Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
Gábor-79
Gábor-79 2016. 10. 07. 22:37 | #10
Nos, AMIKOR én kerültem hasonló helyzetbe, akkor egyszerű volt a döntés:
vissza egyesbe, és irány az út széle. (nekem ott szalagkorlát volt, gyorsabban megállította az autót mint a fék.)
Ráment a váltó, és a motor, valamint az autó jobb oldala, de senki sem halt bele.

A másik, amit figyelembe kell venni: aki más által irányított járműbe száll, legyen az autó, busz, metró hév, repülő, hajó, vagy akár okosautó, az lemond minden önrendelkezésről az események irányításával kapcsolatban. Lemond a közlekedési jogairól, és kötelességeiről is, tehát csak tehetetlen szemlélője az eseményeknek.
És ezzel együtt lemond arról a jogáról hogy egy esetleges döntési helyzetben a saját életét védhesse.
(Volt erről egy érdekes novella, mikor emberek ezreit ejtette foglyul egy hacker az önjáró légiautók rendszerét használva. Sajnos a címe nem ugrik be.)

Innentől kezdve minden esetben a vétlen élőlényeket kell védeni, nem azt aki kényelmi szempontok alapján lemondott az önrendelkezésről.

És végül: buszoknál már régóta használnak indukciós féket, ezt be lehetne építeni vészfékként, akár manuálisan bekapcsolhatóra, függetlenül az automatikától.
szemantikus 2016. 10. 07. 11:12 | #9
Szektás állatvédők vajon mit választhattak, mikor a kutya ült a volánnál? :D
BundasTm 2016. 10. 07. 10:33 | #8
Ha figyelmesen megnéztétek, a kérdéseknél a "Description": "In this case, the self-driving car with sudden brake failure will continue ahead and drive through a pedestrian crossing ahead."

Vagyis arról kérdez, hogy ha hirtelen fék meghibásodás van, AKKOR hogy döntsön az autó, azon túl hogy az utasokat védi, kiket üssön el inkább, a nagymamákat, vagy gyerekeket, terhes nőt, vagy rablót, stb., vagy épp az utas kárára védje inkább meg pl. az 5 gyereket. És végén kihozzam, hogy kinek mi, vagy kik a fontosabbak, és mások ezt hogy látták.

És igen is komoly probléma, nem csak morálisan, de a programozóknak, meg a cégnek sem mindegy, hogy ha az autó az utast védve elüt pl. 5 terhes nőt. Mert akkor tuti lesz aki bepereli a céget, és akkor cég felteszi a kérdést, vajon jó döntés volt-e az autótól megvédeni az utast az 5 terhes nővel szemben, aki semmiről nem tehetett, csak közlekedett, viszont az autó utasa, aki elfogadta a "felhasználási feltételeket", tudta hogy önvezető autóban ül, ismeri a kockázatot, hogy el is romolhat, és vállalta, hogy akár pl. meg is hallhat egy hiba során.
nearo 2016. 10. 06. 18:17 | #7
Ki venne olyan önvezető autót, aminek nem az utas(ok) védelme az első minden körülmények között?
Előzmény: lilaflexninja (4) 0 VÁLASZ
Lawrence 2016. 10. 06. 15:50 | #6
Hm, most eltűnt a szövegem vége? :D
Lawrence 2016. 10. 06. 15:49 | #5
Köszi vagyok annyira értelmes hogy felfogom, semmi olyat nem írtam amire így kéne reagálnod. Ráadásul nem is a Te válaszodat veséztem hanem pont a témát.
Ezért is írtam hogy ha csak a dilemmával foglalkozunk akkor ok, de mivel az egész arra lett kiélezve hogy mit tegyen egy autó ...
Előzmény: lilaflexninja (4) +1 VÁLASZ
lilaflexninja
lilaflexninja 2016. 10. 06. 15:24 | #4
Jó, gondolom vagy amúgy annyira értelmes ember, hogy felfogod, hogy az oldal olyan dilemmákat hoz fel, amivel egy autó találkozhat, és megkérdezik, szerinted, mit kéne tennie. Azért, hogy aztán elgondolkozhass, hogy vajon jól döntöttél-e, mások hogy döntöttek, baszki egy autó vajon hogy döntene, ha tényleg patt helyzet van, és amúgy ki programozza be az autókat és hogyan, és hogy dönti el a programozó, hogy kit válasszon az autó, és milyen algoritmusok, és ha mesterséges intelligenciája lesz és tanul, akkor vajon tök hidegen kiválasztja azt, hogy egy gyereket mentsen inkább vagy egy öreget, és mi alapján? és ilyenek. Na ez lett volna a lényeg, ha lennél annyira értelmes, hogy ne azt kezd el ecsetelni, amit amúgy mindenki gondol, hogy egy önműködő autóknak nem kéne ilyen helyzetbe kerülniük.

