
You sexy thing! :D

Jobban játszik, mint a magyar focisták 99%-a! :D
vnyoc | 2013.09.10. 19:42:03Ha jól megfigyeled az nem fejes volt hanem csipővel emelte be..

The Yes Men Fix the World (Két férfi a világ ellen)
Kiválasztanak egy-egy nagy céget, amik megérdemlik a szopatást. Csinálnak egy hamis honlapot a cég nevében. Megvárják, míg valaki meghívja a vállalatot (az általuk megadott címen) valami rendezvényre, ahol előadnak valami iszonyat abszurd ötletet, teljes komolysággal, esetleg nyilatkozatokat tesznek a cégek nevében. A maga kifordult módján vicces, ahogyan a pasi egy multi nevében jelenti be élő egyenes adásban (BBC, 300 millió néző): a cégünk felelősséget vállal a balesetért, az áldozatok kárpótlására elkülönítettünk 12 milliárd dollárt.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája betiltotta az őket érintő felvételeket, így a film kizárólag fájl- és videómegosztókon terjed!Enechuel | 2013.09.11. 00:43:27na tessék...nem tudom ti végignéztétek -e én már a végén járok. Itt egy nagyon szörnyű katasztrófáról van szó elsősorban, ami egyszerűen egy józan eszű világban nem történhetett volna meg. Több ezer ember halt meg, és még utána is folyamatosan szellemi és testi fogyatékos gyerekek születtek, születnek a mai napig. A vállalat pedig szinte semmit nem tett......ti meg arról vitatkoztok hogy mit jelent a "multi" kifejezés. Személy szerint nekem aztán édes mindegy, ki , mit és hogyan hív, a lényegen nem változtat, hogy a világ mocska még mindig él és kurva nehéz lemosni a Földről sajnos :(

Gratuláljunk az újdonsült „apukáknak”! ;)
W4R10CK | 2013.09.10. 17:17:13Milyen román?

Mai cukizé: Kevin, az öleb.. izé... ölkenguru :)
közlegény | 2013.09.10. 16:39:23vagy
http://www.pixalo.com/gallery/data/503/Kangaroo-with-Beer-LoRes.jpg
:)

Amikor még mókás és izgalmas volt a boksz ;)
beela | 2013.09.10. 16:49:12Az Észtek úszási módszerével:
http://ize.hu/comments.php?post_id=25182
kellene kombinálni ezt az újszerű sportot. Akinek a hagyományos módon nem megy, így még lehet sikeres.
Töprengek rajta, vajon több, vagy kevesebb sérüléssel jönnének le a mérkőzés végén a versenyzők? Valamint, hogy a hölgy belenyúl mások viadalába, az nagyon sportszerűtlen.

Tűzről pattant menyecske ;)
skad | 2013.09.18. 19:48:51Seggrázás még: http://www.youtube.com/watch?v=8J04q6LLhNY
A társadalompszichológusoknak ajánlom, hogy nézzék meg a feltöltő többi videóját is (a 200-as IQ-juk révén talán menni fog), hogy milyen más értelmetlen hülyeségekkel is foglalkoznak még a srácok.

A Román-Magyar meccs elemzése jól!
Makkász | 2013.10.12. 21:36:45Holland nyilatkozatok a holland-magyar meccset megelőzően:
Robin van Persie:
”- Tisztában vagyok vele, hogy életem eddigi legfontosabb meccsét játszom, ha pályára kerülök. A magyar válogatottnak gólt lőni szinte lehetetlen, de ha mégis sikerülne, a legboldogabb ember lennék világon. Bödével szeretnék mezt cserélni.”
Wesley Sneijder:
”- Még taktikánk sincs. Fogalmam sincs, hogyan kerüljük el az őrületes magyar rohamokat. Személy szerint egy döntetlennel kiegyeznék, de tudom, hogy ezért 110%-ot kell nyújtanunk.”
Dirk Kuyt:
”- Sajnos, ma lesz két éve, hogy nem lőttem gólt és ha most valakinek azt mondom, ez most éppen a magyarok ellen változik… kinevet. Játszanánk a brazilok vagy a spanyolok ellen, de pont Guzmicsék érkeznek hozzánk. Hát ilyen peches vagyok.”
Nigel de Jong:
”- Nem semmi visszatérés lesz. Nagyon várom a találkozót, bár tudom, hogy nem lesz könnyű pontot csenni a magyaroktól. Középpályán nagyon kemények, félek, hogy lepattanok róluk.”
Arjen Robben:
”- Jól ismerem a magyarokat. Fifában mindig velük vagyok és az elmúlt 3 meccsen 22 gólt lőttem Torghellével. Igaz, hogy amatőr szinten játszok és Sanyi sem lesz itt, de a fodrászommal fogadtam, ha nyerünk, akkor ingyen kapok egy göndörítést.”
Jeremain Lens:
”- Dzsudzsákot nagyon jól ismerem a PSV-ből, ültem már mellette autóban és be kell valljam, rettegek, ha meglátom. Próbáltam sérültet jelenteni, de a posztomon mindenki megelőzött… :D

Tényleg van hatodik érzék
Tooni | 2013.09.10. 22:22:11Ojjé, de még mennyi hiedelem jutott egyeseknek, na nekik aztán jól felépített kis valóságuk van!

Blond(i)e terrier szuka próbálkozik. Csak nehogy megkössék! ;)
közlegény | 2013.09.09. 22:03:15vagyis hogy fakete, a kis hamis










http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Tc_dD_zhPE4
:D