félrevezetésekre, mint pl ami ennek a posztnak a tartalma.
"A netadó elleni tüntetésből székháztámadás lett: betörték az ablakokat, monitorokat dobáltak a Fidesz-székházba. Ultrák lehettek a tömegben. 6 ember őrizetben garázdaságért."
Ultrák a tömegben? A többi tüntető bekesen demonstrált, csak azok a fránya fociszurkolók odakeveredtek?
Apró hülyeség. Ezzel nem is foglalkoztam eddig, de ha súlyos csúsztatást látok, akkor én azt megemlítem. Ha hazudok, akkor, könnyű megtámadni amit állítok. Ha más hazudik és én vetem szemére, akkor mindjárt jön a témaváltás, amiben "hátha, alul maradok".
A 444.hu, hvg.hu, index.hu, origo.hu...stb , mind ugyanazokat az érdekeket képviselik, ugyanazokat az erőket védik és ugyanazokat az erőket támadják, de SEMMIKÉPPEN SEM FÜGGETLENEK. Ugyanez van a kormányoldalon is, nem titok, de ezt legalább senki nem is tagadja.
Amit Kunhalmi Ágnessel kapcsolatban fogalmaztam, azt komolyan gondoltam, habár képletesen is lehet érteni. Ezt arra értem, hogy ha én függetlenként akarok valami ellen tüntetni és hitelesnek is akarom mutatni magamat mint független, akkor nem hagyom, hogy az a rivális arassa le az én "munkámért" a babérokat, akit ugyanúgy nem akarok látni kormányon. Így hiteltelenül törekszem, és semmi újra nem törekszem, csak visszasegítem, ugyanazt a rendszert, ami egyszer mar kiárusította és eladósította Magyarországot.
A legfrissebb hírek az internetadóról a képre kattintva
Pár aktuális hír:
Gigánként 150 forint lesz az internetadó
Legfeljebb 700 forint lesz havonta az internetadó
Netadó: nem igaz a 700 forintos plafon
Az nCore már a filmek utáni adót is feltünteti
Máris tüntetés szerveződik az internetadó ellen
Szerintetek mi ez, pánikkeltés, a média túlreagálása, a kormány béna terelési próbálkozása...?Amikor már a számlát is hamisítják - kínai trükkök Budapesten
Egy vállalkozó megelégelte, hogy egyes kínai kereskedők nyomokban sem fizetnek adót, a számla olyan ritka tőlük, mint a fehér holló, ha pedig akad is, néha kínai nyomdában előállított, sorszám nélküli, szabálytalan, esetleg képeslap hátoldalát használják erre. Időpontot kért és kapott a nemzetgazdasági minisztertől, elmondta, hol lehetne fülön csípni az adócsalást nagyüzemben nyomó távol-keleti árusokat, erre az adóhatóság egyik elitegysége két hét múlva hozzá szállt ki ellenőrzésre. Ezermilliárdok nyomában.tjunior | 2014.10.21. 14:09:59Nehéz nem párhuzamot vonni a kitiltási-botránnyal.
Nyolc az egy ellen: így gyilkolnak a csimpánzok
Azt eddig is tudtuk, hogy nem csak az ember öli meg saját fajtársát. Egy új kutatás viszont bebizonyította, hogy a csimpánzok életének természetes része a halálos erőszak. A tudósok szerint ezzel a háborúk evolúciós eredete is érthetőbb lett.Rockstopper | 2014.09.22. 20:56:24Meteorologus, és közgazdász után itt az újabb szakma ami szeretnék lenni: primatológus. Egy kemény nap után után kérdezné a kollegám: mi történt ma? Erre én: Semmi, egész nap ültem a dzsungelben, ezek a kurva majmok megint nem akartak balhézni....
426 évnyi megfigyelés? Ki fizeti ezeket?
Arra az 1 megállóra biztos nem volt szakaszjegye... ;)
...pedig nem is jött az ellenőr. :Dbungle | 2014.10.08. 18:44:55Az indexesek csináltak egyet:
http://index.hu/video/2014/10/08/race_the_tube_budapest/
Ha nem lett volna a gyerek megverve, nem lennénk itt
Az ország leghiresebb polgármestere nem csak a homoszexuálisok, a liberálisok és a szabadkőművesek ellen harcol, de személyesen irányítja a falusiak és a főleg a gyerekek ideológiai nevelését is. Ha kell akkor felveszi a katonai gyakkorlót, és maga megy kiemelni a bántalmazott gyerekeket a családból.lilaflexninja | 2015.05.07. 10:06:41Kinek a nevében beszél? Ki az a mi?
Remélem az összes gyereke buzi lesz és liberális, és zsidóhoz megy hozzá egy meleg esküvőn.
Magánakció az esőerdő megmentéséért
I. C. Wiener | 2014.09.15. 19:01:50Nyilván nem vagy rászorulva senki dicséretére, de ha jelent valamit, rendben van ez az oldal, illetve az amit csinálsz, csináltok.
- Sajnos a Cinema City mozihálózatot üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. nem tűzi műsorára „A majmok bolygója - Forradalom” című 3D-s sci-fi akciófilmet, ennek ellenére egy kis ízelítőt kaphatunk belőle.bungle | 2014.09.26. 13:02:09Ezen a bolygón a pedagógusoknak sem egyszerű a dolga... ;)
www.youtube.com/watch?v=cTIyUF7uUkc
Különben szerintem szándékos provokáció, ilyen lib. zsid. polgárpukkasztás.