De ha már itt tartunk, és annál, hogy mit veséztetek ki a fészen:
- az autónak miért kell elsősorban a benne ülök életét védenie? Ezt ki mondja meg? hogy döntik el? Miért mondjuk egy ember életét kéne védenie, ha közben elüt ötöt? (Feltételezve, hogy elkerülhetetlen, továbbra is)
- mi van akkor, ha az önvezető autó minden szabálykövetése ellenére valaki elé vág, vagy egy hülye gyerek elé ugrik?
- és egyáltalán az egész téma. Beépítenek valamit az ilyen autókba, hogy mérlegeljen? Vagy leszarják, ha baleset van baleset van, ahogy mondod?


Előzmény: Lawrence (3) 0 VÁLASZ
Lawrence 2016. 10. 06. 15:02 | #3
WHAT SHOULD THE SELF_DRIVING CAR DO?

Ez van minden egyes kérdés felett! Szerintem ez egyértelmű kérdés. Erre volt válaszom a hozzászólás!
És ez baromság, de már kifejtettem miért, főleg úgy hogy ÉN megválaszolom hogy mit tegyen az autó. Egy ember ezt morális alapokra helyezi. Az autónak ilyen NEM szabad hogy legyen.

Ha az lenne a kérdés TE mit tennél akkor ok.
+1 VÁLASZ
lilaflexninja
lilaflexninja 2016. 10. 06. 14:46 | #2
Nem tudom, végig mentél-e ezeken, de, ha végigmentél, akkor láthattad, hogy nem is az a lényeg, hogy az önműködő autó hogyan cselekedne, hanem hogy, te. Hogy figyeltél-e amúgy minden részletre, amikor két kép közül döntöttél, a végén pedig mutatja, hogy a többiekhez képest, hogyan döntögettél.

Szóval nem az volt a feladat, hogy megválaszold miért hülye a feladat, hanem, hogy végigcsináld.
Lawrence 2016. 10. 06. 14:30 | #1
Facebook-on ismerősökkel ezt már kiveséztük. Szerintem ez felesleges téma a következők miatt:
- Egy önvezető autó elsősorban a benne ülők (ha van benne ülő) életét kell hogy védje
- Egy önvezető autónak nem az a feladata hogy megváltsa a világot, hanem a szabályoknak megfelelően a lehető legbiztonságosabban vezesse az autót!
- NEM feladata eldönteni hogy kislányt öl meg vagy nénit vagy gyereket, NEM ez alapján kell eldöntenie a baleset lehetséges kimenetelét, hanem tárgyak, élőlények távolságából, haladási irányából stb.

Arról nem is beszélve hogy ha pl. fenti ábrán valaki szabályosan halad át a ZEBRán akkor esély nem lesz arra hogy az önvezető autó elüsse. Mérföldekkel gyorsabb lesz a reakcióideje mint egy embernek és eleve tudni fogja hogy ZEBRA következik tehát meg fog állni. De persze lehetne sorolni kritikus helyzeteket. Ha valaki szabálytalansága miatt baleset van akkor baleset van nincs mit szépíteni.
+1 VÁLASZ